Különleges lidércfény cikázik a leghíresebb amerikai út fölött: a tudomány is kutatja

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Már több mint százéves az amerikaiak legendás útja. Az a 66-os út, ami már nagyon sok művészt is megihletett. „Amerika főutcájához”, amely Chicagótól Kaliforniáig húzódik, és nyolc államon is áthalad, számos legenda fűződik.

Az egyik arról a rejtélyes, narancssárga fényről szól, melynek már többen is szemtanúi voltak, hogy ott cikázik az út felett. A legenda szerint a különös jelenséget először indiánok látták. Az elmúlt évszázad alatt többen is szemtanúi voltak a jelenségnek, ma is csak találgatják, mi okozhatja a lidércfényt.

Csak később lett turisztikai látványosság

Bár a 66-os út ma leginkább a turisták érdeklődésére tart számot, kezdetben nem ez volt a helyzet. Az útvonal nagyrészt a főként mezőgazdasággal foglalkozó embereket szolgálta ki, akik a földjeiken megtermelt portékáikat el akarták juttatni a vásárlókhoz. Éppen ezért sokáig kifejezetten kedvtelésből történő utazásra nem is igen használták a 66-os utat, már csak azért sem, mert egyenetlen felületével egyáltalán nem volt erre alkalmas.

Idézőjel ikon

A turisták számára is azután lett igazán vonzó, amikor a második világháborút követően, 1945-ben felújították.

Az 1950-es években egyre több amerikainak lett autója, így egyre jobban nőtt a forgalom a 66-os úton
Fotó: Rawf8 / Getty Images Hungary

Egy másik fontos tényező, amely miatt még népszerűbb lett a 66-os út, az nem más, minthogy az 1950-es években egyre több amerikai kezdett el autózni. Ez volt az az időszak, amikor a gyártóipar fellendülésével javult az életszínvonal, a szakszervezeti törekvéseknek köszönhetően tisztességes fizetést kaptak az emberek, akik már arra is szakítottak időt, hogy szabadságra menjenek. Nyaralásukon pedig leginkább nyugat felé indultak el az új autóikkal.
Ez az időszak az út menti látványosságok, fényreklámok, szuvenírboltok, a magántulajdonban lévő motelek és lakókocsi-parkok, valamint a kifőzdék és benzinkutak korszaka volt.

A 66-os lassan mind közül a legnépszerűbb út lett
Fotó: Different_Brian / Getty Images Hungary

A legtitokzatosabb amerikai út

Az út népszerűségével együtt a hozzá kapcsolódó rejtélyek száma is egyre növekedett. Ezek közül az egyik legismertebb leganda ahhoz az út felett lebegő narancssárga fénygömbhöz kapcsolódik, amely immár több mint egy évszázada kétségek között tartja az utazókat. És bár a legtöbben egyetértenek abban, hogy a Hornet Spook Light, vagyis

a kísérteties horneti fény létezik, az még mindig rejtély, hogy vajon mi okozhatja.

Az érintett négy mérföldes vidéki útszakasznak, amely Oklahoma északkeleti részében található, már az elnevezése is kísérteties. A Devil's Promenade, vagyis Az ördög sétányaként ismert útszakaszon először 1881-ben jelent meg a titokzatos fénygömb az éjszakai égbolton. Azóta sem tudja senki, hogy ez a különös, parázsló fénygömb tulajdonképpen mi is, és egyáltalán honnan jön. A legenda szerint a különös jelenséget először indiánok látták a hírhedt Könnyek útja mentén 1836-ban, az első „hivatalos” jelentést azonban csak 1881-ben publikálták a kísérteties fényről. 

Olyan, mintha egy szellem táncolna egy lámpással 

A szemtanúk leírása szerint a különös jelenség mozog, forog és le-fel billeg, mint egy lámpás, amit egy táncoló szellem tart. A beszámolók szerint a fénygömb képes a méretét változtatni. Volt, aki tojás nagyságúnak látta, amikor először megpillantotta, majd a különös jelenség rövid idő alatt akkorára nőtt, mint egy mosdókagyló. Van, aki csak egyetlen fényt látott, míg mások két, három vagy négy kisebb lámpást is felfedezett egyazon időben az égbolton. 

Akadt olyan megfigyelő is, aki az égi jelenséget sokakkal ellentétben nem sárgának, hanem pirosnak, zöldnek, kéknek vagy lilának látta.

Egy férfi megesküdött arra, hogy olyan közel volt a fénygömbhöz, hogy egyértelműen érezte a melegét. Egy nő pedig azt állította, látta, hogy a fénylő, izzó látványosság buborékként kipukkad, és szikrákat szórva szétszóródnak a darabjai.

Idézőjel ikon

A kansasi Dean „Crazylegs” Walker, aki Tow-Mater karakterét ihlette a Verdák című animációs film 66-os út témájú részében, szintén arról számolt be, hogy többször látta már a kísérteties fényt.

Egyszer gyerekkorában „találkozott” vele, amikor állítása szerint a fénygömb belebegett az autójuk első szélvédőjén. 

Csak sejtik, mi okozhatja

Míg a helyiek egyetértenek abban, hogy a Hornet Spook Light valóban létezik, már kevesebben értenek egyet abban, hogy mi okozza. Erre különféle elméletek léteznek. Vannak, akik azt gondolják, hogy egy meggyilkolt törzsfőnök vagy egy vízbe fulladt indián lány szelleme kísért az útszakasz fölött. 

A Kísérteties horneti fényt először azonban AB MacDonald, a Kansas City Star riportere vizsgálta meg úgy, hogy tapasztalatait dokumentálta is. 1936 januárjában MacDonald úgy ítélte meg, hogy a titokzatos fények a 66-os úton kelet felé haladó autók fényszórói voltak. 

A legtöbben úgy gondolják, hogy a különös fény az autók fényszórójának tulajdonítható
Fotó: Thomas Barwick / Getty Images Hungary

Hasonló véleményen volt Robert Gannon író is, aki egy 1965-ös cikkében arról írt, hogy egy adott időpontban villogtatta a fényszóróit a szomszédos autópályán, amiről a Devil's Promenade-n állomásozó asszisztense azt hitte, a kísérteties fényt látja.

Vannak olyan helyiek, akik úgy gondolják, hogy a fényeket a mocsári gáz okozza, ám ennek az elméletnek a biológusok szerint kevés esélye van azon a területen.

A legnagyobb valószínűsége a fényszórós elméletnek van, miután sokan úgy gondolják, hogy a fényjelenséget szinte biztosan a néhány mérföldnyire lévő autóutakon haladó járművek fényszórói okozzák. A fény szokatlan megjelenése és mozgása valószínűleg a levegő sűrűségéből adódik, amit olyan környezeti tényezők befolyásolnak, mint a közelben lévő folyó és a környező erdők, mezők.

Mindenki bedőlt az óriási átverésnek, hogy egy gróf ihlette Tarzan történeteit. Tarzan igazi története azonban furcsább, mint maga a legenda?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!