Noëlla Rouget ellenállóként harcolt Franciaország szabadságáért, majd megtapasztalta a földi poklot, ahol azonban életre szóló barátságot kötött De Gaulle tábornok unokahúgával.
Noëlla Rouget 1919. december 25-én született Saumurban Clément Peaudeau és Marie Bossard gyermekeként. A család mélyen vallásos volt, apja vasúti tisztviselőként dolgozott, hat évvel idősebb testvére, Georges Peaudeau a papi hivatást választotta. Iskoláit a Saint-Laud’Angers internátusban végezte, később az egyetemen irodalmi tanulmányokat szeretett volna folytatni, a háború azonban megakadályozta ebben. Amikor 1940-ben a náci Németország megtámadta Franciaországot, Noëlla ugyanabban az internátusban tanított, ahol diákként is lakott. A rádióban ugyan nem hallotta De Gaulle tábornok ellenállásra felszólító felhívását, de hamar tudomást szerzett róla, amikor egy séta alkalmával egy röpcédulát kapott, amely a proklamáció szövegét tartalmazta. Mivel francia hazafiként a náci megszállás ellen volt, azt kezdte kutatni, hogyan tudna hazája hasznára tenni. Ezért megkereste azt a fiatalembert, akitől De Gaulle beszédét kapta, és elkezdett szórólapokat terjeszteni. Később már a gépelésben és a sokszorosításban is részt vett, és illegális újságokat is terjesztett, titkos tevékenységéről még a szülei sem tudtak.
Szerzőnkről
Tulok Péter történész a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza. Kutatási területe a magyar történeti historiográfia, a 19-20. századi diplomácia- és művelődéstörténet, a svéd–magyar diplomáciai kapcsolatok, Budapest ostroma és a magyarországi embermentés története.
Összekötőként dolgozott a francia ellenállásban, rendszeresen továbbított bőröndöt vagy nagyobb csomagokat, amelyek tartalmát maga sem ismerte, és csak a börtönben, később tudta meg, hogy nemegyszer fegyvert is szállított. Csatlakozott a gaullista Dicsőség és Haza nevű ellenállási mozgalomhoz, amelyet Victor Chatenay, Angers városának későbbi polgármestere hozott létre. A hálózatnak mintegy 150 aktív tagja volt, ennek körülbelül a negyede nő. Eközben 1942-ben belépett a britek segítségével létrehozott Buckmaster Alexandre Privet hálózatba is, melynek egészen letartóztatásáig tagja maradt. Noëlla nem az egyetlen volt, aki egyszerre két ellenálló csoportnak is tagja volt, számtalan francia hazafi tett hasonlóképpen.
Ellenálló tevékenysége során ismerkedett meg Adrien Tigeot-val, egy fiatal tanárral, aki a németek által megszállt területen létrehozott kötelezőközmunka-szervezetben való munkát megtagadta. A fiatalok rögtön egymásba szerettek, és néhány hónap után úgy döntöttek, hogy eljegyzik egymást. 1943 őszén azonban mindkettejüket letartóztatták, és a fiút még az év vége előtt a nácik meggyilkolták. Röviddel halála előtt levelet írt a lánynak, amelyben azt kérte tőle, hogy éljen tovább, felejtsen és szeressen. A szívszorító levelet csak a háború után kapta kézhez.
1943 novemberében a lányt internálták, majd 1944. január végén csaknem ezredmagával a ravensbrücki koncentrációs táborba deportálták. Köztük volt Geneviève de Gaulle-Anthonioz, Charles de Gaulle unokahúga is. Noëllára a táborban a 27240-es számot tetoválták. Ezután több mint egy éven át a hét hat napján napi 12 óra nehéz fizikai munkát kellett végeznie. A rendkívül mostoha bánásmód és a szűkös élelmezés hatására nemsokára annyira leromlott az állapota, hogy munkára alkalmatlannak minősítették. Társai segítségével kétszer is sikerült megmenekülnie a gázkamrából. Több ellenállóval is életre szóló barátságot kötött a táborban, köztük De Gaulle-Anthoniozzal is.
1945. április 5-én Noëllát 300 társával együtt 464 német hadifogolyért cserébe szabadon bocsátották, és négy napi vonatút után Svájcba, majd néhány nap múlva Franciaországba érkeztek. Itt alapos orvosi kivizsgáláson estek át, melynek során kiderült, hogy a 32 kg-ra fogyott Noëlla tbc-vel is megfertőződött. Néhány napos pihenő után Párizsba érkeztek, ahol a Gare de Lyon pályaudvaron Charles de Gaulle köszöntötte őket, aki itt találkozott újra unokahúgával, Geneviève-vel is. Noëlla néhány heti párizsi tartózkodása után hazatért szülővárosába, ahol végre találkozhatott családjával.
1945 nyarán barátnője, Geneviève de Gaulle-Anthonioz azt javasolta, hogy tüdőbetegségét kezeltesse Svájcban. Szeptemberben került szanatóriumba, ahol 20 egykori ellenálló, deportált társával együtt szép lassan felépült. Itt ismerkedett meg André Rouget-val, leendő férjével. A házaspár később Genfben telepedett le, ahol két fiuk született: Patrick és François.
Mint oly sok holokauszt- és deportálástúlélő, sokáig Noëlla sem beszélt a megpróbáltatásairól. 1965-ben azonban tanúnak idézték be Jacques Vasseur, az angers-i Gestapo vezetőjének büntetőperében, aki első vőlegényének és több száz társának meggyilkolásáért volt felelős. Vasseurt halálra ítélték, de Noëlla, aki megbocsátott neki, kegyelmet kért számára Charles de Gaulle köztársasági elnöktől, ő pedig végül megadta.
Az 1980-as években, amikor szembesült azzal, hogy a holokauszttagadás egyre nagyobb teret nyer, Noëlla nem hallgatott tovább. Amikor egy lausanne-i tanítónő nyilvánosan tagadta a gázkamrák létezését, 1986 augusztusában nyílt levelet küldött neki a Gazette de Lausanne-ban. Ezután számtalan interjúban beszélt megpróbáltatásairól, és rengeteg előadást tartott svájci és franciaországi iskolákban diákok ezreinek, és sok auschwitzi zarándokútra kísért el svájci és francia diákokat.
Fáradhatatlanul tanította a fiatalabb generációkat, egyik genfi előadásán ezt mondta a diákoknak: „Amikor beszélek a Ravensbrückben tapasztalt szenvedésekről, azért beszélek, hogy az éberséget hirdessem a fiatalabb generációk számára, mert ha Auschwitz lehetséges volt, akkor Auschwitz mindaddig lehetséges, amíg gyűlölet és rasszizmus uralkodik a világon.”
Noëlla Rouget 100 éves korában a közelmúltban, 2020. november 22-én hunyt el Genfben. A francia nemzeti ellenállás egyik utolsó szimbólumát Emmanuel Macron köztársasági elnök a nemzet hősének nevezte.
