Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
1962-ben két amerikai pszichológus izgatottan készült arra, hogy végre kísérleti módszerekkel is be tudják bizonyítani az érzelmek kialakulásáról szóló elméletüket. Stanley Schachter és Jerome E. Singer úgy tartották, hogy a fiziológiai állapotaink értelmezését követően jönnek csak létre az érzelmeink. Az elsőre furcsának tűnő feltevés igazolására a pszichológiatörténet egyik legelmésebb vizsgálatát dolgozták ki a kutatók.
Pszichológiai szempontból meglehetősen bonyolult lény az ember: a testi működése, a viselkedése, a gondolatai, az érzelmei mind-mind szorosan összefüggnek egymással, így ha a rendszer egyik elemében változás következik be, az óhatatlanul hatni fog a többi tényezőre is. Ebben az összehangoltságban egyrészt óriási lehetőség van, hiszen több irányból indulva tehetünk sokat az egészségünkért: a pozitív gondolkodás, a relaxáció vagy a segítő viselkedések jótékony hatása tovagyűrűzik. Másrészt azonban a rendszer összetettsége a téves következtetések táptalajaként szolgálhat.
Előfordult már veled, hogy hirtelen végtelenül szomorúnak érezted magad és elmerengtél életed elhibázott lépésein? Majd némi megkönnyebbüléssel jöttél rá arra, hogy a dolgaid valójában egész jól alakulnak és a depresszív hangulatodat inkább a kezdődő menstruációd, az allergiád, netán a kialvatlanságod okozza. Iménti kétségbeesésed rögvest enyhülni kezd, hiszen az átélt érzelmeink minőségét sokszor az határozza meg, hogy miként magyarázzuk a testi változásainkat, egyáltalán észrevesszük-e őket.
Mi az a kéttényezős érzelemelmélet?
Az 1960-as években Stanley Schachter és Jerome E. Singer a fentiekhez hasonló módon vélekedett. Azt próbálták megérteni, hogy a gondolkodásunk miként befolyásolja az érzéseinket. Az érzelmek kéttényezős elmélete szerint nem létezik az egyes érzelmekre speciálisan jellemző testi mintázat, így a vegetatív állapotunkról való gondolkodásunk fogja meghatározni, hogy milyen érzelmet élünk át. Ha van kézenfekvő magyarázat az izgalmi szintünk megváltozására – például azért szaporább a légzésünk, mert futottunk –, akkor nem fogjuk az állapotot érzelemnek címkézni. Ha nincs ilyen magától értetődő indok, akkor elkezdjük a környezetünkben keresni a lehetséges magyarázatot, és a helyzet kiértékelésén fog múlni az, hogy végül milyen érzelmet élünk át.
Hogyan bizonyították?
Schachter és Singer mára klasszikusnak számító vizsgálatában közel 200 egyetemista kapott ún. vitamininjekciót. A kontrollcsoport tagjaiba hatóanyag nélküli sóoldatot (placebót) fecskendeztek, a kísérleti csoportba pedig adrenalint, ami izgalmi állapotot idézett elő a résztvevők szervezetében: fokozódó szívveréshez, szaporább légzéshez és remegéshez vezetett. A kísérleti csoportból további alcsoportokat képeztek. Voltak, akiket tájékoztattak a szer hatásairól, míg másoknak nem adták át ezeket az információkat. Így az egyik csoport tagjainak volt magyarázata a testében végbemenő változásokra, míg a másik csoport tagjainak nem.
Ezt követően a kísérleti személyek – akiket immáron egyesével vizsgáltak a tudósok – együtt várakoztak egy másik emberrel, akiről azt gondolták, hogy szintén résztvevő, de igazából a kutatók beépített embere volt. Ez az ember vagy euforikusan viselkedett (vidám volt, papírgalacsinokkal dobálózott, játékokat kezdeményezett), vagy dühösen csapkodott és elégedetlenségét fejezte ki a kísérlettel kapcsolatban.
Azok az egyetemisták, akik mit sem tudtak az andrenalininjekció mellékhatásairól, rendre nagyobb mértékben számoltak be pozitív és negatív érzelmekről a beépített személy viselkedésének megfelelően, illetve nagyobb mértékben mutattak erre utaló viselkedéseket. Megváltozott testi állapotukat tévesen boldogságnak, dühnek hitték, mert nem állt a rendelkezésükre más magyarázat.
Az injekciós vizsgálat utóélete
A Schachter és Singer által kifejlesztett kéttényezős érzelemelmélet évtizedekig meghatározta a területen zajló tudományos munkát. Később azonban számos kritika érte a vizsgálatot, hiszen az utólagos elemzések a csoportok közötti kisebb különbségekről beszéltek, illetve nem sikerült megismételni az eredeti tanulmány eredményeit.
Az üzenet ma is aktuális
A testi működésünk, a helyzetekről való gondolkodásunk és az érzelmeink közötti bonyolult kapcsolatokra a mindennapi életünkben is érdemes odafigyelnünk. Közhelyszámba megy, hogy kellemes fiziológiai állapotok előidézésével (megfelelő pihenés, mozgás, alvás, étrend stb.) az érzelmeink is pozitívabbak lesznek. Ezenkívül azt is érdemes kellő önismerettel felmérni, hogy egy depresszív hangulat mennyire szól a lelki, életvezetési problémáinkról, és mennyiben állnak a hátterében testi tényezők (például kialvatlanság, túlhajszoltság, másnaposság). A vegetatív változások érzelmekre gyakorolt hatását a romantikus kapcsolatainkban is fel tudjuk használni: egy vérpezsdítő sportélmény vagy egy kalandos utazás izgalmát könnyen a partnerünk iránti szenvedély növelésére fordíthatjuk.
Érdekelnek más kísérletek?
Pszichológusok szerint hajlamosak vagyunk túlbecsülni annak mértékét, hogy a véleményeinket, értékeinket, szokásainkat mennyire osztják mások. Milyen vizsgálattal térképezték fel Lee Ross a hamiskonszenzus-hatás jelenségét? Mit lehet tenni azért, hogy párhuzamos valóságainkban élve ne váljunk vakká egymás igazságára? Alábbi cikkünkből kiderül.
