Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Napjaink polarizált légkörében gyakran előfordul, hogy heves vitákat szülnek az ellentétes politikai vagy vallási nézetek. Pszichológusok szerint egy új megközelítésmód segíthet abban, miként érveljünk helyesen a hasonló összetűzések során.
Politikai hovatartozásunk és vallásos hitünk gyakran alapvetően határozza meg világképünket – nem mindegy, hogy mit gondolunk például az abortusz vagy a migráció témakörében. Mikor velünk ellentétes nézeteket valló személyekkel próbálunk vitázni, az gyakran csak ahhoz vezet, hogy kölcsönösen megsértjük egymást anélkül, hogy egyáltalán fontolóra vennénk a másik érveit. A The Conversation szakértője, Larisa Heiphertz pszichológus szerint ennek oka, hogy alapvetően félreértjük ezen személyes meggyőződések természetét. Az eredeti cikket a Science Alert szemlézte.
Nagy különbség van aközött, amit hiszünk, és amit gondolunk
Heiphertz és kollégái régóta vizsgálják az emberek vallásos hitét és az abból adódó világképbeli eltéréseket, mely kutatáskor azt tapasztalták, hogy teljesen más az emberek hozzáállása egy általuk vallott hitbeli vagy politikai meggyőződéshez, mint egy tényeken alapuló racionális állításhoz. Éppen ezért nem szabad összemosnunk a kettőt, mikor egy-egy diskurzusban érvelni próbálunk. Fontos megkülönböztetni a tényeket a véleményektől – vallja a szakember.
A pszichológuscsapat többek közt egy több mint 520 millió szót tartalmazó adatbázist vizsgált, melyben a szavak különböző regényekből, újságokból, beszédekből és egyéb forrásokból származtak. A kutatók úgy találták, hogy a vallásos meggyőződést kifejező érvelések alkalmával sokkal gyakrabban használják azt adott személyek az „azt hiszem”, mint az „azt gondolom” szókapcsolatot. Mikor ezt követően kísérleti alanyokat kértek meg arra, hogy egészítsenek ki olyan mondatokat, mint például „Zane _____, hogy Jézus borrá változtatta a vizet” vagy „Sam _____, hogy a bevándorlás árt a gazdaságnak”, szintén az derült ki, hogy politikai és vallásos kontextusban inkább „hisznek”, mintsem „gondolnak” bizonyos dolgokat az adott személyek.
Egy korábbi kísérletben 5-10 éves gyerekeknek, illetve felnőtteknek kellett eldönteniük, hogy egy adott kérdésről (például, hogy Isten valóban meghallgatja-e imáinkat, vagy hogy a kék-e a legszebb szín) szóló fiktív vitában melyik félnek van igaza. A szakemberek úgy találták, hogy a különböző, tényeken alapuló viták során a megkérdezettek gyakrabban hajlottak arra, hogy csupán az egyik félnek lehet igaza, míg a vallásos és politikai meggyőződések mentén kialakult összezördülésekben mindkét ellentétes állítás rendelkezhet igazsággal.
Tudom, hiszem
A kutatók szerint teljesen más természetű információkkal szolgál egy racionális, ténybeli kérdésről való kinyilatkozás, mint egy világnézetünk alapján megfogalmazott állítás. Előbbi elsősorban a világról közöl információkat, míg utóbbi inkább magával a kinyilatkoztató személlyel kapcsolatban. Ha azt mondjuk, hogy „az ég kék”, az azt jelenti, hogy tényszerűen megállapítottunk egy empirikus alátámasztható állítást. Míg ha úgy fogalmazunk, hogy „hiszem, hogy Isten létezik”, máris a saját meggyőződésünkre és szubjektív személyiségre kerül a hangsúly.
Különböző politikai és hitbeli viták alkalmával gyakran érezzük úgy, hogy jobb belátásra kell bírnunk ellenfelünket azáltal, hogy minket igazoló tények segítségével próbáljuk megdönteni ellenérveiket. Gyakran tapasztalhatjuk azonban, hogy semmi haszna az efféle érvelésnek, hiszen hiába hivatkozunk az evolúció kutatásának több évszázados eredményeire vagy a statisztikákra, melyek azt mutatják, hogy a helyi lakosok több bűncselekményt követnek el, mint a bevándorlók, vitapartnerünk továbbra is úgy fogja gondolni, hogy Isten a jelenlegi állapotában teremtette a világot, a migráció pedig egyenlő a bűnözők beletelepítésével. Itt éppen azt a hibát követjük el, hogy racionális tényeken alapuló érvekkel próbálunk operálni egy olyan szituációban, melyben egy azoktól teljesen független kérdésben folyik a diskurzus. Az embereket ritkán lehet meggyőzni valamiről, ami ellentétes a saját magukban hosszú évek során kialakított nézetektől.
Mit lehet tehát tenni?
A kutatások azt mutatják, hogy a vitatkozás helyett inkább az új, korábban ismeretlen tapasztalatok képesek átformálni egy adott személy világképét. Minél több különböző nézőpontot ismer meg valaki, fokozatosan annál nyitottabbá válik az övétől ellenkező vélemények befogadására. Ahelyett tehát, hogy fölényesen próbálnánk valakit meggyőzni arról, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint Földünk állat- és növényvilága több milliárd év alatt fokozatosan fejlődött ki, inkább meséljük el neki, hogy mennyire izgalmas előadást hallgattunk végig az egyetemen az evolúcióról, hátha kedvet kap egy hasonló kurzuson részt venni, vagy javasoljuk neki, hogy közösen vegyünk részt egy menekültek megsegítését célzó adománygyűjtésben.
Nem garantált természetesen, hogy ez a megközelítésmód minden esetben eredményre vezet, sőt biztosan gyakrabban utasítják majd vissza hasonló ötleteinket, mint hogy lelkesen egyetértsenek velük, jelen stratégia nem csupán hatásosabb lehet, de a felesleges feszültséget és a vita miatt elpazarolt energiákat is megspórolhatja nekünk.
