Katolikusként megjárta a nácik poklát, de kegyelmet kért vőlegénye gyilkosának

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Noëlla Rouget ellenállóként harcolt Franciaország szabadságáért, majd megtapasztalta a földi poklot, ahol azonban életre szóló barátságot kötött De Gaulle tábornok unokahúgával.

Noëlla Rouget 1919. december 25-én született Saumurban Clément Peaudeau és Marie Bossard gyermekeként. A család mélyen vallásos volt, apja vasúti tisztviselőként dolgozott, hat évvel idősebb testvére, Georges Peaudeau a papi hivatást választotta. Iskoláit a Saint-Laud’Angers internátusban végezte, később az egyetemen irodalmi tanulmányokat szeretett volna folytatni, a háború azonban megakadályozta ebben. Amikor 1940-ben a náci Németország megtámadta Franciaországot, Noëlla ugyanabban az internátusban tanított, ahol diákként is lakott. A rádióban ugyan nem hallotta De Gaulle tábornok ellenállásra felszólító felhívását, de hamar tudomást szerzett róla, amikor egy séta alkalmával egy röpcédulát kapott, amely a proklamáció szövegét tartalmazta. Mivel francia hazafiként a náci megszállás ellen volt, azt kezdte kutatni, hogyan tudna hazája hasznára tenni. Ezért megkereste azt a fiatalembert, akitől De Gaulle beszédét kapta, és elkezdett szórólapokat terjeszteni. Később már a gépelésben és a sokszorosításban is részt vett, és illegális újságokat is terjesztett, titkos tevékenységéről még a szülei sem tudtak.

Szerzőnkről

Tulok Péter történész a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza. Kutatási területe a magyar történeti historiográfia, a 19-20. századi diplomácia- és művelődéstörténet, a svéd–magyar diplomáciai kapcsolatok, Budapest ostroma és a magyarországi embermentés története. 

Összekötőként dolgozott a francia ellenállásban, rendszeresen továbbított bőröndöt vagy nagyobb csomagokat, amelyek tartalmát maga sem ismerte, és csak a börtönben, később tudta meg, hogy nemegyszer fegyvert is szállított. Csatlakozott a gaullista Dicsőség és Haza nevű ellenállási mozgalomhoz, amelyet Victor Chatenay, Angers városának későbbi polgármestere hozott létre. A hálózatnak mintegy 150 aktív tagja volt, ennek körülbelül a negyede nő. Eközben 1942-ben belépett a britek segítségével létrehozott Buckmaster Alexandre Privet hálózatba is, melynek egészen letartóztatásáig tagja maradt. Noëlla nem az egyetlen volt, aki egyszerre két ellenálló csoportnak is tagja volt, számtalan francia hazafi tett hasonlóképpen.

Ellenálló tevékenysége során ismerkedett meg Adrien Tigeot-val, egy fiatal tanárral, aki a németek által megszállt területen létrehozott kötelezőközmunka-szervezetben való munkát megtagadta. A fiatalok rögtön egymásba szerettek, és néhány hónap után úgy döntöttek, hogy eljegyzik egymást. 1943 őszén azonban mindkettejüket letartóztatták, és a fiút még az év vége előtt a nácik meggyilkolták. Röviddel halála előtt levelet írt a lánynak, amelyben azt kérte tőle, hogy éljen tovább, felejtsen és szeressen. A szívszorító levelet csak a háború után kapta kézhez.

Noëlla Rouget 1942–43-ban

1943 novemberében a lányt internálták, majd 1944. január végén csaknem ezredmagával a ravensbrücki koncentrációs táborba deportálták. Köztük volt Geneviève de Gaulle-Anthonioz, Charles de Gaulle unokahúga is. Noëllára a táborban a 27240-es számot tetoválták. Ezután több mint egy éven át a hét hat napján napi 12 óra nehéz fizikai munkát kellett végeznie. A rendkívül mostoha bánásmód és a szűkös élelmezés hatására nemsokára annyira leromlott az állapota, hogy munkára alkalmatlannak minősítették. Társai segítségével kétszer is sikerült megmenekülnie a gázkamrából. Több ellenállóval is életre szóló barátságot kötött a táborban, köztük De Gaulle-Anthoniozzal is.

1945. április 5-én Noëllát 300 társával együtt 464 német hadifogolyért cserébe szabadon bocsátották, és négy napi vonatút után Svájcba, majd néhány nap múlva Franciaországba érkeztek. Itt alapos orvosi kivizsgáláson estek át, melynek során kiderült, hogy a 32 kg-ra fogyott Noëlla tbc-vel is megfertőződött. Néhány napos pihenő után Párizsba érkeztek, ahol a Gare de Lyon pályaudvaron Charles de Gaulle köszöntötte őket, aki itt találkozott újra unokahúgával, Geneviève-vel is. Noëlla néhány heti párizsi tartózkodása után hazatért szülővárosába, ahol végre találkozhatott családjával.  

1945 nyarán barátnője, Geneviève de Gaulle-Anthonioz azt javasolta, hogy tüdőbetegségét kezeltesse Svájcban. Szeptemberben került szanatóriumba, ahol 20 egykori ellenálló, deportált társával együtt szép lassan felépült. Itt ismerkedett meg André Rouget-val, leendő férjével. A házaspár később Genfben telepedett le, ahol két fiuk született: Patrick és François.

Mint oly sok holokauszt- és deportálástúlélő, sokáig Noëlla sem beszélt a megpróbáltatásairól. 1965-ben azonban tanúnak idézték be Jacques Vasseur, az angers-i Gestapo vezetőjének büntetőperében, aki első vőlegényének és több száz társának meggyilkolásáért volt felelős. Vasseurt halálra ítélték, de Noëlla, aki megbocsátott neki, kegyelmet kért számára Charles de Gaulle köztársasági elnöktől, ő pedig végül megadta.

Francia ellenállók a normandiai partraszállás után

Az 1980-as években, amikor szembesült azzal, hogy a holokauszttagadás egyre nagyobb teret nyer, Noëlla nem hallgatott tovább. Amikor egy lausanne-i tanítónő nyilvánosan tagadta a gázkamrák létezését, 1986 augusztusában nyílt levelet küldött neki a Gazette de Lausanne-ban. Ezután számtalan interjúban beszélt megpróbáltatásairól, és rengeteg előadást tartott svájci és franciaországi iskolákban diákok ezreinek, és sok auschwitzi zarándokútra kísért el svájci és francia diákokat.  

Fáradhatatlanul tanította a fiatalabb generációkat, egyik genfi előadásán ezt mondta a diákoknak: „Amikor beszélek a Ravensbrückben tapasztalt szenvedésekről, azért beszélek, hogy az éberséget hirdessem a fiatalabb generációk számára, mert ha Auschwitz lehetséges volt, akkor Auschwitz mindaddig lehetséges, amíg gyűlölet és rasszizmus uralkodik a világon.”

Noëlla Rouget 100 éves korában a közelmúltban, 2020. november 22-én hunyt el Genfben. A francia nemzeti ellenállás egyik utolsó szimbólumát Emmanuel Macron köztársasági elnök a nemzet hősének nevezte.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tulok Péter
Tulok Péter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.