Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
„Ez a téma irtó fontos, szóval bármikor írhatsz róla” – biztatott Balázs, a főszerk, amikor arról kérdeztem, para-e, ha a Sztárban sztár előző ELŐTTI adásáról készítek véleménycikket. Azt is hozzátette, szerinte az egész műsor ettől függetlenül is elég ciki. Mielőtt felhorkannátok, megsúgom: szerintem sincs igaza. Már majdnem neki is elkezdtem érvelni, hogy de hát ott van a Tilla, meg a Tóth Andi, meg a zsűritagok kedvessége, hogy egymás legszarabb poénjain is nevetnek... de inkább befogtam, és örültem, hogy zöld utat kaptam a munkához. Mert ami október 25-én történt, amellett tényleg nem kéne szó nélkül elmenni.
Már megint elkéstél, Domi! Soha nem jössz bele ebbe a műfajba? Az van, hogy a múlt héten elég sokat dolgoztam. Készítettem például egy interjút olyan önkéntesekkel, akik hátrányos helyzetű gyerekeket tanítanak egy borsodi törpefaluban. Meg Kiss Tibor Noéval az új regényéről. Na jó, írtam egy cikket arról is, hogy miért csapd rá az ajtót az exedre, meg hogy mik azok az élethelyzetek, amiket nem randizással kéne megoldani. Miért kéne rácsapni? Mikor nem kéne randizni? Igen, ezek tényleg érdekes kérdések, majd elolvashatjátok, mire jutottam. De most azt akarom mondani, hogy miközben teleszültem jótanácsokkal a világot, egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből a TV2 Sztárban sztár című műsorát.
Folyton eszembe jutott a következő jelenet. Vasárnap este van, épp a vacsorámat emésztgetem a kanapén (naná, hogy melegszendvicset!), és egy csodálatos nővel csetelek, aki nagyon tetszik. Ki ő? Mit kell róla tudni? Hát azt most nem fogom ide leírni. Szóval elég jó a hangulat a lakásban, a háttérben duruzsol a tévé, ernyednek az izmok, meg-megdobban a szív, el tudjátok képzelni. Ám egyszer csak totál kizökkent valami: a színpadon megjelenik Szabó Ádám, és felcsendül a Blurred Lines, az elmúlt évtized leghírhedtebb dala. A gyomrom hirtelen összeugrik. Ezt most megint miért kellett?
A világ rendje: férfiak öltönyben, nők bugyiban
A Blurred Linesszal kapcsolatban az a legkisebb probléma, hogy a szerzői lopták. Igen, jól hallottátok, Robin Thicke és Pharrell Williams plagizált, a bíróság 2018 decemberében 5 millió dollár kártérítési díj megfizetésére kötelezte őket. Ennél sokkal súlyosabb az a tartalom, amit a videóklipben látunk. Túlérzékeny vagy, Domi, az a te bajod! Hát az biztosan zavar, amikor nőket szextárgyként kezelnek egy popdalhoz készült kisfilmben. De mindjárt felvillantok két ikonikus képkockát belőle, hogy lássátok, mi a szint ebben a videóban:
- Az első: kutyapózban térdelő fiatal nő, arccal a padló felé, alul egy szál bugyiban, a fenekén és a hátán végiggördül egy mini luxusautó. Hogy azért érezzük a prioritásokat.
- A második: vérvörösre rúzsozott szájú nő szopja az ujját, miközben Thicke azt énekli a fülébe, hogy Bébi, tudsz még lélegezni? Milyen figyelmes, hogy szopatás közben megkérdezi.
Az első 1:23-nál, a második 3:16-nál van, ha tudni akarjátok. Igen, végignéztem az egészet, és eléggé fájt. Miközben azt is láttam, hogy a megtekintések száma 697 millió fölött jár. Döbbenet! Erről az jut eszembe, hogy egy norvég költő, bizonyos Tor Ulven egyszer azt mondta, a pesszimisták egyáltalán nem írnak. Lehet, én vagyok a kivétel?
Ez minden, csak nem szexuális beleegyezés
És akkor elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy miért is tiltotta be csak az Egyesült Királyságban több mint 20 egyetem a dalt a diákok rendezvényein. De hát ez cenzúra! Cenzúra! Mielőtt rekedtre kiabálnátok magatokat a művészi szabadság védelmében, azért vessünk egy pillantást a dalszövegre. Mert bocs, az nem mentség szerintem, hogy valaki nem tud angolul. Ráadásul a Sztárban sztár műsorcsinálói között nyilván sokan vannak, akik tudnak. Érthetetlen. Na de haladjunk, kigyűjtöttem nektek 3 részletet:
- Tudom, hogy te is akarod / Te egy jó kislány vagy / Nem hagyhatom, hogy elmenjen mellettem / Messze vagy a műnőségtől / Arról beszélek, hogy elveszítjük a fejünket / Utálom ezeket az elmosódott határokat / Tudom, hogy te is akarod / Tudom, hogy te is akarod / Tudom, hogy te is akarod / De te jó kislány vagy / Az, ahogyan megragadsz engem / Abból tudom, hogy rosszalkodni akarsz velem / Úgyhogy rajta, ne várass meg.
Ehhez csak annyit, hogy a dal megjelenése után nem sokkal, 2013 szeptemberében az Unbreakable (magyarul Megtörhetetlen) nevű projekt keretében nemi erőszak túlélőinek részvételével készültek fényképek. Mindegyikük feltartott egy táblát, amelyen azok a mondatok szerepeltek, amiket a bántalmazójuk mondott nekik, miközben megerőszakolta őket. Hihetetlen megrázó volt, tényleg. És van tippetek, mi volt az egyik leggyakoribb mondat? Az, hogy tudom, hogy te is akarod. Mert ezzel az elkövetők azt fejezik ki, hogy nem fogadnak el nemet az áldozattól, mintegy felülírják az akaratát, a valóságát, miközben semmiben veszik a határait és a testi integritását. A Blurred Linesban 4 és fél perc alatt 18-szor hangzik el ez a mondat. Attól még, hogy dallamos, rohadtul pusztító.
- Ja, volt egy ribancom, de nem volt olyan rossz, mint te / Szóval keress fel, amikor erre jársz / És adni fogok neked valamit, ami elég nagy ahhoz, hogy kettéhasítsa a seggedet.
Romantikus és tiszteletteljes, igaz? Mert a nők (értsd a szeretteid is, a feleséged, az anyád, a testvéred, a nagykorú lányod) igazából mind olyan anális szexre vágynak, amitől fizikai sérüléseik lesznek... Hát persze.
- Rázzuk fel ezt a helyet, mozgasd fel és le a testedet / Csináld úgy, mintha fájna, mintha fájna / Mi az, nem szereted csinálni?
Mekkora party, öcsém!
Kezdi az értékelést Bereczki Zoltán, miután véget ért a dal. Ülök a kanapén, a telefonom a karfára teszem, előrehajolok, felhangosítom a tévét. „Ez a dal a lazaságról szól [...]” – folytatja Papp Szabi. Pislogok. „Ne szakmázz, Szabi, azt mondtad a műsor előtt: én így akarok csajozni, mint a Robin Thicke, erről beszélj!” – kontráz rá Bereczki. Nevetnek. Basszus, ti ezt komolyan gondoljátok? Elképedve nézem a készüléket. Aztán Bereczki azt is elárulja, hogy ez a dal már neki is volt egyszer feladat a – és most kapaszkodjatok meg nagyon erősen! –, a Sztárban sztár MEG EGY KICSIben. Azaz egy tinifiúval ketten énekelték, hát az mekkora jó lehetett! És amikor már azt érzem, hogy na, gyerekek, ennél már biztosan nincs lejjebb, akkor jön Köllő Babett, az egyetlen női zsűritag, és a következőket találja hozzáfűzni:
- „Tökéletes volt. Pont annyira tojtál a nőkre, mint a klipben a srác. És ezt tudjuk, hogy a nők számára ez egy iszonyú nagy adrenalin, tehát minden nő olyan pasit akar, aki tojik rá toronymagasról.”
Kész, vége, game over. Vagy én őrültem meg, vagy ezek itt mind. Fel-alá járkálok a szobában, pörgetem magamban az eseményeket. Annyira dühös vagyok és kiábrándult, hogy nincs mit tenni, megírom a csodálatos nőnek, akivel remélem, járni is fogunk, hogy mi történt. Ez persze óriási lebukás, mert ezzel elárulom, hogy van tévém, nézni is szoktam, ráadásul a TV2-t is (jó, azért a Tényeket nem). Szóval triplán ciki a dolog, de szerencsére nem akad fenn ezen, hanem megerősít abban, hogy ez az egész iszonyat problémás. Van még remény, lehet még írni, igazad van, Tor Ulven.
Jaj, Domi, ne csináld már
Azért a Bereczki meg a Papp Szabi biztos nem erőszakolnak nőket! Persze hogy nem. Sőt, kifejezetten rendes embereknek tűnnek (ld. egymás legszarabb poénjain való nevetés). Azt sem hiszem, hogy Köllő Babett komolyan mondta, amit mondott, vagy ha igen, akkor együttérzek vele a korábbi párkapcsolati tapasztalatai miatt (amúgy kiterjedt szakirodalma van annak, hogy valakit miért az abuzív, kiszámíthatatlan, elérhetetlen partnerek vonzanak). De nem akarom távolról megpszichózni Babettet, mert nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy behozni egy ilyen dalt egy (khm 12 karikás vagy egyáltalán bármilyen!) műsorba, majd elpartizgatni rá, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, rendkívül veszélyes. Hogy miért?
- Egyrészt azért, mert kutatások szerint a szülők 80 százaléka tapasztalt már olyat, hogy a gyerekük egy az egyben átvett szövegeket és táncmozdulatokat popdalokból. Szerintem ti sem ezt szeretnétek tanítani nekik a szexuális beleegyezésről (tudom, hogy akarod), a határaik meghúzásáról (ne várass meg) és egymás tiszteletben tartásáról (fizikai sérülések, fulladozás, csináld úgy, mintha fájna).
- Ráadásul pszichológiai vizsgálatokból azt is tudjuk, hogy a nemi erőszak elkövetői rendszerint nem különösen deviáns vagy agresszív emberek. Ezek az esetek be vannak ágyazva egy olyan társadalomba, ahol a férfiaknak máig több hatalmuk van, mint a nőknek (öltöny vs. bugyi), és ahol oké füttyögetni, szexista vicceket mondani meg ilyen popdalokat énekelni. Ez az a kultúra (mondjuk ki, rape culture), ami megteremti a normatív közeget az egyre durvább cselekedeteknek, ami igazolja, tolerálja, megbocsáthatóvá teszi a bűncselekményeket is, így azok nagyobb számban fordulnak elő, hiszen nem járnak elrettentő következményekkel.
És akkor most írhattok nekem felháborodott olvasói leveleket, hogy fapina, nem érted a viccet, meg téged bottal sem piszkálnának meg (ez amúgy mind idézet). De egyszerűen nem fér a fejembe, hogy a TV2 miért ragaszkodik egy számhoz, amitől egyébként már maga Pharrell Williams is elhatárolódott. Mert van az úgy, hogy az ember megír, elénekel, műsorra tűz, megünnepel egy gáz dalt. De lehetne az is, hogy fejlődik, belátja, bocsánatot kér, és nem csinálja soha, soha többet.
Borítókép és címlapkép: Csabai Kristóf / Dívány.hu
