A japán-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulója alkalmából érkezett Magyarországra Sayuki, Asaka, Tazusa és Taematsu, a tokiói Fukagawa negyed négy gésája. A közönségüket zenével, énekkel és tánccal szórakoztató művészekkel egy budai szusiétteremben beszélgettünk modernizációról, előítéletekről és az elkötelezettség jelentőségéről.
Sayuki Fukagawa Ausztráliában született, 15 éves kora óta részben Japánban él. Az Oxfordban doktorált szociálantropológus az egyetlen nem japán származású gésa, aki immár saját gésaházat vezet. Őt és társnőit – akik közül ő viszi a szót – szakmájuk rejtelmeiről faggattuk.
Kik ők?
A nyugati világban számtalan téves elképzelés él ezzel a kultúrával kapcsolatban, de egészen pontosan nem sokan tudják, mit is csinál egy gésa
– kezdi Sayuki.
Szórakoztat, ez igaz, de a legkevésbé sem úgy, ahogyan a világnak ezen a felén elképzelni szeretjük: a szex például nem része a gésák nyújtotta szolgáltatásoknak. A gésa olyan professzionális, magasan képezett művész, hivatásos házigazda és egyfajta protokollszakértő, aki lényével, megjelenésével és viselkedésével különleges rendezvények fényét emeli, és gondoskodik a vendégek igényes szórakoztatásáról.
Ezek a művészek mind otthon vannak a zenében és a költészetben, de egyéniségükre és képességeikre alapozva specializálódnak is: van, aki a bambuszfuvola, más a dobok, megint más a költészet mestere lesz a képzés során. A Fukagawa-gésák csoportja Sayuki szerint nagyon diverz és sokszínű közösség, melyből a megrendelők a rendezvény profiljához vagy a társaság habitusához leginkább passzoló karakterű művészt kérhetik fel.
Hogyan lesz valaki gésa?
Gésává válni hosszú folyamat, még akkor is, ha ma egyre többen nem gyerekkorukban, hanem „civil” tanulmányaik befejezése után, vagy még később, felnőtt fejjel választják ezt a hivatást.
Egy gésa soha nincsen készen, mindig van mit tanulnia
– emeli ki Sayuki.
A gésaoktatás a gésaházakban történik, ahol egy úgynevezett anya (egyfajta mester) oktatja egyénileg a leendő gésákat – az ő szava szent. A képzés ideje alatt nem csak művészetről és kultúráról kell tanulni: a gésa viselkedése extrém szigorú szabályoknak kell hogy megfeleljen: többek között arra is külön mozdulatsor van, hogyan nyissák ki az ajtót.
A gésaképzés nagyon költséges, és a rendezvényeken használt ruházat is elképesztően drága: teljes díszben mintegy 10 000 dollárt visel magán egy művész. A hatméteres anyagból sebészi precizitással szabott kimonók (felvéve a rengeteg redő pont úgy rendeződik el, hogy tökéletesen illeszkedjenek a virágminták) speciális szövetből készülnek, a hajba szintén drága kiegészítők kerülnek.
A képzés költségeit a szülők, támogatók (a Fukagawák honlapján támogatóvá is válhat, aki szívén viseli, hogy fennmaradjon ez a tradíció), illetve az anya állja, ami a modernizálódó világban nem mindig könnyű.
A tradicionális időkben a kislányok már akár 4-5 éves korukban bekerülhettek a gésaházba. A képzés végén minden költség visszafizetése után kapták meg a kimonójukat, illetve a többi szükséges eszközt. Ma jellemzően inkább tanulmányaik után, felnőttként választják ezt a hivatást, ráadásul a legtöbb házban már nincs kiszállási tilalom, így sokszor nincs biztosítva, hogy a gésaház és az anya számára megtérül a befektetett pénz.
Ugyanakkor, míg az 1920-as években mintegy 80 000 gésa volt Japánban, számuk ma mintegy 2000 körül mozog, így az általuk kínált szolgáltatás értéke igen magas. Egy képzett, keresett gésa még ma is nagyon szép jövedelemre tehet szert ezzel a foglalkozással.
Vacsoraesti háziasszonynak 40 000 jenért kérhetünk fel egy művészt (két órára), ha teaházukban látogatnánk meg őket, 20 000 jent kellene fizetnünk fejenként, és a hölgyek nem is mennek el akárhová. Ahogy Sayuki fogalmaz: csak olyan helyszíneken vállalnak fellépést, ami biztosítja a gésák számára szükséges nívót.
Fukagawa
A Fukawaga a legrégebbi tokiói gésanegyed, amely nemcsak sok száz éves tradícióval büszkélkedhet, de azzal is, hogy ez a terület adta Japánnak az első nem férfi gésát.
Gésának (vagyis művészettel és kulturált társasággal szórakoztató művésznek) lenni ugyanis eredetileg férfi privilégium volt, ezt a hagyományt reformálta meg az első Fukagawa, Edo, aki a 17. század derekán férfiruhába bújva bizonyította be, hogy a nők legalább annyira értenek a szórakoztatáshoz, mint a férfiak. Ma már a férfi gésák számítanak kuriózumnak.
A Fukawaga-gésák ma is nagyon népszerűek, egy 400 éves tradíciót követve járulnak hozzá a hagyományőrzéshez. Nemcsak Japánban, de világszerte jó hírét viszik ennek a tradíciónak: nemrég Dubajba látogattak, Budapestről pedig Rómába igyekeznek majd. Rengeteg a dolguk.
A Fukagawa-házban élő független, erős nők szakítanak a gésákkal kapcsolatos másik sztereotípiával is: a gyenge, függő helyzetben lévő nő képével.
Az itteni hölgyek művészek és üzletasszonyok is, akik reggel együtt reggeliznek, közösen jógáznak, felváltva főznek, fellépésekkel kapcsolatos szervezési feladatokat végeznek, gyakorolnak, és heti legalább egy napot „magánéletre” is félre tudnak tenni. Sayuki például nagyon szeret kirándulni, civilben japán nyelvi lektorként is dolgozik, és a ház többi lakója is erős, független, önálló és önfenntartó nő.
Mit adnak elő?
A gésák művészete a szimbólumokról szól, megjelenésükkel és az előadott produkcióikkal is folyamatosan reflektálnak a japán kultúrára. Lírai dalaikban az évszakokról, szerelemről, vágyakozásról énekelnek (sok dal szól például az egyedül maradt asszony fájdalmáról), az előadott dalok inkább zenés versek, mint énekek. A gésák maguk kísérik előadásukat zenével is – ezen a linken érdemes belehallgatni a különleges dallamokba. A határozott fehér arcfestés még a régi időkből ered: a teaházak félhomályában azonnal észrevehető és feltűnő volt így a gésa arca.
De az előadás csak egy része a programnak. A gésák az est háziasszonyai is: feladatuk, hogy előadásuk mellett színvonalas társalgással és odafigyeléssel gondoskodjanak a vendégek kényelméről, a program zökkenőmentes lebonyolításáról és a minőségi szórakozásról. Sayuki emlékeztet rá, hogy bár elsőre furcsának tűnhet ez a hivatás, ha arra gondolunk, hogy a 17-19. században Európában is milyen bevett dolog volt főúri házakhoz, királyi udvarokba művészeket meghívni, már nem is tűnik idegennek a dolog.
Magánélet
Gésának lenni „teljes munkaidős állás”, és hagyomány, hogy a gésa nem megy férjhez. Ugyanakkor a legtöbb gésának van (nyugati értelemben vett) barátja, és szintén soknak születik gyermeke is. A már képzett gésák egy idő után önállósodnak, saját házat vezetnek, és az erős, független, akár gyermekét is egyedül nevelő nő mindennapjait élik.
De még ha van is lehetőség néha-néha kikacsintani ebből a világból, elkötelezettség nélkül senkiből sem lesz gésa. Ahhoz, hogy valaki jó művész legyen, odaadónak és elkötelezettnek kell lennie, mert a zenét, táncot addig kell gyakorolni, ameddig tökéletes nem lesz, és a szolgáltatásnak mindenkor hibátlannak kell lennie. A gésaházba kerülő lányok tiszta lapként indulnak, és mestereik tudása csak az ő aktív közreműködésükkel lesz eredményes.
Antropológia, furulya, bejgli
Bár a gésák élete alapvetően is nagyon érdekes, Sayuki története különösen magával ragadó. A melbourne-i születésű gésa 15 éves korában került Japánba, majd oxfordi tanulmányai alatt köteleződött el teljesen japán kultúra iránt. Egy, a gésákkal kapcsolatos dokumentumfilm-forgatás kapcsán került egészen közel ehhez a világhoz, mely annyira magával ragadta, hogy a filmforgatás abba is maradt, Sayouki pedig maga is tanulni kezdett.
Ma már saját házat vezet, a japán furulya, a jokube mestere lett, és sok, a gésák zárt világával kapcsolatos merev szabályon oldott az elmúlt több mint 10 évben (sokat szerepelt a televízióban, és rengeteget segített abban is, hogy a gésák szolgáltatásait a modern kor követelményeinek megfelelően lehessen elérni).
És a kalandos éleltútba még egy rakás bejgli is belefért. Sayuki ugyanis nevetve meséli, hogy Ausztráliában épp egy magyar bevándorló család volt a szomszédjuk, és legkorábbi gyerekkori emlékei között a magyar karácsonyi sütiknek kitüntetett helye volt. Mint mondta, őszintén reméli, hogy minél több magyaros fogást megkóstolhat rövid itt-tartózkodása alatt.
