Képzeljük el, hogy csak sétálunk egy nagyot a szabad ég alatt, vagy gondtalanul olvasgatunk otthonunkban, majd egyik pillanatról a másikra egy égből érkező tűzgolyó zuhan ránk. Meg kell erőltetni hozzá a fantáziánkat, az bizonyos. Ann Hodges azonban részletesen be tud számolni az esetről, ugyanis át-, sőt túlélte.
Az eset Alabamában történt 1954-ben, és ez a világ egyetlen jól dokumentált eseménye, amikor meteorit talált el emberi lényt. A legtöbb meteorit az óceánban végzi, vagy olyan kietlen helyen ér földet, ahol nem tesz kárt emberekben. Az, hogy embert találjon el, olyan ritka, mint ha egyszerre szenvednénk villámcsapást, kapna fel a tornádó és keverednénk hurrikánba.
Ez alkalommal viszont a kanapéján pihengető Annt egyszer csak egy fekete kődarab találta el, ami a beszakadó mennyezeten át esett a combjára és a csípőjére. A városka lakói ezt megelőzően egy fényes tűzgömböt láttak áthaladni az égbolton robbanások és barna felhő kíséretében, de azt nem tudták, hol ért földet. Amikor rájöttek, hogy a Hodges házban, azonnal odasereglettek megtekinteni az égi tüneményt és az asszony sérüléseit. Olyan sokan tolongtak, hogy Ann hazaérkező férje, Eugene úgy tört utat magának a feleségéhez. Az asszonyt azonnal kórházba vitték, így készülhetett róla hiteles fénykép is, a kődarabról pedig geológusok állapították meg, hogy valóban meteorit volt.
Mindenki magának akarta
Sokan csak ekkor nyugodtak meg, hogy nem ellenséges szovjet repülőgép vagy ufó zuhant a városra – ne felejtsük, az ötvenes években javában tombolt a hidegháború. A kőzetdarabot végül Ann megtarthatta magának, hiszen végül is rá esett. Ám a ház, amelyben laktak, nem a saját tulajdonukban állt, és a híressé vált meteoritra igényt formált a főbérlő, Birdie Guy, mondván, az ő birtokán ért földet. Per lett az ügyből, amiben a törvény Guy mellett állt, a közvélemény azonban Annt támogatta. Végül peren kívüli megegyezés keretében Guy kapott ötszáz dollárt, Ann pedig megtarthatta a – talán vagyont érő – meteoritot. A kődarab azonban senkinek sem kellett, így Ann 1956-ban végül a természettudományi múzeumnak ajándékozta, a mai napig ott lehet megtekinteni. Az asszony élete sajnos hamar véget ért, nem sokkal a meteoritos eset után idegösszeomlást kapott, férjével elváltak, és 52 évesen veseelégtelenségben hunyt el. Eugene, a férj azt állította, zárkózott felesége soha nem tért igazán magához a meglepő égi esemény és az azt követő hatalmas nyilvánosság, a vagyon ígérete, a csalódás, illetve a bírósági per után.
100 évente egyszer történik ilyen
Meteoritok korábban is értek földet. 1908 júniusában például Szibéria középső részén, az Alsó-Tunguszka és a Léna folyók között robbant fel egy meteorit. Sokan látták, de emberek nem sérültek meg, a legeltetett állatok egy része viszont elpusztult, és harminc kilométeres körzetben még a fák is kicsavarodtak a helyükről. A hangrobbanás miatt a több mint hatvan kilométerrel arrébb fekvő Vanavara település házainak ajtajai, ablakai is betörtek.
Hasonló esemény ismétlődött meg 2003-ban Indiában, illetve 2013 februárjában Oroszországban, Cseljabinszkban, ahol bár senkire sem esett rá, mégis több mint ezer ember sérülését okozta, az óriási hanghatás mellett ugyanis több épületet is lerombolt. A 17 méter átmérőjű kőzet tízezer tonnás becsült súlyával egyetemben ugyanis felrobbant, a lökéshullám pedig enyhe földrengést okozott, és lakóházakat rongált meg. A meteorit egy nagyobb darabja végül a várostól egy kilométerre fekvő tóba zuhant. A szakértők elkezdték összeszedni a darabokat, és több mint ötvenet találtak a tó környékén. A legnagyobb, 650 kilós darab csinos kis krátert alkotva a tóba zuhant. A meteoritdarabokról megállapították, hogy több mint négymilliárd évesek lehetnek. Annak az esélye, hogy még egyszer ekkora becsapódás történjen Földünkön, a kutatók szerint ebben az évszázadban nagyjából nulla.
Honnan tudhatjuk, hogy jön?
Meteorok gyakran érik el a bolygónk légterét, ám szerencsére a legtöbb esetben felrobbannak olyan magasan, hogy azt mi, emberek nem is érzékeljük. Csak amelyek elég nagyok, azokat azonosítjuk hullócsillagként, a labda nagyságú vagy annál kisebb, egyébiránt naponta érkező darabok fel sem keltik a figyelmünket. A nagyobb meteoritok, amelyek a föld felszínéhez viszonylag közel robbannak fel, és be is csapódnak, azok okoznak sérüléseket, és kerülnek be a hírekbe. S honnan tudhatjuk, hogy egy ilyen esemény küszöbén állunk? Nagyjából sehonnan, hiszen az általunk működtetett jelzőrendszerek csak a hatalmas darabok mozgását kísérhetik figyelemmel. Ennek ellenére hazánkban is működik olyan kamerarendszer Mátraszentimrénél, ami a lehulló meteorok pályájának kiszámításával, illetve a földet ért meteoritok megtalálásával foglalkozik.
Öt meteorit, amit meg is lehet érinteni
Azok, akik mégis meteoritot szeretnének látni, könnyedén, sérülések veszélye nélkül megtehetik. Földünk eddig ismert legnagyobb meteoritja, a több mint hatvantonnás Hoba Afrikában található a Hoba nevű farm mellett. Becslések szerint nyolcvanezer évvel ezelőtt csapódhatott a földbe. Az El Chaco meteorit Argentína észak-keleti részén helyezkedik el, szintén a földben. 37 tonnájával a világ második legnagyobbjaként tartják számon, és úgy vélik, négy-ötezer évvel ezelőtt érkezhetett. A Willamette meteorit New Yorkban található a természettudományi múzeumban, mint Amerika valaha talált legnagyobb meteoritja. Több mint 15 tonnát nyom, s valószínűleg évmilliókkal ezelőtt csapódhatott be. Az Oregon államban található követ az ott lakó indiánok szentként tisztelték, amíg 1906-ban el nem vitték a hódítók a múzeumba. Az Ahnighito vagy más néven Tent meteorit ugyanúgy New Yorkban található, és azért érdekes, mert 31 tonnájával a legnagyobb meteorit, amit ember valaha elmozdított. 1897-ben Robert Peary felfedező hozta Amerikába az inuitoktól Grönland észak-nyugati részéről. Ötödikként említjük a Bacubirito meteoritot, ami a mexikói Culiacan városban fekszik. Bár csupán 14 tonnát nyom, az egyik leghosszabb valaha talált meteoritok közé tartozik. 1863-ban fedezte fel Gilbert Ellis Bailey geológus, és tette Mexikó egyik legnagyobb turistalátványosságává.
