Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Túlélni egyedül a vadonban, a nyílt tengeren vagy egyéb embert próbáló körülmények között – hihetetlen, de mégis igaz történetek.
Emberfeletti kitartás, akaraterő és gyakran hatalmas szerencse szükséges ahhoz, hogy valaki az elemekkel dacolva életben maradjon a sivatagban, a jégmezőkön vagy épp az óceán közepén. A History összegyűjtött öt olyan meghökkentő igaz történetet, amely bizonyítja, mire képes az ember a túlélés érdekében.
1. Aki 30 napon keresztül bolyongott a fagyos Antarktiszon
A legendás ausztrál geológus, akadémikus és felfedező, Sir Douglas Mawson 1912 decemberében indult el csapatával az Antarktisz addig ismeretlen területeinek felderítésére. Két társával vágott neki az ötszáz kilométeres felfedezőtúrának a jeges kontinens belsejébe, hogy tudományos adatokat gyűjtsenek és állatokat fogjanak be. Az út azonban jóval veszélyesebbnek bizonyult, mint azt gondolták: egyik társa, a fiatal Belgrave Ninnis beleesett egy gleccserszakadékba és szörnyethalt, majd a felfedezők szánhúzó kutyáinak többsége, illetve szinte minden élelmük és a sátruk is odaveszett.
Mawson és másik társa, Xavier Mertz svájci hegymászó heteken keresztül rótta a hómezőket, hogy visszataláljanak a táborba, miközben az elpusztult kutyák húsát fogyasztva próbáltak életben maradni. Mertz végül belehalt az alultápláltságba, a kimerültségbe és valószínűleg a mérgezésbe, ami a kutyák májának elfogyasztása miatt jelentkezett nála. Ezt követően Mawson harminc napon keresztül dacolt egymagában az elemekkel, mire 1913 februárjában sikeresen visszatért az expedíció táborába – és éppen lemaradt a csapat többi tagját hazaszállító hajó indulásáról.
Bár ma már ausztrál nemzeti hősnek számít – többek között a százdolláros ausztrál bankjegyen is az ő arcképe szerepel –, egyesek azzal vádolják, hogy szándékosan úgy osztotta el a szűkében lévő ételadagokat, hogy Mertz kevesebbet kapjon belőle, mint ő, illetve hogy nemcsak az elhullott kutyák húsából, de társa holttestéből is evett a túlélés érdekében.
2. Aki a saját karját vágta le a túlélése érdekében
A 127 óra című filmből is ismert történet 2003-ban esett meg a Utah állambeli Canyonlands Nemzeti Parkban, ahová egynapos túrára érkezett a sziklamászó Aron Ralston. Egy szűk hasadékon való leereszkedés közben súlyos kőtömb zuhant a huszonhét éves férfi jobb karjára, és gyakorlatilag bezárta a hasadékba. Ralston öt napon keresztül a magával hozott palackos víz és ételmaradék segítségével maradt életben, miközben abban reménykedett, hogy valaki megtalálja. Ennek esélye azonban szinte nulla volt, hiszen senkinek sem mondta el, hová készül, a telefonját nem vitte magával, a hasadék pedig messze volt a szokásos turistaútvonalaktól.
Öt nap után Ralston arra jutott, hogy saját magának kell magát kiszabadítania, ez pedig csak úgy sikerülhet, ha megszabadul a jobb karjától, ami ott tartja a fogságban. Ezért fogta a magával hozott tompa kést, és elvégezte a fájdalmas műveletet, amit közben hegymászókamerája segítségével videóra is vett. Szabadulása után aztán még tizenegy kilométert gyalogolt, hogy visszataláljon a kocsijához. Az út megtétele közben találkozott egy kiránduló családdal, akik értesítették a hatóságokat. A fiatalember 18 kilót fogyott a megpróbáltatások során, de csodával határos módon nem halt bele a vérveszteségbe. A történet ismertté tette Ralstont, aki azóta is folytatja a sziklamászást, és motivációs trénerként is működik.
3. Aki még öngyilkosságot is megkísérelt elkeseredettségében
Az olasz rendőrtiszt és szenvedélyes amatőr atléta, Mauro Prosperi 1994-ben kilenc napon keresztül bolyongott étlen-szomjan a Szaharában, miután eltévedt egy Marokkóban rendezett, hatnapos sivatagi extrém hosszútávfutó-verseny során. A harminckilenc éves családapa egy nap bolyongás után Algériában találta magát, ahol egy elhagyatott mecsetre lelt. Mivel ekkorra már kifogyott minden táplálékból, Prosperi a mecsetben lakó denevéreket kezdte levadászni és megenni, innivalóként pedig a saját vizeletét, izzadságát és a kövekről lenyaldosott harmatcseppeket fogyasztotta. Egy idő után aztán, miután úgy gondolta, hogy senki sem fog rátalálni, felvágta az ereit. A vére azonban a hőség miatt pillanatok alatt megalvadt, így az öngyilkossági kísérlet meghiúsult.
Ezután vágott neki kilencnapos sivatagi vándorlásának, miközben rovarokkal és hüllőkkel táplálkozott. Végül egy kis falura bukkant, ahol a helyiek értesítették a hatóságokat, és Prosperit azonnal kórházba szállították. Az orvosok úgy találták, hogy a mája addigra szinte teljesen felmondta a szolgálatot. A férfi összesen 290 kilométert sétált a sivatagban, ezalatt 15 kilót fogyott, és a megpróbáltatást követően hónapokba telt, mire ismét szilárd táplálékot vehetett magához. Végül azonban teljesen felépült, sőt visszatért a szenvedélyéhez, és 2012-ben újra teljesítette a versenyt.
4. Aki 9-10 ezer kilométert hánykódott az óceánon
A világ egyik legismertebb hajótöröttje egy el salvadori halász, José Salvador Alvarenga, aki tizennégy hónapot töltött a Csendes-óceánon sodródva egy kis halászbárkán, és ezzel világrekordot állított fel, persze nem önszántából. Alvarenga 2012 novemberében indult útnak egy fiatalabb halász, Ezequiel Cordoba társaságában, hogy másfél napon keresztül cápára vadásszanak Dél-Mexikó partjainál. Nem sokkal indulásuk után azonban a halászok bárkája viharba került, és ők kisodródtak a nyílt óceánra. A vihar a hajó áramellátását is tönkretette, ezért nem tudtak rádión segítséget hívni, és a motor is megsérült.
A halászok főnöke kiküldött egy keresőcsapatot, hogy kutassák fel az eltűnt bárkát, de miután két napon keresztül nem találtak a nyomukra, feladták a keresést. A két férfi az óceánon hánykolódva nyers halat, teknősök és medúzák húsát ette, és esővizet és teknősvért ittak. Cordoba szervezete nem tudott átállni a nyers hús fogyasztására, és a fiatal halász négy hónap után meghalt, Alvarenga viszont ezután még kilenc hónapig hánykolódott egymagában a vízen, mire végre egy szigetre bukkant.
A hajót otthagyva partra úszott, ahol talált egy fiatal párt, akik segítettek neki és hívták a mentőket. Mint kiderült, a hajótörött halász a Marshall-szigeteken kötött ki, miután 438 napon keresztül, mintegy 9-10 ezer kilométert tett meg a nyílt óceánon.
5. Akinek a jó szíve lett a veszte
2006 januárjában a 35 éves Ricky Megee az ausztrál sivatagon autózott keresztül, útban új munkahelye felé. Felvett egy csapat stoppost, akik – feltételezése szerint – gyógyszerrel elkábították, kidobták az autóból és magára hagyták a sivatag kellős közepén. Ezt követően a férfi 71 napon keresztül vándorolt egymagában a kietlen vidéken. Ágakból és levelekből kezdetleges sátrat épített magának, amit éjszakára kövekkel barikádozott el, nehogy a dingók alvás közben megtámadják.
Bolyongása közben békákat, piócákat és kígyókat evett és a saját vizeletét itta, hogy életben maradjon. Végül egy isten háta mögötti gazdaság dolgozói találtak rá a csontsovány, több mint 45 kilót fogyott férfira, akit azonnal kórházba szállítottak. A rendőrség szkeptikusan állt a Megee által előadott történethez, az ellopott autó pedig sohasem került elő. Máig nem tudni, mi is történt pontosan.
