Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Titokzatos telefonok az éjszaka közepén, személytelen szállodaszobák, földrészeken átívelő nyomozás, tárgyalások különböző bűnözőkkel: így fest az igazi műkincsvadász, Arthur Brand munkája dióhéjban.
Brand cserediákként élt Dél-Spanyolországban, amikor megérintette a művészet, azon belül is a lopott műkincsek iránti érdeklődés. No nem vásárolt vagy eladott, sokkal inkább az foglalkoztatta, kik és miért lopják el a híres műalkotásokat, és hogyan lehet azokat visszajuttatni jogos tulajdonosukhoz. Az első kalandja során három, ezüstből készült római érme nyomait követte, s annyira megtetszett neki a műkincsvadászat, hogy elhatározta, erre teszi fel az életét. A BBC-nek arról mesélt, milyen szokatlan kalandokba keveredett már munkája során.
Állandóan talpon
Brand munkanapja tulajdonképpen soha nem ér véget. Heti hét napot, napi 24 órát van készenlétben, hiszen bármikor kaphat egy telefont, levelet, vagy más nyomot, aminek mentén el tud indulni. Azok az emberek pedig, akik a fülesekkel szolgálnak, nem szeretnek várni, és nem is szoktak. Brand több tíz- és százmillió forintos műalkotások után nyomoz, eladótól eladóig, egyik eseménytől a másikig fejti vissza a láncolatot, és találja meg Picasso vagy Van Gogh elveszett műveit. A nagyságrendet jól mutatja, hogy egy nemrég visszaszerzett festmény, Picasso Buste de Femme című alkotása 86 millió dollárt ért.
Az említett festményt 1999-ben lopták el egy sejk yachtjáról. Brandet két ember kereste meg egy holland üzletember képviseletében. Kiderült, hogy a férfi megvásárolta a képet, de fogalma sem volt arról, hogy a műkincs lopott. Brand úgy becsüli, hogy a Picasso-kép nélkül is több mint 300 millió dollár értékben szerzett vissza az évek során műkincseket, köztük egy Ciprusról ellopott, felbecsülhetetlen értékű, 6. századi mozaikot, vagy Hitler bronzból készült életnagyságú lószobrait, amelyeket Josef Thorak szobrász készített, s amelyeket a szovjetek loptak el Berlinből.
Jelenleg is több ügyön dolgozik egyszerre, az egyik szálon Georges Braque La Nappe Blanche című művét keresi, amit 1993-ban loptak el egy svéd múzeumból, egy másik szálon a bostoni Isabella Stewart Gardner Museumban 1990-ben történt esetet nyomozza, amikor két, rendőrnek öltözött tolvaj ötszázmillió dollár értékben tulajdonított el műkincseket. Ám ha meg is találná akármelyik hihetetlen értékű műtárgyat, akkor sem gazdagodna meg belőle: Brand alapvetően hagyományos művészeti tanácsadásból tartja fenn magát. Nyomozásait saját forrásaiból finanszírozza, eddig csupán egyetlen alkalommal kérte fel őt hivatalosan egy múzeum, és a pénzjutalom sem olyan gyakori, mint gondolnánk. Legutóbb akkor kapott háromezer fontos megtalálói díjat, amikor Oscar Wilde ellopott gyűrűjét juttatta vissza az Oxford University’s Magdalen College-nak.
Nem tud kicserélni egy villanykörtét sem
A nagy műkincsvadászt ne úgy képzeljük el, mint egy multifunkciós Indiana Jonest. Az ötvenéves, szemüveges, kék szemű férfi mosolya ugyan az előzetes feltételezéseinknek megfelelően rejtélyes, ám Brand nem tud autót vezetni, és saját bevallása szerint egy villanykörtét sem képes kicserélni. Választott munkájában azonban profi. Hírnevére úgy tett szert, hogy az átlagemberek alapvetően kedvelik a nagy, filmbe illő műkincsrablásokat: senki sem sérül meg, a tolvajok pedig győzedelmeskednek a hipergazdag tulajdonosok és a múzeumok fölött. Ám minden jó rablónak szüksége van egy jó nyomozóra, aki nincs rendőri állományban, mégis olyan magas szintű tudással, kapcsolati hálóval és bátorsággal rendelkezik, hogy elérje: a jó győzedelmeskedjen a rossz felett. Attól persze, hogy a munka kalandos és megbecsült, még nem válik könnyűvé: átlagosan nyolc évbe telik, mire egy lopott műtárgyat Brand vissza tud szerezni.
Bűnözők között
A művészvilág bűnözői szektora – amely azért virágzik, mert a műkincshamisítás a harmadik legjobb üzlet a drogok és a fegyverek után – hasonlóan épül fel egy piramishoz. Legfelül 30-40 ember áll, akik rendkívüli befolyással bírnak az illegális műkincsek piacára. A legtöbb műkincskereskedő a legális és az illegális világ határán áll – de legalábbis ismer valakit, aki ezt csinálja. A kusza viszonyokra jó példa egy 2018-as nyomozás: 11 évvel korábban egy Németországban élő gazdag iráni könyvgyűjtő házából nagy értékű műkincsek tűntek el. Az iráni nagykövetség emberei is vizsgálódtak az ügyben, és felvették a kapcsolatot egy németországi–iráni műkereskedővel. Az viszont Brandet kereste fel, és elmondta, hogy az irániak különösen egy 15. századi könyv, a Divan of Hafez iránt érdeklődnek. A könyv jogilag Németország tulajdonában állt, ám a követségiek úgy gondolták, hogy ha ők találják meg a németek előtt, akkor nyugodtan magukhoz is vehetik. Brand, aki a könyvet jogos tulajdonosának szánta, Londonban kezdte meg a nyomozást, az illegális műkincs-kereskedelem egyik fellegvárában. William Veres régiségkereskedő segítségével kiderítette, ki a lopott könyv jelenlegi tulajdonosa, majd hamis fenyegetések segítségével sikerült is visszaszereznie a könyvet és odaadni a németeknek – s közben átverte az iráni titkosszolgálat embereit.
Az életét is kockára teszi
De a nyomozásokat nem mindig ússza meg olcsón. Előfordul, hogy egészen az alvilághoz tartozó hamisítókkal és kereskedőkkel kell tárgyalnia. Egy alkalommal egy drogokkal üzletelő bűnszövetkezettel vette fel a kapcsolatot, mivel náluk találta meg a keresett festményeket. Figyelmeztette a banda tagjait arra, hogy lopott műkincsek birtokában vannak, és nagy lesz a lebukás veszélye, amikor megpróbálják majd értékesíteni az árut. Brand fordulhatott volna a rendőrséghez is, ám ők neveket vártak volna cserébe a védelemért. Ezért a hivatalos szervek érintése nélkül egyszerűen visszakérte a lopott műtárgyakat a bandától, azt ígérve, hogy nem fedi fel a kilétüket. Mivel megtartotta a szavát, a bűnszövetkezet nem bántotta, sőt viszonzásul felhívták előre a figyelmét egy tervezett európai műkincsrablásra, amit így sikerült is megelőzni.
Persze nem minden ügy megy ilyen simán: Brand gyakran kap fenyegetéseket, és nem lehet tudni, kinek mikor kerül az útjába. Ugyanakkor az egyik leghíresebb műkincstolvaj, Octave Durham például meglepetést okozott. A férfit, aki jól ismerte Brandet és munkásságát, elkapták (bár nem Brand fülelte le), és rács mögé ültették lopásért. Miután kiszabadult, véletlenül összefutott Branddel az utcán. Hosszan farkasszemet néztek egymással, ám aztán úgy döntöttek, inkább megisznak együtt egy pohár sört. Ez persze nem jelenti azt, hogy a műkincsvadász egyetért a lopásokkal, de tudta, hogy Durham éppúgy elítéli az erőszakot, ahogyan ő, így nem félt vele szóba elegyedni. Durham még tréfásan meg is fricskázta Brandet azzal, hogy eddig sosem tudta elkapni. A nyomozó válaszul csak annyit mondott, lesz még rá idejük.
