Tegyük fel, hogy egy vizuális észlelést mérő feladatban veszel részt. Azt kell megállapítanod, hogy három különböző hosszúságú vonal közül melyik ugyanakkora, mint a másik kártyán szereplő sztenderd vonal. Ha nincsenek látási problémáid, ez gond nélkül megy. De mi történik, ha előtted mindenki más ugyanazt a rossz választ mondja?
A II. világháborút követően a szociálpszichológusokat rendkívüli módon foglalkoztatta, hogy milyen lélektani tényezők miatt jöhetett létre a náci Németország által eltervezett és szisztematikusan kivitelezett népirtás, aminek összesen mintegy 10 millió ember esett áldozatul. Azt a hipotézist, hogy az elkövetők egytől egyig a velejéig gonoszak volnának, viszonylag hamar elvetették. Sokan inkább a konformizmus jelenségében keresték a választ: abban a mindannyiunkban mélyen ott lakozó vágyban, hogy ne lógjunk ki a sorból, ne szegüljünk ellen, igazodjunk a normákhoz, ha kell, a meggyőződéseink megváltoztatása révén is.
Ennek az emberi sajátosságnak az egyik legszemléletesebb példáját Solomon Asch lengyel származású amerikai pszichológus kutatássorozata adta. Az úttörő tanulmány bebizonyította, hogy kellő csoportnyomás hatására még azokat a dolgokat is képesek vagyunk megkérdőjelezni, amiket a saját szemünkkel látunk.
Mi történt a kísérletben?
A résztvevők azt a feladatot kapták, hogy három vonal közül válasszák ki azt, amelynek a hosszúsága megegyezik egy másik kártyán bemutatott vonaléval. Amikor a személyek egyedül végzik ezt a feladatot, szinte kivétel nélkül helyesen döntenek, hiszen egy nagyon egyszerű kérdésről van szó. Amikor azonban 5 beépített személy ugyanazt a rossz választ adja, a legtöbb ember elbizonytalanodik.
Mennyien igazodnak a rossz válaszhoz?
A próbák 37 százalékában az emberek a többség által mondott, ám hamis megoldás mellett tették le a voksukat. A kísérlet eredményei szerint a résztvevők 76 százaléka minimum egyszer konform viselkedést mutatott, azaz igazodott a beépített személyek választásához. Csupán 24 százalék volt az, aki az összes próba során meg tudta őrizni a függetlenségét, kitartott a véleménye mellett akkor is, amikor a körülötte lévő színészek más válaszokat adtak.
Miért teszik ezt?
Bizonyos helyzetekben az emberek őszintén elhiszik azt, hogy a csoportnak van igaza (információs konformizmus), míg más esetekben csak úgy csinálnak, mintha egyetértenének, mert szeretnék elkerülni a véleménykülönbségből fakadó kényelmetlenséget, a társak elmarasztalását, a konfrontáció feszültségét (normatív konformizmus).
Mitől függ, hogy mennyire vagyunk konformisták?
- A vizsgálatok során kiderült, hogy a konformizmus szempontjából nem is annyira a csoport mérete számít, hanem az egységessége: tehát az a fontos, hogy mindenki ugyanazt a rossz választ sulykolja. Ha már a vizsgált személyen kívül egy személy más véleményt fejez ki, akkor a konformizmus 6 százalékra csökken, függetlenül attól, hogy a másik jó választ mondott-e. Bár az embereknek általában szimpatikus a másik ellenszegülő, de azt többnyire letagadják, hogy a saját őszinte válaszukban szerepet játszott volna a másik megszólalása.
- Lényeges tényező továbbá a feladat nehézsége is: ha nagyon kicsik a különbségek a vonalak között, akkor szinte mindenki hajlamos hinni a csoportnak, míg ha a többiek égbekiáltóan rossz válaszokat adnak, akkor kevesebben értenek velük egyet.
- Izgalmas változata volt a kísérletnek az is, amikor a személyeknek nem kellett hangosan kimondani a válaszukat, hanem egy papírra írhatták le. Mivel ebben a helyzetben nem kell szembenézni a csoport reakciójával, így lényegesen többen adtak helyes válaszokat.
- Természetesen a konformizmus összefügg személyiségbeli jellemzőkkel is: az alacsony önértékelésű, szorongó emberek valószínűbben igazodnak mások véleményéhez, csakúgy mint az alacsony státuszú csoporttagok.
Állj ki önmagadért és másokért!
Előfordult már veled, hogy egy előadáson sértő vicceket engedett meg magának az oktató, mégis mindenki nevetett a teremben? Voltál már olyan gólyatáborban, csapatépítésen, ahol tulajdonképpen nem akartál részt venni az ivós vagy pajzán játékokban, mégsem szóltál semmit? Ilyenkor általában kiderül, hogy másnak is komoly problémái voltak a helyzettel, csak mindenki azt hitte, hogy egyedül van a véleményével. Ezért is fontos, hogy megtanuljunk kiállni az értékeink mellett: ha békés eszközökkel, de határozottan tudjuk kifejezni a nemtetszésünket, mások is csatlakozhatnak hozzánk.
Érdekelnek más kísérletek?
1968. április 4-én lelőtték az afroamerikai polgárjogi mozgalom vezetőjét, ifjabb Martin Luther Kinget. A merénylet másnapján egy 36 éves iowai tanárnő sietős léptekkel indult a munkahelyére: vakmerő gyakorlatot talált ki harmadik osztályos diákjai számára. Bízott abban, hogy a rasszizmusról szóló leckét egy életre megtanulják a gyerekek. Hogy mi történt ezután? Alábbi cikkünkből kiderül.
