Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A legtöbb fajnál, így az embernél is a nőivarú egyedek tovább élnek a hímivarúaknál. Az ember esetében a nők átlagos várható élettartama 74,2 év, míg a férfiaké csak 69,8. Magyarázhatjuk ezt azzal, hogy több férfi végez veszélyes munkát, hivatkozhatunk a társadalmi berendezkedésre, de attól még tény marad, hogy ez a jelenség az egész állatvilágban megfigyelhető.
Így kénytelenek vagyunk azt feltételezni, hogy az élethosszban jelentkező különbség nem csupán az ember szociológiáján múlik, hanem olyan alapvető biológiai tény, ami független a civilizációtól. Mivel elég régóta tudjuk, hogy a nők tovább élnek a férfiaknál, számos különböző magyarázat látott már napvilágot. A férfiak körében népszerű az az elmélet, miszerint a nők a felelősek mindenért, ők azok, akik a korai halálba hajszolják a másik nem tagjait. Ennek – a nyilvánvalón túl – az is ellentmond, hogy a házas férfiak kimutathatóan évekkel tovább élnek, mint szingli társaik, míg a házas nők és az egyedülálló nők várható élettartama között nincs jelentős különbség. Forduljunk hát tudományosabb magyarázatok felé.
Gyorsabban vezetnek, többet isznak
A férfiak rövidebb életéért gyakran teszik felelőssé a munkahelyi hajtást, versengést és stresszt is. Ám a nők éppúgy helytállnak a munka frontján hosszú évtizedek, évszázadok óta, mégis hosszabb ideig élnek. Okként szokták felhozni a dohányzást és az alkoholfogyasztást is, ami a statisztikák szerint sokkal több férfit érint, mint nőt. Akár az elhízást, akár a káros szenvedélyeket nézzük, a férfiak körében mindegyik sokkal gyakoribb: például tízszer annyi magyar férfi fogyaszt alkoholt, mint nő. Ez azonban még mindig nem magyarázza meg azt, miért élnek tovább a nők az állatvilágban is.
A tartalék géneken múlna?
A legnyilvánvalóbb különbség férfi és nő, hím és nőstény között a génkészletben látszik. A nők két X-kromoszómájával szemben a férfiak XY-kromoszómákkal bírnak. Az elmélet szerint a dupla kromoszóma egyfajta genetikai tartaléknak tekinthető, ami nagyobb ellenállást biztosít a nőknek a betegségekkel, mutációkkal vagy a környezet káros hatásaival szemben. Azoknál a madár-, hal-, hüllő- és rovarfajoknál, ahol a nőstények ZW-, a hímek ZZ-kromoszómákkal rendelkeznek, azaz a hímeknek van dupla kromoszómájuk, ott a hímek élnek tovább. 229 faj – majmok, halak, hüllők, kétéltűek, rovarok – vizsgálata után a kutatók egyértelműen kimutatták, hogy az azonos kromoszómapárral élő egyedek, jelentsen ez bármilyen nemet is, átlagosan 17 százalékkal tovább élnek társaiknál.
Az ösztrogén lenne a kulcs?
A nők hosszú életéért nemcsak a kromoszómák, de a hormonok is felelősek lehetnek. Mint kiderült, az ösztrogén egészségvédő szerepet is betölt, jó hatással van a vér lipidjeire, koleszterinszintjére, véd a korai szívbetegségektől, ellenállóbbá tesz a fertőzésekkel szemben. Ezenkívül még egy női előnyt találunk: ahogy a többi női nemi hormonnal együtt folyamatosan változik az ösztrogén szintje, és kialakul a menstruációs ciklus, az jó hatással van a keringésre és a pulzusszámra is. A ciklus utolsó két hetében a nők nyugalmi pulzusa például annyira felgyorsul, mintha kocognának, ez pedig jobb vérkeringéssel jár, és minden olyan előnnyel, amit általában a kocogás egészségvédő hatásának tulajdonítanak.
A férfiakban is található ösztrogén, de jóval kisebb mennyiségben. Az ő szervezetükben az időskori szív- és érrendszeri betegségek esélyét növelő tesztoszteron uralkodik. Amint megfosztják őket ettől – például kamaszkoruk előtt kasztrálják a fiúkat –, az életük is meghosszabbodik. Erre jó példa az 1700-as évekbeli koreai császári udvar, ahol a férfi szolgákat ily módon „kezelték”, és így húsz évvel meghosszabbították az életüket ép társaikkal szemben, vagy a kínaiak, akiknél szintén divat volt kasztrálni az alkalmazottakat. Egy kansasi intézményben, ahol a mentálisan súlyos állapotú férfi betegeket rutinszerűen megfosztották férfiasságuktól, szintén jelentős különbséget mutattak ki az élethossz területén.
A szaporodás fontosabb mindennél?
A Scientific American gerontológus szerzője, Thomas Kirkwood érdekes elmélettel egészítette ki a hormonok háborúját. Sok tudóssal együtt úgy véli, hogy az öregedési folyamatot apró, ám folyamatosan termelődő, összeadódó, nagy számú hibák halmaza okozza. Életünk hossza és minősége attól is függ, hogy a szervezet milyen gyorsasággal és hatékonysággal javítja ezeket a hibákat. Felmerül a kérdés, miért nem hatékonyabb ez a hibajavító, öngyógyító képességünk? Kirkwood szerint azért, mert a génkészlet és annak továbbörökítése biológiai szempontból sokkal fontosabb, mint az egyén túlélése. A test csak a gének hordozója, a reproduktív szakaszban nélkülözhetetlen, hogy egészséges és erős legyen, de utána már nem elengedhetetlen. A nők pedig lehet, hogy azért élnek tovább, mert sokkal nagyobb szükség van a testükre, az egészségükre (hiszen ők hordják ki, hozzák világra és szoptatják, gondozzák az utódokat), míg a férfiak reproduktív szerepe jóval kevésbé függ a folyamatos jó egészségi állapottól. Rágcsálókkal végzett kísérletekben ezt már be is bizonyították: a nőstények sejtjei hatékonyabban állították helyre a károsodásokat, mint a hímek esetében, ám ez a különbség megszűnt, amint a nőstényeknek kiműtötték a petefészkét.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a férfiakra ne lenne szükség az utódnemzést követően, nagyon is számít az aktív jelenlétük. Ám a tesztoszteron, ami annyira termékennyé és erőssé teszi őket fiatal éveikben, a hosszú élethez már nem járul hozzá.
A nők betegebbek, mégis tovább élnek: a morbiditási paradoxon
Felnőtt életük során a nők betegesebbek a férfiaknál szinte minden nép esetében: több gyógyszert szednek, többször hiányoznak a munkából betegség miatt, és több időt töltenek kórházban is. A nők sokkal hajlamosabbak az ízületi és csontproblémákra, az izomerőtől kezdve az egyensúlyérzékig a legtöbb területen gyengébben teljesítenek a férfiaknál, mégis tovább élnek. Ennek egyik lehetséges magyarázata az, hogy a túlélő férfiak, akiket megvizsgáltak, azért erősebbek, mert ha nem lennének azok, már meghaltak volna, tekintve a körükben megfigyelhető magasabb halálozási arányt. Ám az is elképzelhető, hogy a férfiak és a nők hozzáállásának különbözőségében rejlik a megoldás. A nők jóval többször látogatják meg az orvosaikat, gondosabban eljárnak szűrésekre, és amint valami kellemetlenséget tapasztalnak, kivizsgáltatják magukat. Így nagyobb eséllyel élnek tovább még betegen is, mint a férfiak, akiknél nem derül ki időben egy-egy veszélyes betegség.
Miért csak most ilyen egyértelmű a különbség?
Azt, hogy a nők tovább élnek a férfiaknál, régóta tudjuk, de évszázadokkal ezelőtt nem volt ilyen nyilvánvaló. Ahhoz, hogy az egyébként egészségtudatosabb nők valóban tovább éljenek a férfiaknál, szükség volt a 18. század óta bekövetkezett rendkívüli gazdasági és társadalmi haladásra, a nők társadalmi különbségeinek és az anyaság terheinek drámai csökkenésére. Amíg a magasabb státusz, megbecsülés és a jobb életkörülmények nem álltak rendelkezésre, addig a nők biológiai előnye nem is érvényesülhetett. A 20. századtól kezdve, amikor az ipari országokban egyre több férfi korai halálát okozzák közlekedési balesetek, veszélyes munkakörülmények, az alkoholizmus, a dohányzás, illetve a nők minél tovább megpróbálnak szépek, egészségesek, kívánatosak lenni és emiatt jobban figyelnek az egészségükre a kockázatokat kereső férfiaknál, a nemek közti különbség jelentősebbé vált.
