A geológus életútja a zalai kőolajmezőktől a Gresham-palotán át a váci börtönig és a részleges rehabilitációig jellegzetesen közép-európai történet.
A Standard Oil Company of New Jersey többségi tulajdonában lévő MAORT-ot (Magyar–Amerikai Olajipari Rt.) 1938. július 15-én alapították, majd július 28-án jegyezték be a cégjegyzékbe, s hamarosan a magyar állammal kötött szerződése értelmében már a dunántúli olajkutatás és -termelés monopóliumát birtokolta. A MAORT főmérnökének a korábbi évtizedekben a világ összes földrészét beutazó, és mindenhol jövedelmező olajmezőket feltáró, aranykezű Papp Simont sikerült megnyerniük.
Szerzőnkről
Szelke László történész, kulturális menedzser, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa, a piliscsabai Művelődési Információs Központ és Könyvtár igazgatója
Kutatási területe a magyar történeti historiográfia, a 19-20. századi művelődéstörténet, Budapest története és a magyarországi zsidóság története. A Magyar Történelmi Társulat, a Hajnal István Kör, a Pulszky Társaság és a Magyar Népművelők Egyesületének tagja.
Papp Simon a Dunántúlon is hatalmas olajmezőket talált, a kitermelést néhány esztendő alatt jelentősen növelték. A Ruedemann Pál és Bannantine György által vezetett amerikai személyzetet a második világháborús hadiállapot beálltával visszarendelték, a MAORT üzemeit kincstári irányítás alá helyezték, a háborús időkben még inkább stratégiai jelentőségű olajkitermelés Papp Simon irányításával tovább folytatódott. A MAORT termelése 1940-ben már képes volt 100 százalékban fedezni Magyarország kőolajszükségletét, tehát néhány esztendő leforgása alatt kőolaj-importáló országból egyszerre kőolajtermelő országgá váltunk. A zalai olajmezők és Budapest között 1941-ben, legmodernebb technológiával kiépített hálózat volt a korabeli Európa leghosszabb kőolajvezetéke.
Bár a vállalat működése a háború időszakában sem volt zavartalan, az új alapítású német és olasz érdekeltségű olajvállalatok a MAORT dunántúli monopóliumát nem veszélyeztették. A nyilas hatalom időszakában a szabotázs vádja merült fel, Papp Simon pedig a Gresham-palota ablakából kinézve szemtanúként szembesülhetett a nyilas korszak rettenetes valóságával. Az 1944. október 16-i Ferenc József téren történt tömeggyilkosságra később úgy emlékezett, hogy „az egész társaságot gépfegyverekkel lekaszabolták, majd behúzták a Dunába”.
Az igazán nehéz időszak csak 1945-ben vette kezdetét a vállalatnál. Az erőszakos állami beavatkozások a belső ügyekbe és a teljesíthetetlen elvárások az állami irányító szervek és a vezetés közti viták sorozatát szülték. 1948 kora őszén végül ipari szabotázs, azaz a termelés tudatos visszafogása, valamint a Magyar Köztársaság gazdasági fejlődésének szándékos akadályozása, azaz a demokratikus államrend megdöntésére tett kísérlet vádjával a vezetőket letartóztatták, bíróság elé állították, és a társaságot állami tulajdonba vették.
A nemzetközileg ismert és elismert geológus, Papp Simon vezérigazgató 1948. augusztus 12-i letartóztatását tekinthetjük e koncepciós per nyitányának. A Gresham-palota Zrínyi utcai épületrészében berendezett otthonából felesége jelenlétében hurcolta el az ÁVH. Bár azt ekkor még egyikük sem sejtette, soha többé nem találkozhattak a börtön falain kívül.
Papp Simon megjárta az Andrássy út 60. hírhedt pincéit, ahol öngyilkosságot is megkísérelt, halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, sokáig a váci fegyház kényszerű lakója volt, sőt időközben még az épülő recski táborba is átszállították egy rövid időre. Ez utóbbi esetben azonban szaktudására oly nagy szüksége volt a tábor vezetőinek, hogy egészen kivételes bánásmódban részesítették, de még Vácott is kiváltságokat élvezhetett rendkívüli képzettsége és tapasztalata következtében. Az akkortájt Recsken raboskodó Faludy György így emlékszik Papp Simonra a Pokolbéli víg napjaim című életrajzi könyvében:
„A váci fegyházból ideiglenesen elhozták Recskre. Gyönyörű Pobjedán érkezett, bilincsbe verve és jókedvűen. Elmondta, hogy cellájában tulajdon írógépét használja, könyvtára valamennyi tudományos könyvét rendelkezésére bocsájtják, sőt még a külföldi leveleket is megkapja, melyekben geológiai szakvéleményét kérik. E szakvéleményekkel havi 6-800 dollárt keres; az összeg egy százalékáért cigarettát és édességet vásárolhat, a 99 százalékot levonják tulajdon írógépe és könyvei használata, ellátás, őrzés és világítás címen.”
Feleségét eközben a Szarvas melletti Öcsödre telepítették ki, ahonnan hosszas kérvényezés eredményeképp a Váchoz közelebb eső Nógrádverőcére költözhetett, és férjét rendszeresebben látogathatta. 1953. február 8-án bekövetkezett halálát azonban az ÁVH igyekezett férje elől eltitkolni, mivel tartottak attól, hogy a hír súlyos lelki következményei befolyásolhatják addigi „sikeres” együttműködésüket. Felesége nevében egy ÁVH-s írásszakértő továbbra is hamisított leveleket, így Papp Simon továbbra is levelezett időközben elhunyt feleségével.
Az ártatlanul meghurcolt Papp Simon végül 1955. június 4-én szabadult, visszatérhetett az olajszakmába, sőt 1960 folyamán még részleges rehabilitációjára is sor került. 1970-ben bekövetkezett halálával egy olyan fordulatokkal, sikerekkel és szenvedéssel teli életút zárult le, mely méltán foglalkoztatta Mocsár Gábort, akinek Égő arany című, a Magyarország felfedezése-sorozatban 1970-ben megjelent szociográfiája rajzolja meg a magyar olajipar hőskorszakát. Galgóczi Erzsébet pedig 1984-ben megjelent Vidravas című könyvében igényes formában írta meg ezt az ízig-vérig huszadik századi és közép-európai történetet.
Érdekel a 20. század magyar történelme? Akkor olvasd el ezt a cikkünket is:
