Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mindannyian elgondolkoztunk már rajta, vajon mi történik velünk halálunk után, hogy földi életünk csak egy „köztes létezés”-e, melyet egy túlvilági öröklét követ, vagy pusztán fizikai lények vagyunk, a halhatatlan lélek pedig csupán filozófiai és vallásos fantazmagória. Sokan az ún. halálközeli élmények segítségével próbálják bizonyítani a túlvilág létezését, az agykutatók és neuropszichológusok többsége azonban azt állítja, hogy ezen jelenségek hátterében nagyon is evilági okok állnak.
Az efféle élmények olyan gyakoriak, hogy a felmérések szerint minden harmadik, a halál közelébe jutott ember beszámol hasonlókról – olvasható a Science Alert összeállításában. Leggyakrabban szívrohamon vagy az agyat ért hirtelen sokkon átesett, illetve kómába zuhant páciensek mesélnek arról, hogy az eszméletvesztés után különös víziókban van részük. Legtöbben közülük valamiféle alagutat látnak, melynek végén nagy fényesség várja őket, illetve nagyon gyakori még a testen kívüli lebegés élménye, mintha lelkünk elhagyta volna fizikai porhüvelyét, és szabadon szárnyalna.
Elmondásuk szerint
Az észlelt dolgok kultúránként változatnak, a beszámolók szerint például Indiában gyakran a hindu halálisten, Yamraj jelenik meg a halállal viaskodóknak, a keresztény világban pedig természetesen elsősorban Jézussal „találkoznak” az eszméletüket vesztett betegek. Gyerekek gyakran barátaikat vagy tanáraikat látják „a fényességben”. A legtöbb halálközeli élmény pozitív hatással van az azokat megtapasztalókra, segít nekik, hogy visszanyerhessék tudatukat, míg egyesek konkrétan Isten vagy egy felsőbb hatalom létezésére vonatkozó bizonyítéknak tekintik őket.
Olaf Blanke és Sebastian Dieguez svájci idegtudósok, akik ennél jóval tudományosabb szempontból közelítették meg a jelenséget, arra jutottak, hogy a két agyféltekét érő különböző hibás ingerek, illetve az agy különböző részei közötti interakciók a felelősek az átélt hamis élményekért. Blanke és Dieguez kutatásukban a halálközeli élmények két típusát különböztették meg. Az első típus esetében a bal agyfélteke zavara az, minek következtében a páciens egyfajta „időn kívüliséget” él át, és úgy érzi, mintha repülne. A másik esetben a jobb agyféltekét érő behatások a felelősek a látomásokért, ebben az esetben az adott személy hangokat és zenét hall, és úgy érzi, mintha szellemekkel beszélgetne.
Emellett a tudósok szerint az agy elülső lebenye is fontos szerepet játszik a testen kívüli élmények megjelenésében. Agyunknak ez a része felelős a különböző érzéki ingerek feldolgozásáért, és ha valamiképpen megsérül vagy abnormális működés lép fel benne, gyakran képes hamis, illuzórikus érzékleteket (hangokat, képeket stb.) közvetíteni tudatunk számára. Éppen ezért ezek a látomások akár mesterségesen, különböző drogok, például a ketamin, segítségével is előidézhetők – a kutatók szerint ezek és az ún. halálközeli élmények között kicsi a különbség.
Egyesek odáig merészkednek, hogy úgy hiszik, konkrétan egy, a természetben fellelhető pszichoaktív anyag, a DMT számlájára írják mindezen jelenségeket. Születésünkkor és halálunk pillanatában nagy mennyiségű DMT szabadul fel szervezetünkben, mely megmagyarázhatja a különböző irreális víziók megjelenését a halálhoz közeli pillanatokban. Mások az elülső lebenybe jutó oxigén hiánya miatt fellépő hallucinációknak tulajdonítják a misztikus látomásokat, például pilóták vagy hegymászók esetében.
Más elméletek
Persze számos egyéb teória is született már az ügyben, Carl Sagan például annak idején azzal a magyarázattal állt elő, hogy a halál kapujában minket érő stressz következtében újra átéljük születésünk pillanatait, a szóban forgó hosszú alagút pedig nem más, mint a szülőcsatorna, melynek végén a napvilág fénye vár bennünket.
Szintén egy eltérő magyarázatnak számít az ún. „haldokló agy”-hipotézis, mely szerint valójában a halál idején sorra elpusztuló agysejtek működése, kvázi haldoklása okozza az elmében fellépő hallucinációkat. Ennek az elméletnek a hívei azonban nem tudnak számot adni arról a számos különböző, markánsan eltérő élményről, melyet a haldoklók átélnek, például a testen kívüli lebegésről.
Akármi is legyen a magyarázat, az biztos, hogy a halálközeli élményeket továbbra is enigmatikusnak tartjuk. A tudósok folyamatosan jönnek elő újabb és újabb magyarázatokkal ezen jelenségek hátterére és okaira vonatkozóan, azonban még egyről sem állíthatjuk biztosan, hogy száz százalékig bizonyító erejű. Addig is azt, hogy ezen dolgok hátterében valamiféle spirituális, isteni vagy túlvilági eredetű észleletek állnak, vagy pedig pusztán az elme pszichológiájával kapcsolatos, tudományosan is megragadható okok játszanak szerepet benne, mindenki saját hite és belátása szerint hivatott eldönteni.
