1954. május harmincadikán olyan baleset történt a Balatonon, ami addig sosem. A tragédia részletei azonban nem kerülhettek nyilvánosságra, az ÁVH emberei ugyanis minden erejükkel akadályozták az információk kiszivárgását.
A Pajtás nevű gőzhajó olyan a balatoniaknak, mint az amerikaiaknak a Titanic: úgy tűnt, minden rendben lesz, aztán mindenki döbbenten állt a döbbenetes szerencsétlenség előtt. A Pajtás felborulása összesen 22 ember halálát okozta, közülük többen gyerekek, fiatalok voltak. Ám alighogy a túlélők partra kerültek, az ÁVH emberei már intézkedni is kezdtek: mindenkitől elkobozták a fényképezőgépét, megfenyegették az embereket, hogy hallgassanak, és meghamisított adatokat hoztak nyilvánosságra a tragédiáról: a 22 halottból 12 lett, „többen kisebb sérüléseket szenvedtek”, és persze kihangsúlyozták a mentési munkálatok nagyszerűségét. Azóta nyilvánosságra kerültek azok a részletek, amelyek az ötvenes években még nem láthattak napvilágot. Nézzük meg, mi is történt valójában azon a májusi napon.
Billeg? Nem baj!
A Pajtás (bár eleinte csak egyszerűen II.) elnevezésű gőzhajó még 1917-ben épült Budapesten, és 1918-tól gond nélkül közlekedett a Dunán. A második világháború során azonban aknára futott, és el is süllyedt. A roncsot 1946-ban kiemelték, helyreállították, és úgy vélték, balatoni gőzhajónak még jó lesz. A hajón még Siófokon is végeztek javításokat, átalakításokat, például megmagasították, hogy minél több ember férjen el rajta. Bár a szerelők jelezték, hogy a hajó labilis, a vezetők nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel.
A baleset napja
1954. május 30-án dél körül indult el a hajó Balatonfüredről, és Siófok felé tartott. Hihetetlenül sokan, száznyolcvanan zsúfolódtak össze a hajó fedélzetén, köztük – a gyereknapra való tekintettel – igen sok volt a gyerek. Már az út elején nagy látványosság fogadta az utasokat, a hajó bal oldalán ugyanis elindult egy vitorlaverseny. A hivatalos verzió szerint minden utas a fedélzet bal oldalára tömörült, hogy ne mulassza el a látványosságot, ám a többletsúlytól a hajó megbillent. A megrémült emberek erre átrohantak a hajó jobb oldalára. A veszélyesen imbolygó hajó végül attól borult fel, hogy a pánikba esett tömeg ismét a bal oldalra futott, miközben a hajó kapitánya képtelen volt megfelelően ellenkormányozni. Néhány túlélő azonban ezt cáfolja, és azt állítja, hogy olyan sokan voltak a hajón, hogy nem lehetett egyik oldalról a másikra szaladgálni – elképzelhető hát, hogy egyszerű hajótervezői hiba okozta annyi ember vesztét. Deák István egykori hajóskapitány, hajózási szakértő szerint azonban a korábban gondatlanul a vízben hagyott cölöpök is szerepet játszhattak a hajó megbillenésében.
Hős a gépházban
A Pajtás süllyedni kezdett, az emberek fejvesztve menekültek. Az orosz katonák nem tudtak a víz felszínén maradni súlyos csizmáikban és egyenruhájukban, míg a jó úszók sikerrel kerestek menedéket a közeledő vitorlásokon. Mások a sekély vízből félig kiálló hajó oldalán gyűltek össze, ott várták a mentőcsónakokat. Egy baba pólyástul zuhant a vízbe, szerencsére pont a babaholmi tartotta fenn a víz színén. Egyvalaki azonban megőrizte a hidegvérét: Vámosi Gyula fűtő, aki ahelyett, hogy az életét mentette volna, gyorsan kiengedte az összes gőzt a kazánból, és ezzel megelőzte a hajó felrobbanását. Csak ezután próbált alámerülve kimenekülni a kijáraton, ám az ajtóban menekülő utasok húzták le, és mindannyian megfulladtak. Végül 22 halálos áldozatot és 56 sérültet számoltak össze. Ám a tragédia kivizsgálását nagyban akadályozta az ÁVH, amelynek emberei lezárták a mólót, fényképezőgépeket koboztak el, hírzárlatot rendeltek el, és a túlélőket fenyegették.
A néma kapitány
Harminc évnek kellett eltelnie, hogy az összes, a katasztrófával összefüggő adat, fénykép nyilvánosságra kerüljön, és hogy a túlélők mesélhessenek. Ekkor derült ki, hogy a hajó kapitányát, Heisz Jánost nyolc hónapnyi előzetes fogva tartás után elengedték, miután a hajónaplóban talált bizonyítékok alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a Pajtás nem volt túlterhelve. A férfi tartotta a száját, senkinek sem beszélt a hajó elsüllyedésének valódi történetéről.
Mi lett a hajó sorsa?
A Pajtást később kiemelték a Balatonból, ám ahelyett, hogy szárazra tették volna, Siófok, később Dömsöd néven tovább szelte a habokat a Dunán. 1987-ben vonták ki a forgalomból, ekkor került magánkézbe. A tragédiáról Simonné Zákonyi Tünde túlélő és társai kezdeményezésére, Raffay Béla szobrász segítségével 1999. május 30-án emlékművet hoztak létre a balatonfüredi Tagore sétányon.
A túlélők mesélnek
A hatéves Szoboszlay Mária például gyereknapi ajándékként kapta édesapjától a hajóutat. A hajó billegésekor az apa kidobta a lányt a vízből, hogy a boruló hajó ne temesse maga alá. Mária fent tudta tartani magát a víz felszínén, ám édesapjának már nagyobb küzdelmébe került, hogy odaérjen lányához, a belé kapaszkodók még a ruháját is letépték. Végül mindkettejüket egy vitorlás mentette ki a vízből.
Halmosi Lajos, a vitorlásverseny egyik résztvevője sikoltozásról, jajgatásról, segélykérésekről számolt be. Végül annyira sokan kapaszkodtak fel a mentésre érkező vitorlásra, hogy félő volt, az is elsüllyed, így a többi, vízben maradt embernek köteleket nyújtottak le kapaszkodóként.
Videó a hajógépész véleményéről
Kersák János, a Pajtás hajógépésze – aki a történtek után ideg-összeroppanást kapott – interjúban mesélt az esetről.
„Lent voltam a gépházban, egyik lábam a lépcsőn, a hajó billent jobbra is, balra is, aztán már dőlt is. Kapaszkodni próbáltam a karfában. Bíró Jóska matróz húzott föl, aztán Pécseli Jóska vízi rendőr csónakjába tettek be. Heisz Pali bácsira, a hajóvezetőre, Steiner János kormányosra és rám ávósok vigyáztak a parton, száraz ruhát Vidák Jancsitól, a Beloiannisz matrózától kaptam. Egy-egy irodába vittek bennünket később, mindhármunkra három-három ávós jutott. Kérdezgették, hogy szokott-e billegni a hajó, meg hogy hány utas volt. Mindenáron azt akarták bebizonyítani, hogy túl volt terhelve, pedig Pali bácsi sose engedett föl 180 utasnál többet, az engedély pedig 200-ra szólt. Amikor Bebrits Lajos közlekedés- és postaügyi miniszter a helyszínre ért, rögtön azt mondta, hogy fölakasztani a hajóvezetőt, de a veszprémi ávós parancsnokhelyettes azt felelte neki: nem lesz semmilyen akasztás, miniszter elvtárs, a múltkor is, amikor egy vasúti baleset után fölakasztották a forgalmistát, kiderült utóbb, hogy nem ő volt a hibás...”
A tragédiába forduló osztálykirándulás
Farkas Dénes nyugalmazott vadbiológus 17 éves korában osztálykirándulás részeként vett részt a hajóutazáson. Nagy Vilma és Miszlai István tanárok kísérték a fiatalokat. Dénes naplót vezetett az eseményekről, amelyben kitér arra, hogy szerinte a megengedettnél többen szálltak fel a hajóra, ő a 210-es sorszámot kapta. A hajó felborulása után Dénes a korlátba kapaszkodva próbált megmenekülni, úszni ugyanis nem tudott. Végignézte, ahogy a vízbe került emberek az életükért küzdenek. Végül az osztályból három diák veszett oda.
Hasonló hajókatasztrófa 2019-ben történt a Dunán: május 29-én késő este a Hableány süllyedt el, 28 halálos áldozatot követelve.
