A járvány olyan speciális kihívás elé állítja a nemzetközi politikai elitet, amelyet még sosem tapasztaltunk. Ki fog felnőni a feladathoz, és ki bukik majd bele? Úgy tűnik, mindenki azt hozza, amit eddig is megszokhattunk tőle, csak sokkal intenzívebben: Angela Merkel német kancellár őszinte és tudományos, Jair Bolsonaro brazil elnök holmi kis megfázásról beszél, Donald Trump cirkuszol és bűnösöket keres, Narendra Modi pedig egyáltalán nem szervez tájékoztatókat, noha 1,3 milliárd embert korlátoz Indiában. Hogyan kezeli a helyzetet az új-zélandiak fiatal miniszterelnöke?
Jacinda Ardern úgy volt képes megnyerni az első fordulót a koronavírus elleni küzdelemben, hogy az empátia volt az egyik szuperereje. A miniszterelnök elmúlt hónapokban nyújtott teljesítményét Uri Friedman újságíró elemezte szakértők bevonásával a The Atlantic oldalán. A cikk rendkívül nagy érdeklődésre tartott számot: talán azért, mert egyre többen támogatják az Ardern által is képviselt vezetési stílust, míg más olvasók arra gondolhattak, bárcsak az ő országukban történne valami hasonló. Mi lehet a politikus titka? Mivel éri el, hogy ennyien rezonáljanak rá, és hogyan tud ilyen meggyőző eredményeket felmutatni?
Millióknak élőzni egy laza otthoni pulcsiban
Sokan kiemelik, hogy Ardern remek kommunikációs szakember (eredetileg ezen a területen szerzett diplomát). Ennek megfelelően a legtöbb videójában természetesnek, közvetlennek, már-már barátinak hat. „Az emberek úgy érzik, hogy nem prédikál nekik, hanem mellettük áll. Még ha nem is mindig értik teljesen, hogy mit miért tesz a kormány, abban biztosak, hogy Jacinda odafigyel rájuk” – nyilatkozta a politikusról Helen Clark, aki korábban, 1999–2008 között volt Új-Zéland miniszterelnöke. A nagyfokú bizalom kialakításában és fenntartásában óriási szerepe van a gyakori Facebook-bejelentkezéseknek, amelyek egyszerre lazák és informatívak. Ezeket Ardern a telefonjával veszi fel, néha a saját otthonában. Ez történt márciusban is, amikor egy kényelmes pulcsiban kezdett el élőzni, miután elaltatta a kisgyerekét. Kifejezte, hogy milyen riasztó lehetett az új-zélandiaknak olvasni azokat az üzeneteket, amiket aznap küldtek ki minden felnőtt állampolgár mobiljára a lezárásokkal kapcsolatos tudnivalókról.
Ekkor vezette be a pozitívabb képzeteket keltő buborék fogalmát: azt javasolta, hogy mindenki gondoljon azokra szeretteire, szomszédaira, akikkel szorosan együtt fog működni a járvány ideje alatt – velük együtt lesznek egy buborék. Azt tanácsolta, hogy a biztonság kedvéért egy ideig mindenki viselkedjen úgy, mintha már fertőzött lenne. Azt is elmondta, hogy szülőként tudja, mekkora nehézséget jelent lemondani a játszóterek használatáról, de léteznek olyan felületek, ahol a vírus sajnos akár 72 óráig is elél. Őszintén kommunikálta, hogy mire számít: arra, hogy a korlátozásokat még jó pár hétig fenn kell tartani, ráadásul közben a fertőzéses esetek száma is meredeken emelkedni fog. Arra is felkészítette a lakosságot, hogy az intézkedések pozitív hatását körülbelül 10 nappal később lehet csak érezni, így senki se csüggedjen, ha egy ideig még nem fogja tapasztalni ezeket.
Kedvesnek lenni akkor is menő, ha miniszterelnök vagy
Ardern másik videójában – épp mielőtt arról kezdett volna beszélni, hogy mi várható az enyhítések után – az egyik munkatársa lépett be a szobába. Ezt nézőként amúgy észre sem lehetett volna venni, ám a miniszterelnök rögtön kihasználta az alkalmat, hogy mosolyogva bemutathassa a férfit. Azt is elárulta, hogy a kollégája nem tudhatta, hogy ő éppen most kezdi el a bejelentkezést. A miniszterelnök íróasztala mögött egy pillanatra látni lehetett egy gyerekjátékot is, az egész jelenet spontánnak és bizalomgerjesztőnek hatott. Persze Ardern gyakran tart formálisabb sajtótájékoztatókat is, együttműködve magas rangú tisztségviselőkkel, szakértőkkel. Egy ilyen eseményen fordult elő, hogy az egyik újságíró hirtelen elfelejtette, hogy mit akart kérdezni, amikor a miniszterelnök szót adott neki. Ardern egy jó szándékú megjegyzéssel reagálta le a helyzetet: azt mondta, aggódik, hogy az illető (akit a keresztnevén szólított) tud-e eleget aludni mostanában. A politikusra amúgy is jellemző, hogy a járvány ideje alatt felmerülő összes kérdésre türelmesen válaszol, és azért sem támad meg senkit, mert közérdekű információkra kíváncsi.
Nemcsak szimpatikus, de roppant eredményes is
Van Jackson, a nemzetközi kapcsolatok szakértője, az egykori Obama-kormány védelmi minisztériumának munkatársa szerint Ardern kiváló példája annak, amikor egy politikus arra használja a hatalmát, hogy a legjobbat hozza ki a társadalomból. „Az, hogy az emberek legyenek kedvesek egymáshoz, sokkal fontosabb üzenet, mint általában gondolják, és a miniszterelnök viselkedése a helyi szintekre is leszivárog.” Persze mindez önmagában még nem lenne elég egy világjárvány idején, ha nem társulnának hozzá gyors és hatékony intézkedések. Azonban Új-Zéland az egyik első ország volt, amely lezárta a határait: a Kína felől érkezők belépését már február elején megtagadták, noha akkor még nem is volt regisztrált koronavírusos eset Új-Zélandon. Március közepétől pedig csak az állampolgársággal rendelkező személyeket engedték haza, holott csak pár fertőzéses esetről tudtak. A korai intézkedések azt is lehetővé tették, hogy kidolgozzák a kijárási korlátozások 4 szintjét, amelyek között később tudatosan váltogathattak. Így amikor működésbe lépett a legmagasabb fokozat, az emberek már lelkileg felkészültebbek voltak, hiszen mindez a tervszerűség érzetét keltette.
Új-Zéland megszüntette a vírus terjedését
Március óta Új-Zélandnak nemcsak az volt a célja, hogy ellaposítsa a görbét, hanem az is, hogy teljesen megszüntesse a vírus terjedését. Rengeteget teszteltek, április elején tetőzött náluk a járvány, és 2020. május 5-ig 20-an vesztették életüket a koronavírus következtében a közel 5 milliós népességű országban. A The Guardian arról is tudósított, hogy Ardern április 27-én bejelentette: visszaállnak a 3-as szintű kijárási korlátozásokra, azaz szakaszosan újra kinyithatnak a kiskereskedések, az éttermek, az iskolák, illetve közel egymillió új-zélandi térhet vissza a munkahelyére a megfelelő óvintézkedések mellett. Azt is hangsúlyozták, hogy a vírus terjedésének megszüntetése nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincs új eset, hanem azt, hogy az egészségügyi szakemberek ismét képesek beazonosítani, hogy ki kitől kaphatta el a fertőzést. A Qubit nemrég megjelent cikkéből pedig az is kiderül, hogy Ardern az ausztrál vezetőkkel is tárgyalni kezdett, hogy a két ország között létrehozzanak egy ún. utazóbuborékot, ami azt jelenti, hogy először csak egymás között újraindítanák a turizmust. Ausztrália mérlege egyébként szintén pozitívnak tekinthető: május 6-ig összesen 97 ember hunyt el Covid-19-megbetegedés következtében a közel 25 millió fős országban.
A földrajzi elhelyezkedés sokat segít
Mielőtt Új-Zéland eredményeit kizárólag Ardern személyes sikerének tudnánk be, azt azért fontos megemlíteni – és ezt a The Atlantic is megteszi –, hogy a koronavírussal szembeni védekezésben nagy előnyt jelent, ha egy ország a világ perifériáján található. Ez Új-Zélandra maximálisan igaz, hiszen két nagyobb és számos kisebb szigetből áll a Csendes-óceán délnyugati részén, a szomszédos Ausztráliától is mintegy 1500 km-re. A másik legközelebbi nagyobb szárazföld pedig az Antarktisz, tehát valóban a világ legelszigeteltebb államáról van szó, s noha az ország kedvelt turistacélpont, érthető, hogy nemcsak a vírus terjedésének csökkentésén, de a megszüntetésén is dolgozni tudtak.
Virágzik a bizalom
A járványügyi szempontból szerencsés földrajzi elhelyezkedés, az empatikus vezetési stílus, a gyors és hatékony intézkedések mellett a koronavírussal szembeni eddigi sikerek nyilván azon is múltak, hogy az emberek képesek voltak összefogni, és annak ellenére kitartottak a szabályok mellett, hogy ez számukra sokszor hátrányokkal járt. Természetesen Ardernnek is vannak a saját hazájában kritikusai, akik éppen Ausztrália példájából kiindulva azt mondják, hogy kevésbé szigorú intézkedések mellett is alacsonyan lehetett volna tartani az esetszámot. Hogy ebben mennyi az igazság, azt visszamenőleg szinte lehetetlen kideríteni.
Annyi azonban bizonyos, hogy Ardern politizálása következtében nagyfokú bizalom alakult ki a polgárokban. Egy áprilisi közvélemény-kutatás szerint például az új-zélandiak 88 százaléka bízott abban, hogy a kormányuk helyes döntéseket fog hozni a koronavírussal kapcsolatban a jövőben. 84 százalék pedig helyeselte a kormány pandémiára adott eddigi válaszait. Ezek az arányok magasabbak voltak, mint a vizsgálatban részt vevő többi ország – köztük Kanada, USA, Nagy-Britannia, Olaszország, Németország, Franciaország és Japán – eredményei. Nálunk vajon mi lenne a helyzet? Szavazz!
