A hollók és varjak nem csupán nagyon intelligensek, de sokszor látszólag kifejezetten agresszíven, gonoszul viselkednek. De vajon mi az igazság?
A varjúfélék (Corvidae) csoportjában tartozó madarak – a több mint száz faj közül a legismertebbek a hollók, a varjak, a szajkók és a szarkák – gyakran kifejezetten balhés viselkedésükkel hívják fel magukra a figyelmet. A tollas agresszorok ellopják mások ételét, felborítják a szemetesládákat, megtámadják a kutyákat, kifosztják más madarak fészkeit. Kaeli Swift, a Washingtoni Egyetem ornitológusa a Popular Science hasábjain elmagyarázza, mi áll ennek a hátterében.
Csapatban támadnak áldozatukra
Ezek a madarak meglepően okosak – a majmokhoz és az emberekhez hasonlóan képesek előre tervezni, bizonyítottan felismerik az egyes emberek arcát, és megjegyzik azokat, akik ártottak nekik, sőt, eszközöket használnak a zsákmányszerzéshez. Nem véletlen, hogy sokszor kifejezetten rafináltan viselkednek.
Az egyik leggyakoribb jelenség, hogy a varjak, hollók csapatba verődnek, és közösen lecsapnak egy nyugodtan álldogáló sasra, sólyomra vagy más madárra. Ez a viselkedés azonban nem csak a varjúfélékre jellemző. A legtöbb madár, beleértve a kisebbeket is, így védekezik a számára potenciális veszélyt jelentő, ragadozó fajok ellen. Sok kicsi sokra megy elven összefognak és megtámadják a ragadozókat, még mielőtt azok csaphatnának le rájuk. A varjak és hollók csupán nagyobb termetük és jellegzetes hangjuk miatt keltik fel magukra jobban a figyelmet ilyenkor.
Különösen a tavaszi-nyári költési időszakban gyakoriak a hasonló „lincselések”. Előfordul persze, hogy a madárcsapatok ártatlan, nem ragadozó fajokra vetik rá magukat. Ennek oka a jobb félni, mint megijedni mentalitás: ha egy egyébként ártalmatlan madár túlságosan hasonlít egy ragadozóra, inkább lecsapnak rá, mintsem hogy kockáztatnának. A közös támadás olykor arra is szolgál, hogy a madarak bebizonyítsák a társaiknak, képesek kezelni a veszélyt.
Trükkösen csenik el mások ételét
Szintén gyakran tapasztalható, hogy a varjúfélék elorozzák más állatok étkét – például a farkasok által frissen elejtett kisvadakat –, megcsípik, zargatják őket. A madarak óvatosan áldozatuk mögé lopakodnak, majd egy óvatlan pillanatban farkon csípik őket. A megcsípett emlősállat a bosszantó madár után ered, és közben a társai gyorsan odarepülnek, és lakmározni kezdenek a finom falatokból. Ez az igencsak rafinált taktika sok borsot tör az áldozatok orra alá. Azonban nemcsak a farkasokat, de kutyákat, sőt macskákat, papagájokat és más madarakat is zaklathatnak ily módon a varjak és a hollók.
A trükkös szárnyasok nemcsak elejtett állatok húsát, de más madarak tojását is szívesen elcsenik, hogy megegyék. Swift szerint azonban ez a jelenség a kelleténél sokkal jobban fel van fújva. Egyrészt nemcsak a varjúfélék, de rengeteg más állat is – az őztől a nyúlig – szívesen lopkod tojásokat üres fészkekből. Másrészt a tojás csupán igen kis részét teszi ki a varjúfélék étrendjének. A madarak legfőbb táplálékát az ízeltlábúak alkotják, a városi varjak pedig szívesen csemegéznek az emberek által kirakott szemétből is.
Swift úgy gondolja, sokan azért hiszik a varjúféléket agresszívnak és gonosznak, mert azok kivételes intelligenciájuknak köszönhetően más fajoknál kidolgozottabb, ügyesebb taktikákat alkalmaznak a táplálékszerzésre és a védelemre. Valójában inkább dicséret, mintsem szégyenbélyeg illetné őket ezért – véli a szakember.
