Egyazon nép emelte a Stonehenge-et és az Európa-szerte található összes hasonló, gigantikus kőépítményt – állítja egy svéd történész.
Egy friss kutatás szerint az Európában található megalitikus építmények – a Stonehenge és a hozzá hasonló hatalmas kövekből, kötőanyag nélkül épült egyéb ősi építészeti emlékek, melyek az újkőkorszaktól a réz- illetve bronzkorig voltak divatban – nem egymástól függetlenül emelt struktúrák, hanem mind ugyanannak a mai Bretagne vidékén élt vadászó-gyűjtögető közösségnek köszönhetik létüket. A február elején megjelent tanulmányról a ScienceAlert számol be.
A tengeren hajózva terjedt a megalitikus kultúra
Régóta viták tárgyát képezi, hogy az Európa-szerte található hatalmas kőépítmények egymástól függetlenül jöttek-e létre azáltal, hogy különböző népeknél párhuzamosan jelentkezett ez a gyakorlat, vagy pedig egyazon forrásra vezethetőek vissza, ahonnét fokozatosan terjedtek szét a földrészen. Jelen tanulmány szerzője, Bettina Schulz Paulsson, a Göteborgi Egyetem posztdoktor történésze az utóbbi elmélet híve. Kutatása során arra a következtetésre jutott, hogy a legkorábbi efféle struktúrák a mai Franciaország északnyugati részén épültek, majd a trend három egymást követő szakaszban terjedt tovább a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán partjai mentén.
Paulsson a kontinensen található több mint kétezer-négyszáz különböző ősi építmény – melyek körébe nem csupán a szóban forgó megalitikus emlékek, de az őket megelőző temetkezési helyek is beletartoztak – mellett megtalált emberi maradványok szénizotópos kormeghatározással nyert adatait hasonlította össze egymással. Megvizsgálta továbbá, hogy az adott építményeket milyen eszközökkel és módszerekkel emelték azok alkotói, illetve összehasonlította azt is, hogy mely korszakok temetkezési szokásairól árulkodnak az egyes helyszíneken talált leletek.
Mindebből a történész arra következtetett, hogy a megalitikus építészet bölcsője Északnyugat-Franciaországban, a mai Bretagne-ban található, ahol mintegy 4500 évvel Krisztus előtt született meg ez a gyakorlat, melyet két-háromszáz évig csiszoltak annak megalkotói, egy vadászó-gyűjtögető életmódot folytató helyi nép. Ezt követően viszonylag gyorsan kezdett terjedni a gigantikus kőépítmények felállításának divatja, mely a partok mentén először Dél-Franciaországba, majd a mediterrán régiókba, Spanyolországba, Portugáliába, végül a skandináv területekre és Európa más részeibe is eljutott.
A szakértő szerint mindezek az adatok azt is feltételezik, hogy a korabeli népek sokkal fejlettebb hajózási képességekkel rendelkeztek, mint azt eddig hittük. A megalitikus építészet ugyanis annyira gyorsan és olyan sok vidékre eljutott, hogy ahhoz kiváló hajókra és nagyfokú tengerészeti szakértelemre volt szüksége annak megalkotóinak és terjesztőinek. Ebből az következik, hogy a tenger átszelésére képes hajózás megjelenése kétezer évvel korábbra datálható annál, mint amit a tudomány jelenleg gondol.
Habár a megalitikus kultúrákat illetően még mindig sok a sötét folt a történelemtudomány számára, Paulsson feltételezései nagyon is megfelelhetnek a valóságnak – állítja Chris Scarre archeológus, az angliai Durham Egyetem munkatársa. A tudós szerint egyre több kutatás állapítja meg, hogy valamiféle valós földrajzi és időbeli kapcsolat áll fenn ezen építmények és azok alkotói között. A következő nagy feladat annak megfejtése lesz, hogy pontosan hogyan működött ez a kapcsolat.
