Csontok jelzik az alvilág bejáratát: víz alatti barlangrendszert fedeztek fel Dél-Amerikában

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Megtalálhatták a maja kultúra titokzatos alvilágának kapuját. A bejáratot különös helyen fedezték fel.

A maja kultúra vallási hiedelmeinek sarkalatos pontja az alvilág, sőt több alvilág léte. A maják ugyanis úgy vélték, hogy az embereknek az univerzum létrejöttét követően az a feladatuk, hogy életüket alárendeljék az istenek imádásának. Hitük szerint a lapos Földet több égbolt és alvilági réteg vette körül. 

A maják világa rétegesen épült fel, a látható föld, a láthatatlan égbolt és Xibalba, az alvilág kilenc rétege alkotta, ahová egy kapun keresztül lehet átjutni. A közép-amerikai dzsunegelek kutatói korábban számos barlangrendszert tártak fel az őserdők mélyén. Most úgy tűnik, egy újabbat találtak, és talán ezt tartották Xibalba bejáratának a prehispiánok. 

Itt lehetett az alvilág bejárata a maják szerint

A maja kultúra maradványai között feltűnően sok a vallásos tárgyú emlék és építmény. Most a víz alatt találtak a kutatók tizenegy szent templomra, ahol egyúttal

Idézőjel ikon

emberáldozatok nyomára is bukkantak.

A mexikói Yucatán barlangokban az elmúlt hónapokban folytatott ásatások során számos kőfaragvány került elő, mellettük a halottak számára hátrahagyott cserepekkel. A kutatók úgy vélik, megtalálhatták a bejáratot, és ez a víznyelőkbe épített komplexum vezethetett egykor a maják mitikus alvilágába.

Kutyák vezették az alvilágba a majákat

A feltételezett Xibalbán keresztül utazhattak a maják lelkei a világ rétegei között. A víznyelőkben most is rendre merülnek a történelem szerelmesei. 

Idézőjel ikon

Hitük szerint a xolot,

a ma is ismert mexikói meztelen kutya vezette át a holtak lelkét Xibalbába.A kutyát mindig is tisztelet övezte, ám nemcsak azért, mert túlvilági segítő volt, el is fogyasztották, húsa a vallási rituálék egyik kelléke volt.

Amerika felfedezését követően már a mindennapokban is ették, így a kihalás szélére sodródott. A xolot mellett egy másik állat, az axolotl is hasonlóan mitikus szerepet töltött be az alvilági átkeléssel kapcsolatban a maják életében. 

Ha kíváncsi vagy, mi az az axolotl, ezt a cikkünket is olvasd el!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.