Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Rövid, de szenvedélyes élete során Amrita Sher-Gil állandóan úton volt, számtalan szerelmi viszonyba bonyolódott, halálának körülményei pedig máig tisztázatlanok. Képei ma dollármilliókért kelnek el, és India „nemzeti kincsei” közé tartoznak.
1941. december 3-án az indiai Lahore városában, két hónappal a 29. születésnapja előtt egy indiai–magyar festőnő éppen közelgő kiállításának műtárgylistáját állította össze, amikor a szomszédoknál elfogyasztott vacsora után rosszul lett, majd két nappal később kómába esett, és meghalt. A hivatalos magyarázat szerint Amrita Sher-Gil halálát trópusi gyomorfertőzés okozta, de suttogtak rosszul elvégzett abortusz következményeként fellépő hashártyagyulladásról és gyilkossági kísérletről is.
Amrita Sher-Gil 1913-ban született Budapesten. Édesapja indiai arisztokrata, egyben polihisztor tudós és amatőr fotográfus volt. Umrao Singh Sher-Gil 1911-ben ismerkedett meg a zsidó, francia, német és magyar felmenőkkel rendelkező Gottesmann Marie-Antoinette-tel, aki egy indiai hercegnő társalkodónőjeként érkezett Pandzsáb tartományba, és a híres orientalista, Baktay Ervin testvére volt. A házaspárnak két lánya született: Amrita, aki nevét a szikhek szent városáról, a pandzsábi Amritszárról kapta, és 1914-ben Indira. A család kezdetben Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 4. szám alatti házban lakott, ahol nagypolgári szalont tartottak fenn, majd elköltöztek Dunaharasztiba. Amrita és Indira nem járt iskolába, házitanítót fogadtak melléjük. A nyelvekkel mindenesetre nem volt gondjuk: a magyar mellett franciául, angolul és pandzsábiul is beszéltek otthon. Amrita rajztehetségére is felfigyeltek, külön rajztanár járt hozzá iskolás évei alatt. Dunaharasztiban lakott az édesanya nővére is, családjával. A hasonló korú unokatestvér, Viktor gyakran ellátogatott hozzájuk, és gyerekszerelem szövődött közöttük, amelynek 1921 tavaszán, Amrita 8 éves korában vége szakadt: a család úgy döntött, Indiába költöznek.
A Himalája lábánál
Simlában, ebben az észak-indiai városban telepedtek le, a Himalája tövében. A lányokat szüleik nyelvekre és zongorázni tanították, Amritához pedig továbbra is festőtanárok jártak. Amrita tanúja volt, amint egy hozzá hasonló korú indiai gyereklányt férjhez kényszerítenek a szülei, és ezt a vásznon is megjelenítette. Egyik tanára javaslatára édesanyjával Firenzébe utazott, hogy az európai művészet egyik fellegvárában tanulhasson. (A rossz nyelvek szerint ebben közrejátszott az édesanya itáliai szerelmi kalandja is.) A 11 éves Amrita lázadó szelleme miatt nem tudott megfelelni a katolikus iskola merev szellemiségének, kirúgták, és a család ismét visszaköltözött Indiába.
Kalandok nőkkel, férfiakkal
A hagyományos indiai társadalmat erősen áthatotta a kasztrendszer. Amrita érdeklődése elég hamar a társadalom peremén élő páriák, cselédek iránt fordult. Nagybátyja, Baktay Ervin (aki maga is festőnek tanult) javaslatára élő modelleket kezdett festeni, majd a család ismét útra kelt: ezúttal Párizsba, a művészetek fővárosába költöztek, ahol Amrita 16 évesen a híres École des Beaux-Arts növendéke lett. Belevetette magát a párizsi bohém művészvilágba, aktokat festett (nőkről), és a szabad szerelem híve lett: számtalan kalandja volt férfiakkal és nőkkel egyaránt. Nyáry Krisztián Festői szerelmek című kötetében említi Amrita legendás szerelmi étvágyát: állítólag volt, hogy egy hét alatt tíznél is több partnere volt, azaz egyetlen nap akár kettő is. Édesanyja aggódott lánya jó híre miatt, ezért igyekezett a házasság felé terelgetni. Ki is nézett a számára valakit: Yusuf Ali Khannal, egy milliomos család sarjával megtörtént az eljegyzés, ám hamar kiderült, hogy Amrita nem bírja a kötöttségeket. Az esküvő végül elmaradt.
A család a párizsi tartózkodás alatt is gyakran utazott Magyarországra: a harmincas években a nyarakat Ella nagynénjük zebegényi nyaralójában töltötték. Itt találkozott ismét Egan Viktorral, unokatestvérével, és szerelmi kapcsolat szövődött közöttük. Az orvostanhallgató fiú kikúrálta Amrita szifiliszét, és abortuszt is végzett rajta, amikor egy futó kalandja következményeképpen teherbe esett.
Nehru barátja – vagy szeretője?
Párizs után a festőnő visszatért Indiába. Egyre inkább megtalálta önmagát, indiai gyökereit: feltűnő szárikat viselt, különleges tibeti ékszerekkel. Művészileg is kiteljesedett: „Európa Picassóé, Matissé, Braque-és még sok más művészé, India azonban kizárólag az enyém” – írta 21 éves korában. Továbbra is a társadalom elnyomott rétegeit örökítette meg képein: a páriákat és a nőket. Százhatvanhárom ismert festményének több mint a fele nőalakokat ábrázol, sokszor erősen erotikus helyzetben, vagy egy világosabb és sötétebb bőrű nőt, beszélgetés közben. Művészettörténészek szerint ez saját identitáskeresését, folytonos kívülállóságát jelképezi. Erotikus festményei és szerelmi kalandjai nagy felháborodást keltettek a korabeli Indiában, de Dzsaváharlál Nehru, India későbbi miniszterelnöke is rajongott a képeiért – és talán Amritáért is, hiszen nem tudjuk, Nehru csak szoros barátja vagy szeretője is volt-e a magyar–indiai művésznek.
Rejtélyes halál
A festőnő 1938-ban megint Magyarországra utazott, hogy találkozzon Egan Viktorral, akivel azóta is folyamatosan levelezett, majd hazatérve bejelentette, hogy feleségül megy hozzá. A család megdöbbenéssel fogadta a hírt, egyrészt számukra Viktor túl egyszerű és szegény volt Amritához, másrészt pedig féltek, hogy a párnak nem lesz egészséges gyereke. Ők azonban megnyugtattak mindenkit, hogy nem lesz gyermekük, ugyanis nem akarnak. A férfi elfogadta a nyitott kapcsolatot, beleegyezett, hogy Amrita más férfiakkal is viszonyt létesítsen – olyannyira, hogy amikor Amrita egy alkalmi kapcsolatból teherbe esett, megint ő végezte el rajta az abortuszt. Az esküvő után rövid ideig Budapesten laktak, majd Kiskunhalasra költöztek, ahol a férfi katonaorvosi szolgálatot teljesített, Amrita művészete pedig a magyar paraszti életet látva új lendületet kapott. (Itt készült egyik legismertebb képe, a Vidéki piac.) A közelgő világháború elől Indiába emigráltak, Gorakhpur városában telepedtek le. Amrita kezdetben rengeteget festett, majd depressziós lett, és alkotói válságba jutott. Férje ekkor úgy határozott, hogy a kulturálisan pezsgőbb Lahore városába költöznek. A férfi rendelőt nyitott, Amrita pedig műtermet rendezett be magának. 1941. december közepére tervezték első jelentős kiállítását, de ezt már nem érhette meg: 1941. december 5-én meghalt. Férjén kívül nem látta más orvos – talán emiatt keltek szárnyra a feltételezések, hogy nem természetes halállal halt meg. A korabeli pletykák szerint egy nem kívánt terhesség megszakítása okozta hashártyagyulladás végzett vele. Más verziók szerint anyja végzett vele, amiben bűntársa volt férje, Viktor is. Az édesanya a férjet vádolta, majd hét évvel Amrita halála után öngyilkos lett, édesapja pedig teljesen depresszióba esett. Testét indiai szokás szerint halála után másnap elégették, és hamvait a Ravi folyóba szórták, így sosem tudjuk már meg, pontosan mi okozta halálát.
