Az embernél is intelligensebb lehet ez az állatfaj, a lábában is van agya

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A polipokat sokféle szempontból tartjuk különleges lényeknek, de azt nem mindenki tudja, hogy az állatok intelligenciája is kiemelkedő.

A polipok intelligenciáját már számos módon próbálták megmérni – laborkísérletekben is feladatok elé állították a lábasfejűek osztályába tartozó állatokat, a legkülönbözőbb kihívásokkal bombázva őket. Ezekből már kiderült, hogy tudnak labirintusban tájékozódni, felismerik a korábban már látott környezetet, és abban képesek valamilyen jutalom irányába haladni, ki tudnak nyitni egy befőttesüveget – akár úgy is, hogy annak tartalma nem étel, hanem ők maguk.

Mindez impresszív, de laboratóriumi körülmények közt a polipok viszonylag lassan tanulnak, így valódi zseniknek semmiképpen sem tekintették őket a kutatók. Lehetséges azonban, hogy egyszerűen nem jó oldalról közelítették meg eddig a nyolckarú állatokat: az igazán érdekes az, amire egy polip a megszokott környezetében képes.

A polip meglepően intelligens állat
Fotó: Douglas Klug / Getty Images Hungary

Intelligenciájukat sok jel mutatja meg

Az akváriumokat nem nevezhetjük a polipok természetes élőhelyeinek, mégis ilyen környezetben is képesek meglepő dolgokra. Az, hogy a szomszédos akváriumokba csápjaikkal átnyúlva ételt lopnak, nem utal magas intelligenciára, az már viszont igen, hogy egy laboratóriumban rájöttek az állatok, hogyan tudják vízsugarak segítségével zárlatossá tenni, ezzel kikapcsolni a világítást.

Idézőjel ikon

Ily módon annyi kárt okoztak, hogy később kénytelenek voltak őket szabadon engedni.

Ez azt jelzi, hogy a polipok képesek alkalmazkodni a körülményekhez, melyek körülveszik őket: az is bizonyított, hogy felismerik gondozóikat, és bizony vagy szimpatikusnak tartják őket, vagy nem. Abban az új-zélandi laboratóriumban, ahol a fenti eset is megtörtént, egy polip különösebb ok nélkül megutált egy alkalmazottat – és ahány alkalommal az elhaladt akváriuma előtt, szándékosan lespriccelte vízzel. Más kísérletekben gondozók kedvesen, illetve durvábban bántak az állatokkal: mindössze két hét kellett ahhoz, hogy a polipok másként viszonyuljanak a kétféleképp viselkedő kutatókhoz. Mindezt tették úgy, hogy azok egyenruhában közelítették meg őket.

Ha ez nem lenne elég, azt is megfigyelték már, hogy az elfogott polipok megpróbálnak megszökni, ráadásul ezt akkorra időzítik, amikor éppen nem figyeli őket senki. Fogságban játékra utaló magatartásformát is megfigyeltek már náluk, tényleg sokkal emberibbek, mint amilyennek az ember naivan hihetné őket.

Emlős állatoknál is többre képesek

Ennek megvan a maga oka, és ez pedig a polipok agyának egyedi szerkezetében rejlik. A polipnak ugyanis nemcsak karból jutott nyolc, hanem tulajdonképpen agyból is, mindegyik karjában található ugyanis egy apró agy. Ezek segítségével sokkal gyorsabban tud cselekedni az állat. A fő agy kontrollál mindent, amit a test tesz, de a karok önállóan is képesek ízeket érezni, illetve érzékelni.

Természetes közegükben mutatkozik meg igazán, milyen intelligensek
Fotó: Hal Beral / Getty Images Hungary

Mindezen felül a gerinctelenek közül a polipok esetében a legnagyobb az agy testsúlyra vetített aránya, sőt: sok gerincesét is felülmúlják e téren, bár az emlősök szintjére nem jutnak el.

Fánk alakú agyuk fejükben található, emellett az agytömeg kétharmada a nyolc karban oszlik el.

Ezeknek a puhatestűeknek mindezen túl több idegsejtje van, mint egy kutyának: 500 millió neuronnal rendelkeznek, amelyek nagy része szintúgy a karokban van.

Az állatok képesek búvóhely építésére, eszközhasználatra, arra, hogy saját akváriumukból átmenjenek egy másikba, és onnan úgy vigyenek el élelmet, hogy még a nyomokat is eltüntetik maguk után, de még önfeláldozó anyák is. Petéiket hosszan őrzik, vizet spriccelnek föléjük, hogy több oxigénhez jussanak, egy faj egy példányánál pedig megfigyelték, hogy 53 hónapon át őrizte petéit, miközben ő láthatóan egyre gyengébb és rosszabb állapotú volt. Ennek ellenére sem hagyta ott utódait. Ügyesen rejtőzködnek is, különleges intelligenciájuknak ezer jelét adják tehát, amikor természetes közegükben tartózkodhatnak.

De mi lenne, ha ennél is többet tudnának ezek az állatok?

Ray Nayler sci-fi-szerzőt olyannyira ámulatba ejtette a páratlannak tekinthető lények képességeinek sora, hogy Az óceán szeme címmel egy vaskos kötetet is szentel egy, a polipok valós képességeire épített, mégis elképzelt valóságnak, melyben szintetizálta a fent leírtakat. Nayler titokzatos polipjai képesek mindarra, amire a fenti, a valóságból is ismert lábasfejűek, mindezek mellett azonban megtettek egy komoly lépést: 

elkezdtek egyfajta szimbolikát használni, melynek segítségével egymás közt kommunikálnak.

Egy disztópikus jövőben kutatja őket a sci-fi főhőse, Nguyen Ha, aki a fajt tiszteli és csodálja is. Egy furcsa rezervátumban egy androiddal és egy kegyetlen gépként viselkedő biztonsági tiszttel összezárva igyekszik megfejteni azt, amit a polipok akarhatnak kommunikálni, és ebben a teljes mértékben elveszett jövőben keresi saját helyét is, miközben az is lehetséges, hogy itt már senki sem találhat a maga útjára. A több szálon futó cselekménnyel operáló regényben nemcsak az állatvilág egy lenyűgöző faja mutatja szokatlan arcát, de az emberi természet is egészen lemeztelenítve jelenik meg. 

Ha szívesen olvasnál még biológiai érdekességekről, ezt a cikkünket ajánljuk!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.