Az egyetlen ember, aki törpeként nőtt fel, majd óriásként halt meg

Olvasási idő kb. 3 perc

Az átlagostól eltérő testmagasságú, törpe- vagy óriásnövésű személyek a múltban gyakran furcsa kuriózumnak számítottak (ma már szerencsére jóval elfogadóbb a társadalom), az osztrák Adam Rainer azonban még sorstársaihoz képest is különös életet tudhat magáénak: ő az egyetlen ember a történelemben, aki bizonyítottan törpeként nőtt fel, és óriásként halt meg.

21 évesen egyszer csak nőni kezdett

Rainer átlagos szülők gyermekeként látta meg a napvilágot Grazban, 1899-ben: a fiú kiskorától kezdve elmaradt a testi fejlődésben társaitól, majd rendkívül törékeny alkatú és apró termetű kamasszá cseperedett, 18 évesen mindössze 122 centiméteresnek, egy évvel később még ennél is alacsonyabbnak, 111 centi magasnak mérték. Különös módon a fiatalember kéz- és lábfeje aránytalanul nagy volt testmagasságához képest, 43-as cipőt hordott, ami egy átlagos férfi lábméretének felel meg.

Rainer egy átlagos magasságú férfi mellett – a bécsi kórházban készült fénykép

Nem csoda, hogy az első világháború idején hősünk hiába jelentkezett önkéntes szolgálatra az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregébe, a sorozóbizottság a magasságára és testalkatára hivatkozva elutasította őt. Azonban amikor Rainer 21 éves lett, rendkívül különös dolog kezdődött: a még mindig alig 150 centi magas férfi hirtelen megmagyarázhatatlan növésnek indult, végtagjai megduzzadtak, cipőmérete hamarosan az 53-ast is elérte, és a feje is egyre nagyobb lett, ezért nem csak lábbelit, kalapot is folyamatosan egyre nagyobbat kellett, hogy hordjon.

Állkapcsa, orra és az ajkai is megnőttek, ezért az arca eltorzult, megnagyobbodott a pajzsmirigye, melynek következtében strúma alakult ki a nyakán, a hátán púp nőtt, idővel pedig hallása is gyengülni kezdett. 31 éves korában Rainer már 206 centisre nőtt, púpja miatt azonban meggörnyedve járt, felegyenesedve a 218 centit is elérte a magassága – kínzó testi bajai miatt ugyanebben az évben beutaltatta magát egy bécsi kórházba, ahol két szakember, Mandl és Windholz vették alapos vizsgálat alá.

Jóindulatú daganat okozta a különös jelenséget

Az orvosok megállapították, hogy páciensük agyalapi mirigyében több mint 10 évvel korábban egy jóindulatú tumor fejlődött ki, melynek következtében a mirigy a normálisnál jóval nagyobb mennyiségű növekedési hormont állít elő, vagyis Rainer akromegáliában, hormontúltengés okozta óriásnövésben szenved. Az akromegália nem csak a testmagasságot befolyásolja, a beteg háta, térde, gerince és arca is eltorzul, látás- és hallásproblémák, szívbetegség, magas vérnyomás, cukorbetegség és egyéb súlyos rendellenességek is felléphetnek, az érintettek többségét ezért viszonylag fiatalon éri a halál. Érdekes módon Rainer korábbi alacsony testmagasságát éppen ennek ellentéte, hormon-alulműködés okozta a szakemberek szerint.

Az agyalapi tumorok szakértőjeként ismert dr. Oskar Hirsch – aki később, Ausztriának a Harmadik Birodalomhoz csatolását követően az Egyesült Államokba emigrált – műtéti úton sikeresen eltávolította a jóindulatú daganatot Rainer testéből, a férfi problémái azonban nem szűntek meg: idővel fél szemére megvakult, gerince pedig annyira meggörbült, hogy felállni sem tudott, ágyhoz kötve kellett élnie. A ’30-as évek végén Rainer egy idősotthonba költözött, itt töltötte utolsó éveit, a visszaemlékezések szerint viszonylagos nyugalomban és – állandó fájdalmai dacára – jó kedéllyel, állapota sem romlott különösebben.

A különös sorsú „óriás törpe” végül 1950-ben, 51 évesen hunyt el, nem sokkal egy műtétet követően, magassága ekkor már elérte a 234 centit, testsúlya pedig a 109 kilogrammot.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.