Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Sárai Rita 29 éves korában, már anyukaként, egy véletlen baleset folytán kényszerült kerekesszékbe. Két éven át tudni sem akart a világról. Most, az ötvenes évei elején energikus, jókedvű, kreatív és egyszerűen megállíthatatlan. Egyfajta világítótorony, aki megmutatja, hogyan lehet teljes életet élni.
A Gördülő Tánccsoport nem létezne a tagok kitartása és Rita ötletei nélkül. Kerekesszékük ellenére többet utaznak, mint az átlagemberek, kirándulni, sportolni, fellépni járnak itthon és külföldön egyaránt, sőt: még ők rázzák fel a járókat. Pedig Rita balesete után senki sem gondolta volna, hogy egyszer még ilyen aktív életet él majd. De hadd mesélje tovább a történetet maga az érintett.
Miután megtörtént a balesetem, két éven át itthon vegetáltam. Nem csináltam semmit, padlót fogtam. Egy rehabilitációs tábor szervezői találtak meg, és kezdtek hívogatni. Sokáig nemet mondtam, hiszen a tábor Budapesten volt, én Hódmezővásárhelyen, és nem is voltam elég önálló, el sem tudtam képzelni, mit csinálhatnék én ott. Aztán egy idő után meguntam a hívásokat, és egyetlen napra igent mondtam. A lányomra anyukám vigyázott, engem a volt férjem és az édesanyja kísért fel Pestre.
Reményt adni másoknak
Az egyetlen napból végül két hét lett. Annyira kedvesek voltak a programszervezők, olyan sok élmény ért, vittek színházba, moziba, kirándulni minket, be volt táblázva a napunk, nem volt időm sajnálni magam. Olyan vendégeket hívtak, akik több éve kerekesszékben ültek, és sok évvel a balesetük után elmondták a történetüket. Tátott szájjal hallgattam, hogy ugyanúgy jártak, mint én, és csinosan fel vannak öltözve, értelmesek, dolgoznak, házasodnak, autót vezetnek, hát így is lehet élni? Ők adtak reményt és mutattak példát. Elképesztően kinyíltam, azt hiszem, az összes résztvevő közül én kaptam a legtöbbet ettől a tábortól. A szervezők, Barabás Marcsi és Jelli Magdi utána is tartották velem a kapcsolatot, ők már akkor látták, hogy ezt az utat én fogom továbbvinni. Ahogy ők felkaroltak engem, úgy én fogok felkarolni másokat, reményt adni nekik.
Az első táncmozdulatok
Magdi és Marcsi találták ki magát a tánccsoportot is. Külföldön már látták, hogy járók és kerekesszékesek táncolnak együtt (ezt hívják kombitáncnak), ezt próbálták meg itthon is megvalósítani. Az első próba során azonban kiderült, hogy bár nagyon tetszett nekünk a tánc, amit a két egészséges táncos előadott, mi nem tudtuk mozgatni a csípőnket, nem tudtunk szinkronban mozogni velük. Így alakult, hogy a Gördülő Tánccsoportban kerekesszékesek táncolnak egymással. A baleset előtt óvónőként dolgoztam, és gyakran oktattam különféle táncokat a gyerekeknek. Itt is az én ötleteim, zenéim nyomán kezdtünk el táncolni, nagyon hamar én lettem a koreográfus, tánctanárunk azóta sincs.
A siker tartósnak bizonyult
Az első ötperces táncbemutatónk pár hét alatt megszületett. 1999 májusában a Margitszigeten a kihívás napján már fel is léptünk vele, ahonnan már újabb meghívással érkeztünk haza. Egyfajta láncreakció indult be, egyik fellépés követte a másikat, és innentől egykori táborvezetőink el is engedhették a kezünket. Akkoriban indultak el a kereskedelmi tévék, és a TV2 Napló című műsorától érkezett hozzánk Dorogi Gabriella, hogy felvételt készítsen a tánccsoportról. Egy pillanat alatt megismert minket az egész ország, még több fellépést vállalhattunk. 2000-ben Sághy Gyula filmrendező forgatott velünk egy egész estés filmet, amit 2001-ben mutattak be a Petőfi Csarnokban. Gyula egyébként azt jósolta, egyetlen évig bírjuk csak majd csoportként, annyira sok a tagok között a feszültség, a vita. Hiába, felnőttként kerültünk egy csoportba, mindenkinek eltérő volt a személyisége, nem mindig volt könnyű kijönni egymással. Ennek ellenére végül nem lett igaza, hiszen több mint húsz éve működünk.
Világítótornyok
Tamás Éva készítette a másik rólunk szóló filmet 2007-ben, Lakitelken. Ott minden év június utolsó hetében tánctábort tartunk Lezsák Sándor vendégeként. A hónap utolsó szombatján hagyományosan hatalmas rendezvényen lehet bulizni, ezen mi vagyunk a fő műsorszám. Igyekszünk mindig nagyon szép műsort összehozni, és bátorítani az embereket. Időközben belekóstoltunk a versenytáncba is, részt vettünk a világbajnokságon. Külföldön többször voltunk, Lengyelországba például két ízben is hívtak minket egy integrált tánccsoporthoz vendégségbe. A párommal egy ideje pedig curlingezni kezdtünk, decemberben voltunk Finnországban a világbajnokságon.
Nagyon sok új sérült emberrel találkoztunk és dolgoztunk együtt az évek során. A csoportból sajnálatos módon két éven belül öten meghaltak, és ez nagyon megviselt minket. A tavaly júniusi ünnepség nem tett pontot a tánccsoport végére, de átértékelési időszak kezdődött, hiszen a veszteséget nehéz feldolgozni. Lecsendesedtünk. Ettől függetlenül a tánc mindannyiunknak hatalmas élményt és erőt ad. Emiatt elneveztem magunkat világítótoronynak, hiszen fényt és utat mutatunk az élet tengerén hajótörést szenvedett embereknek.
A táncnál is többet adni
Olyan nagy inspirációt jelentünk, hogy rájöttem, többet is adhatunk a táncunknál. Ezért Gördülő órák címmel kulturális programsorozatot kezdtünk a nagytétényi Ciffra Házban és egyéb helyszíneken is. Rendszeresen megrendezzük, és hívunk érdekes vendégeket is. A Gördülő élménynapok című kezdeményezésünk Agárdon kapott helyet, ez is, mint az összes többi rendezvényünk, integrált, azaz kerekesszékesek és járók egyaránt részt vesznek rajta. Erre az agárdi tekerős napra mindenkinek olyan eszközzel kellett érkeznie, ami gurul. Esetünkben ez adott volt, a járók pedig jöttek biciklin, görkorcsolyán, gördeszkán. Fontosak ezek a rendezvények, hiszen kimozdulunk otthonról, új embereket ismerünk meg, jól érezzük magunkat. Mindezen túl a táncospárommal együtt Bozsik Yvette Lélektánc című produkciójában is szerepelhettünk már. Tavaly a Forrás Néptáncegyüttessel léptünk fel egy integrált tánccal a szolnoki táncfesztiválon, egy járó párral táncoltam duót Yvette instrukciói alapján. Idén is fellépünk vele, most hétvégén volt bemutató a Művészetek Palotájában, február 1-jén pedig a Hagyományok Házában leszünk.
És hogy honnan van mindehhez erőm és jókedvem? A csuda tudja. Ez csak jön. A világítótornyok már csak ilyenek. Még ha viharba is kerülnek, akkor is csak állnak határozottan, teszik a dolgukat, ha sötét az ég, ha süt a nap.
