Az ízlelési preferencia velünk született, öröklött tulajdonság, de egy kutatásból kiderült, hogy változtathatunk rajta.
Van, aki imádja a keserűt, más már a gondolatától is rosszul van, és inkább az édeset választja. Ahány ember, annyiféle ízlés, de a keserű íz a kulcs, aminek mentén feloszthatjuk őket. Vajon pusztán a genetika áll a hátterében, vagy más is befolyásolja az ízlésünket? Az Elemental írása ezt a kérdést boncolgatja.
A szuperérzékenyek és a nem ízlelők
A kutatások szerint az emberek mintegy 25-30 százaléka ún. szuperízlelő, vagyis az átlagnál több ízlelőbimbóval rendelkezik, és ennek hatására jóval intenzívebben érzékeli a különböző ízeket, elsősorban a keserűt – magyarázza Diane Catanzaro, a virginiai Christopher Newport Egyetem kutató pszichológusa. És legalább ugyanennyien tartoznak az ún. nem ízlelők közé, akik – szintén öröklött adottságaiknak köszönhetően – szinte immunisak a keserűre. A többiek, vagyis az ízlelés szempontjából átlagosak valahová a két szélső pont közé esnek.
A szuperízlelők nyilván igyekeznek kerülni azokat az ételeket, amiket nem szeretnek – ők a válogatósak –, a nem ízlelők viszont sokkal több mindent megesznek. Szóval a kérdés látszólag meg is van oldva: genetikai okok határozzák meg, valaki mennyire válogatós. Catanzaro és kollégái azonban úgy találták, ennél bonyolultabb jelenségről van szó.
Kutatásukban megvizsgálták, hogy ki mennyire érzékeny a keserűre, majd kikérdezték őket étkezési szokásaikról. És innen lett érdekes a kísérlet: az eredmények semmiféle konkrét összefüggést nem mutattak az ételpreferenciák és az öröklött ízérzékenység között. Sőt, mint kiderült, gyakran éppen a nem ízlelők bizonyultak a legválogatósabbaknak, a szuperízlelők pedig szinte bármilyen ételt szívesen elfogyasztottak.
Ha gyerekként beléd tömik, egész életedre megutálod a brokkolit
Catanzaro szerint ez azt bizonyítja, hogy az öröklött tulajdonságok csak az érem egyik oldalát jelentik, és legalább ilyen fontosak a környezeti hatások, amelyek életünk során, különösen gyerekkorban érnek minket. A jelek szerint az ízlelési preferencia nagyon sok esetben tanult dolog: a válogatós emberek többségének gyerekként volt valamilyen problémája bizonyos ételekkel. Milyen gyakran előfordul, hogy a szülők ráerőltetnek egyes ételeket a gyerekükre, pedig ezzel egy életre megutáltathatják vele pont azt az ételt.
De más környezeti hatások is közrejátszhatnak a dologban. Ha például a szülők folyamatosan veszekednek egymással az asztalnál, a gyerek tudat alatt negatív élményként raktározza el magában az étkezéseket.
A gyerekkori földrajzi és társadalmi közeg is befolyásolja az ember ízpreferenciáit. Nem mindegy, hogy valaki sós krumplin nő fel, vagy az indiai konyha fogásait fogyasztja, vagyis alapvetően az erősebb ízekhez szokik hozzá.
Ki lehet gyógyulni a válogatósságból?
A szakember szerint igen. Próbáljunk ki új ízeket, tágítsuk az ízhorizontunkat. Először csak pár csipetnyit kóstoljunk valamelyik nemszeretem ételből, és ha taszítónak érezzük, nyugodtan köpjük ki. Aztán ha kitartóan próbálkozunk, és fokozatosan hozzászoktatjuk magunkat az új ízélményhez, egy idő után már nem fogjuk undorítónak érezni, sőt szívesen is esszük.
Jó módszer lehet, ha összekötjük a nem kedvelt ízt valamelyik kedvenc ételünkkel, így annak segítségével hozzuk közelebb magunkhoz. Például ha imádod a grillcsirkét, de nem szereted az avokádót, próbáld ki a grillcsirkét avokádószósszal enni.
