Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Preszly Béla Kun utcai tűzoltó alparancsnok 1944 karácsonyán légoltalmi szabókkal varratott ruhát a gyerekeknek, és veszélyes munkája mellett üldözötteket bújtatott Budapest ostroma idején. 1945 januárjában egy szovjet repülőgép támadása következtében vesztette életét.
Preszly Béla embereket bújtatott, pincében rekedteket szabadított meg a biztos halálból, amikor pedig hallgattak a fegyverek, a tűzoltók gyerekeit kocsikáztatta a tűzoltóság udvarán. Budapest 1944–45-ös ostromának egyetlen tűzoltótiszt áldozata volt, aki kötelessége teljesítése közben halt hősi halált szovjet fegyvertől.
Szerzőnkről
Tulok Péter történész a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza. Kutatási területe a magyar történeti historiográfia, a 19-20. századi diplomácia- és művelődéstörténet, a svéd–magyar diplomáciai kapcsolatok, Budapest ostroma és a magyarországi embermentés története.
Mérnök, katona, tűzoltó
Történetünk hőse 1906-ban született Nagyváradon, dunántúli kézműves családban, eredeti neve Karner Béla volt. Nevelőapja Preszly Ernő nyugalmazott alezredes volt, aki felnőtt korában a nevére vette Bélát. Előbb gépipari tanuló volt, később mozdonyvezetői vizsgát tett, majd önszorgalomból leérettségizett. A kötelező katonai szolgálatból utász hadnagyként szerelt le, majd elvégezte a Műszaki Egyetemet, ahol általános mérnökként diplomázott.
Egyetemi évei alatt volt alkalma megtapasztalni a nélkülözést. Diplomával a kezében sem kapott állandó állást, a gazdasági világválság munkanélkülisége az ő életét sem kímélte. 1934-ben mérnökként Berettyóújfalura került, ahol útépítéseken, a következő években pedig a balatoni műút és a budaörsi repülőtér építésén dolgozott. Állandó állást ekkor sem kapott, csak meghatározott ideig alkalmazták. Már ebben az időben is az egyszerű munkásemberek problémái foglalkoztatták, és lehetőségeihez mérten ott segített, ahol tudott.
1937-ben került Budapestre mint mérnökgyakornok, majd ezután több tűzoltótanfolyamot végzett el, a következő évtől dolgozott a fővárosi tűzoltóságnál. Minden váratlan helyzetre gyorsan tudott reagálni, bátorságának, szervezőtehetségének köszönhetően gyorsan haladt előre a ranglétrán. Rendkívül szerény emberként sosem beszélt jótéteményeiről, de beosztottjai nagyon szerették, felnéztek rá.
Tűzoltás kéménytől a pincéig
Tűzoltószolgálata mellett kerített magának arra is időt, hogy rendszeresen publikáljon árvízvédelmi, geológiai cikkeket. Emellett színdarabokat írt, és színre is vitte őket a tűzoltók részvételével. Foglalkozott munkatársai rendszeres szakmai képzésével, művelődésével, szociális helyzetével. Becsülte az életüket nap mint nap veszélyeztető tűzoltókat, minden hivatalos és apró-cseprő magánügyeikkel bármikor fordulhattak hozzá, mindig segített valamilyen megoldást találni. Volt eset, amikor tűzoltó beosztottja gyermekének tápszere elfogyott, Preszly pedig kapcsolatait felhasználva megszerezte a ritkaságnak számító táplálékot.
1944 húsvétján egy oltás alkalmával szemöldöke és haja is megperzselődött, de ő nem is vette észre. Amikor hazaérve a gyerekei rémülten kérdezték tőle, mi történt, észbe kapva derűsen azt mondta: „Semmi, csak a nyuszit kerestem a kéményben.”
1944 őszén még bízott abban, hogy a katonai vezetés a fővárost nem fogja kitenni a Vörös Hadsereg ostromának. Amikor azonban a legrosszabb bekövetkezett, akkor fáradhatatlanul vett részt az állandó mentésben, reménytelennek hitt helyzetekből menekített ki embereket. Mérnökként tisztában volt vele, hogy a légitámadásban megsérült épület már részben beszakadt pincéjének födémje nem fog tartani, de azt is tudta, hogy odalent 40 ember tartózkodik. Életét kockáztatva az ott rekedtek nagy részét kihozta, majd ezt követően nem sokkal összedőlt az épület.
Karácsony a gettóban és a Kun utcai tűzoltólaktanyában
Józsefváros tűzoltó alparancsnokaként felelős volt a kerület légoltalmáért is, és sok olyan embert vett fel szolgálatra, akiket származásuk vagy politikai hovatartozásuk miatt üldöztek. Ekkortájt ez biztosított valamiféle védelmet az üldözés elől. Baráti kapcsolatban állt Darvas József íróval, akit felvett légoltalmi szolgálatra, így tudta átvészelni az ostromot.
Ahogy a harci helyzet egyre súlyosabb lett, egy idő után már csak ő járt be egységével a budapesti Nagygettóba tüzet oltani, ahol elszörnyedt az ott élőkkel szembeni embertelen bánásmódon. Ezért segített, ha tudott. Egy oltandó épületbe való behatoláskor megmentette és kórházba szállíttatta azt az idős, ruhátlan, az orvos által halottnak vélt zsidó asszonyt, aki a bejárat közelében mozdulatlanul feküdt. Preszly betakarta, majd amikor a háztűz eloltása után visszament megnézni, hogy él-e, látta, hogy az asszony más helyzetben fekszik, mint előbb, ezért újra hívta az orvost, aki aztán kórházba szállította.
Bajtársai számos történetet őriztek meg hősies viselkedéséről. Egyszer egy üzem oltásakor a tűzfészket ő kereste meg, és míg ő a tüzet közelről oltotta, társai sisakos alakját fecskendővel locsolták, hogy ne gyulladjon meg a ruhája.
1944 decemberében a Kun utcai tűzoltóságtól nem messze folytak a harcok, karácsonykor a fegyverek már megállás nélkül dörögtek. A harcok szünetében arra is volt gondja, hogy a háború nyomasztó mindennapjait elfeledtesse a tűzoltók gyerekeivel. Ilyenkor felültette őket a Kun utcai tűzoltólaktanya udvarán a szerkocsira, és körbe-körbe mentek. Karácsonykor több mint száz gyereket ruháztak fel az ő segítségével: a légoltalmi szabók varrták a kabátokat, a lányoknak rózsaszínt, a fiúknak kéket.
Végzetes tűzoltás a szovjet repülők árnyékában
1945. január 2-án Preszly tűzoltóparancsnok rajával a lángoló Astoria szállóhoz indult oltásra, ahol a tüzet életveszélyben, szovjet harci repülők alacsonyan intézett támadásai közepette oltották el. Éppen vonultak vissza a parancsnokságra, amikor a Déri Miksa–Fecske utca sarkán ismét szovjet repülőgép-támadás érte őket: a tűzoltóparancsnokot ekkor érte a halálos lövés. Koporsóját még aznap tűzoltó bajtársai készítették el az asztalosműhelyben.
Eközben a fővárost ostromló szovjet csapattestek sem tétlenkedtek: 1945 januárjának első felében egy szovjet műszaki alakulat berobbantotta a Kerepesi úti temető falának egy szakaszát, néhány nappal később közelharc után megszállták a temetőt. Másnap azonban német ellentámadás indult, amely elakadt a temető felének visszafoglalása után. A temető másodszori elfoglalása után a szovjetek ideiglenesen megtiltották a főváros lakosságának a temetőbe való belépést. A harcok befejezése után egy szovjet alakulat még napokig a temető területén állomásozott. Talán nem túlzás, ha azt írjuk: a legtöbb kárt ők okozták az ostrom során. Számos sírt kiraboltak és feldúltak, unalmukban célba lőttek a díszesen faragott síremlékekre.
Preszly Béla viszonylag ismeretlen, tragikus története újabb példa arra, hogy a rendkívüli időkben az emberek sokféleképpen dönthettek. Volt, aki menekült, volt, aki megalkudott, és volt olyan, aki úgy döntött, hogy a veszélyek közepette felelősséget vállal embertársaiért. Mint Preszly Béla Kun utcai alosztályparancsnok, akit 38 évesen temettek el ideiglenes nyughelyére a tűzoltóparancsnokság udvarán. Sírja ma a Kerepesi úti temetőben található.
