Miközben mindannyian egyedi módon észleljük a valóságot, egyvalamiben mégis osztozunk: az illúzióban, hogy a világ pontosan olyan, amilyennek látjuk. Daniel Simons és Christopher Chabris szelektív figyelemről szóló videója már két évtizede ejti ámulatba a lélektan iránt érdeklődő nagyközönséget.
A pszichológusok azt a feladatot adták a kísérleti személyeknek, hogy számolják össze, hányszor dobják egymásnak a labdát a fehér mezben szereplő kosárlabda-játékosok. Te tudod követni a mozgásukat?
A videó mérsékelt tempóban halad, így a passzok számának nyomon követése nem állítja különösebb kihívás elé a szemlélőt. Bár hajlamosak vagyunk azt gondolni magunkról, hogy ha valami fontos vagy szokatlan történne, azt úgyis észrevennénk, ez nem igaz. A nézők több mint felének a videó megtekintését követően fogalma sem volt arról, hogy a pályán áthaladt egy gorillajelmezbe öltözött alak. Pedig a gorilla középen még meg is áll a mellkasán dörömbölni, összesen 9 másodpercet grasszál a játékosok között.
A nézés nem egyenlő a látással
Simons egy interjúban azt is elárulta, hogy az egyik kollégája, Daniel Memmert egy megismételt vizsgálat során a nézők tekintetirányát is követte különböző műszerek segítségével. Azt találta, hogy a gorillát nem látó személyek is általában közel egy másodpercig nézik a főemlőst! Mivel azonban másra összpontosítanak, így ez a vizuális inger fennakad a figyelem rostáján, valójában el sem jut a tudatukig.
Mitől függ, hogy ki veszi észre a gorillát?
Bár a legtöbb ember rögtön arra kíváncsi, hogy tipikusan kik azok, akik látják a gorillát, kik nem, a kutatók eddig nem találtak olyan változót, amit összefüggésbe lehetne hozni a jelenséggel. Igazából eléggé random módon alakul, hogy ki veszi észre a jelmezes figurát.
A figyelmünk olyan, mint egy zseblámpa
Figyelni tulajdonképpen annyit jelent, hogy képesek vagyunk szelektálni a minket érő ingerek között: a környezet bizonyos részeit zseblámpánkkal megvilágítjuk, míg más részek teljes sötétségben maradnak. Időnként azonban a zavaró ingereken kívül olyanokat is kiszűrünk, amiket jó volna észrevenni. Mivel személyek között eltérhet az, hogy valakinek a figyelme éppen befelé vagy kifelé irányul és milyen széles fókusszal, így rendszerint más-más dolgokat ragadunk meg a külső és belső valóságunkból. Ezt érdemes tekintetbe vennünk, amikor egymással kommunikálni próbálunk.
Elképesztően figyelmetlenek vagyunk néha
Az alábbi videóban a „láthatatlan gorilla”-teszt egy későbbi változatát láthatod, amit járókelőkkel végeztek el a kutatók. Neked feltűnne a különbség?
Érdekelnek más kísérletek?
1962-ben két amerikai pszichológus izgatottan készült arra, hogy végre kísérleti módszerekkel is be tudják bizonyítani az érzelmek kialakulásáról szóló elméletüket. Stanley Schachter és Jerome E. Singer úgy tartották, hogy a fiziológiai állapotaink értelmezését követően jönnek csak létre az érzelmeink. Az elsőre furcsának tűnő feltevés igazolására a pszichológiatörténet egyik legelmésebb vizsgálatát dolgozták ki a kutatók. Ismerd meg te is!
