Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A görög–perzsa háborúk leghíresebb csatája a Thermopülai-szorosban lezajlott ütközet, melynek fináléjában háromszáz hős spártai harcos ment a halálba a sokszoros perzsa túlerővel szemben. De mennyit tudhatunk valójában a csatáról, mi a valóság, és mi a puszta legenda?
Kr. e. 490-ben Marathónnál az athéni Miltiadész vezette sereg döntő győzelmet aratott Dareiosz perzsa király erőivel szemben. A perzsák ezután tíz évig nem támadták a görög félszigetet, Dareiosz utódja, I. Xerxész azonban – miután sikeresen megszilárdította hatalmát – újraéledt ambícióval, hatalmas sereg élén indult Hellász meghódítására. A görög hadak – köztük Leonidász spártai király hoplitái – a Thermopülai-szorosban várták a hódítókat – meséli Chris Carey történész, a Great Battles: Thermopylae (Nagy csaták: Thermopülai) című könyv szerzője a History Today hasábjain.
Két napig hősiesen helytálltak a görög hadak
A görögök nem véletlenül választották a tenger és a meredek hegyoldal között elhúzódó, vékony Thermopülai-szorost a Kr. e. 480 augusztusában vívott ütközet helyszínéül. A szoros mindössze 2-5 méter széles volt a bejáratnál, a középső részen pedig – ahol a csata lezajlott – 15 méter. Ideális helyszín volt a védelem számára, hiszen a perzsák egy ilyen szűkös helyen nem tudtak szélesebb arcvonalat alkotni, lovasságukat sem tudták bevetni, a görögök pedig pajzsaikkal sikeresen védekezhettek a világszerte rettegett perzsa íjászok nyilai ellen.
A hellén sereg két napon keresztül sikeresen verte vissza a perzsák támadásait, hősiesen helytállva a nyílzáporban. A harmadik napon azonban Xerxész katonái cselhez folyamodtak. Egy áruló görög katonától megtudták, hogy létezik egy keskeny hegyi út, melyen átkelve könnyen az ellenség háta mögé kerülhetnek. Az éjszaka során a perzsák átvonultak az ösvényen, és reggelre Leonidász tábora mellett jelentek meg. A görög sereg nagy része megfutamodott, Leonidász és háromszáz, mindenre elszánt spártai hoplitája azonban a csatamezőn maradt, és utolsó vérig harcolt az inváziós hadak ellen.
Néhány órás küzdelemben végül a perzsák egyenként lemészárolták Leonidászt és seregét. A spártaiak helytállása azonban nem volt hiábavaló. A thermopülai csata időt nyert a hellén városállamoknak, hogy felkészüljenek a perzsák támadására. Végül a szalamiszi tengeri ütközetben a görög flotta győzelmet aratott a hódító hajóhad felett, és meghiúsította Xerxész terveit. Leonidász önfeláldozása és merészsége legendává vált, és az azóta eltelt két és fél évezred alatt sem merült feledésbe. De vajon mennyi igazság van a legendában?
Legendák, elbeszélések tanúskodnak a csatáról
Az 1930-as években régészek anatóliai mintájú nyílhegyekre bukkantak a Thermopülai-szorosban, ami bebizonyította a csata megtörténtét. Az ütközetről azonban semmilyen kortárs beszámolóval nem rendelkezünk. A legfőbb forrás az utókor számára Hérodotosz, aki azonban csak harminc évvel a thermopülai ütközet után írta meg a háború történetét. Mivel írásos emlékek nem álltak rendelkezésére, a híres történetíró szóbeli elbeszélésekre, közszájon forgó anekdotákra hagyatkozhatott csak. Leonidász háromszáz hoplitája közül különösen nehéz volt élő szemtanút fellelni. A perzsák minden történelmi eseményt alaposan feljegyeztek, ezek azonban nem maradtak fent az utókor számára.
Mire Hérodotosz belevágott nagyszabású művének megírásába, a tények és a görög hősiességet és bátorságot dicsőítő legendák már alaposan összekeveredtek egymással a nép ajkán. Ezek közé tartozik például egy Diénekész nevű spártai katona állítólagos mondata, aki, miután Xerxész megüzente, hogy nyílvesszőik el fogják sötétíteni a napot, így reagált: „Legalább árnyékban tudunk harcolni.” Egy másik anekdota szerint Leonidász, amikor a perzsák felszólították a sereget, hogy adják át fegyvereiket, így válaszolt: „Molon labe!”, vagyis „Gyere és vedd el!”. Ez a mondat áll Leonidász szobrának talapzatán Thermopülaiben és Spártában.
Bár a csatában körülbelül hétezer görög katona vett részt, az elbeszélések már a kezdetektől szinte csak Leonidász háromszáz hoplitáját emelték ki közülük, alaposan eltorzítva a tényeket. A hétezres szám valószínűnek tűnik, a perzsa haderő létszáma azonban jóval talányosabb. Hérodotosz szerint Xerxész 1 millió 700 ezres gyalogsággal rendelkezett, teljes serege pedig több mint hárommillió főt számlált. A mai történészek úgy gondolják, ez a szám erős túlzás. Ha Hérodotosznak igaza lenne, a perzsák az 1944. júniusi normandiai partraszállásban részt vevő teljes haderők felével indultak volna Hellász meghódítására.
A valós létszám valahol 200 ezer fő körül lehet – vélik a történészek. Még egy ekkora sereg is óriási túlerőt jelentett a hellén hadakkal szemben, kérdés tehát, hogy mi lehetett a görögök valódi célja az ütközettel. A korai források szerint tényleg azt gondolták, sikeresen megállíthatják az inváziós erőket. Később azonban inkább az a nézet terjedt el, hogy tudatosan öngyilkos hadműveletről volt szó. Plutarkhosz szerint Leonidász felesége, Gorgó, amikor megkérdezték, mi lesz, ha férje nem tér vissza a csatából, azt válaszolta: „Jó férfi és jó gyerek.” Szintén Plutarkhosz említi, hogy a spártaiak elindulásuk előtt megrendezték saját halotti ünnepségüket, amelyen a szüleik is részt vettek.
Kimerítették a perzsákat, és időt nyertek
A tudatos, előre vállalt önfeláldozás története azonban több szempontból sem állja meg a helyét. Először is, ez a teória is csak a háromszáz spártait veszi figyelembe, és elfeledkezik a görög sereg maradék részéről. Elég valószínűtlen, hogy a görögök hétezer embert vezényeltek volna ki azért, hogy tudatosan a halálba küldjék őket. Szintén sokan elfelejtik, hogy a csatát nemcsak szárazföldön, hanem azzal párhuzamosan a tengeren is vívták. Tizenhárom városállam 280 hajót küldött, hogy megállítsa a perzsa flottát. Egy ekkora hajóhad megépítése óriási költséget jelentett – nem valószínű, hogy egy öngyilkos osztag támogatására ekkora vállalkozásba kezdtek volna a görög városok.
De akkor mi lehetett a célja a görögöknek? Nyilvánvaló volt, hogy a túlerővel szemben nem győzhetnek. Más módon azonban feltartóztathatták Xerxész hadait. A perzsa sereg egy idegen országban harcolt, és a rengeteg katonát vízzel és élelemmel kellett ellátni, emellett rengeteg szolga, haszonállat és a király pompázatos udvartartása is velük tartott. A görögök ezzel szemben élvezhették a hátország előnyeit, és jóval kisebb létszámuk miatt könnyebb is volt ellátni őket, így tovább talpon maradhattak. Azt gondolhatták tehát, hogy kellően kimerítve a perzsa hadat, idővel elérhetik, hogy azok kifogyjanak a vízből, élelemből és hadi készletekből. Ez egy jó darabig megbéníthatja Xerxészt, a városállamok pedig időt nyerhetnek, hogy felkészüljenek a további támadásokra.
Mi motiválhatta Leonidászt, hogy embereivel a helyszínen maradjon, és utolsó leheletükig harcoljanak a perzsák ellen? Hérodotosz mitikus hősként ábrázolja a spártai királyt, aki egyrészt hazája és bajtársai iránti önfeláldozásból, másrészt az örökkévaló dicsőség vágyától hajtva választotta a biztos halált. A történészek szerint azonban ennél praktikusabb okok is közrejátszhattak Leonidász tettében. Xerxész íjászokkal és lovas katonákkal rendelkezett, vagyis könnyen és gyorsan megsemmisíthette volna a visszavonuló görög sereget, ezért kellett egy utóvéd, amely feltartóztatja a perzsákat, miközben bajtársai épségben kijutnak a szorosból.
Hérodotosz mellett más történetírók is beszámolnak Leonidász hősies tettéről. Az egy évszázaddal később élt Ephorosz másként örökíti meg a csata utolsó szakaszát. Szerinte a spártaiak amikor megtudták, hogy a perzsa sereg titokban közelít feléjük, az éjszaka leple alatt betörtek az ellenség táborába, és vérfürdőt rendeztek. Magát Xerxészt is majdnem sikerült megölniük, azonban végül a perzsák bekerítették őket, és végeztek velük. Felettébb érdekesnek tűnik ez a verzió, a történészek azonban úgy gondolják, ez is inkább csak egyike annak a számtalan legendának, amelyek napvilágot láttak a görögség ajkán a híres ütközettel kapcsolatban.
Akárhogy is legyen, a thermopülai csata nem véletlenül vonult be a történelembe. A görög–perzsa háborúk a teljes európai kontinens és civilizáció sorsát eldöntötték a következő évszázadokra. Leonidász küzdelme a hihetetlen túlerővel szemben pedig máig leckét ad hősiességből és önfeláldozásból.
