Ezért nincs egyetlen hídja sem a 6992 kilométer hosszú Amazonas folyónak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A világ egyik legnagyobb folyójának sok mindene van: 6992 kilométeres hossza, 3 országa – Peru, Kolumbia és Brazília –, amelyen keresztül folyik, és bármely más folyónál nagyobb édesvíz térfogata. Viszont van valami, amije még a legtöbb aprócska pataknak is van, de az Amazonasnak egy sem jutott: híd.

A híd hiányára magyarázatul a folyó mérete olyan kifogás lenne, amely nem állná meg a helyét. A Nílus és az Amazonas örök versenyben állnak ugyan egymással a világ leghosszabb folyójának címéért, a legújabb mérések szerint a dél-amerikai folyó a világelső. A Nílusnak viszont megannyi hídja van, ahogy Ázsia leghosszabb folyójának, a Jangcének is.

Ezért nincs híd az Amazonas fölött

A választ tehát másban kell keresni, és az Amazonas meg is adja a tökéletes érveket – nem is egyet – arra vonatkozóan, hogy miért nincs egyetlen hídja sem. Először is: a folyó mederszélessége az egyébként szinte áthatolhatatlan esőerdőben olyan mértékben változik az évszak függvényében, melyhez szinte képtelenség lenne igazítani egy hidat. Érdekesség, hogy z esős évszakban a folyómeder szélessége a száraz évszakban mértnek akár az ötszöröse is lehet.

Másrészről a talaj sem kellően száraz és szilárd ahhoz a folyó alatt és annak közelében, hogy arra biztonságos hídpilléreket lehessen állítani.

Arról már nem is beszélve, hogy az Amazonas-menti országokban nincs is olyan autópálya-hálózat, amely fontossá tenné az átkelés gyors lehetőségét a közlekedőknek. 

Számunkra ugyan furcsa mindez, ám a helyiek már kiválóan alkalmazkodtak e körülményhez, így vízi közlekedéssel könnyedén és olcsón megoldják a híd hiányából adódó esetleges nehézségeket.

Idézőjel ikon

Mindemellett a hidak kapcsán annak építési költségei sem elhanyagolandók.

A hatalmas dél-amerikai folyó partján történtek már érdekes dolgok, az egyiket meg is írtuk – itt olvashatod.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.