Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
„Édesanyám norvég, édesapám magyar származású, úgyhogy logikusan a francia lett az anyanyelvem” – kezdte előadását Szigethy Alexandre egyetemi hallgató, tolmács és nyelvoktató a Budapest Metropolitan Egyetem által megrendezett TEDx konferencián. Alexandre már csak azért is igen sokszínű egyéniség, mert tizenhat nyelven beszél, és a lista folyamatosan bővül. Bevallása szerint az, hogy kommunikáljunk egymással, sokkal fontosabb, mint az, hogy milyen tökéletességgel vagyunk képesek egy idegen nyelven megszólalni. Alexszel a konferencia után beszélgettünk egy kicsit, magyarul.
„Egy nap az iskolában az orosztanárom azt mondta, Alex, te tizenhét nyelven fogsz beszélni, de rosszul. Tizenhétnél még nem tartok, de abban igaza volt, hogy rosszul...” – vallja Szigethy Alexandre, aki, mióta Magyarországon él, mindenhol abba az egészségtelen hozzáállásba botlik, hogy az emberek félnek használni egy – vagy akár több olyan – nyelvet, amit évekig tanultak az iskolában.
„Ha én is olyan szigorú lennék magammal szemben az idegennyelv-használatot illetően, mint a legtöbb ember, akkor most néma csendben ácsorognék itt a színpadon. A mai napig össze szoktam keverni például a magyarban a vinni-hozni igepárt, vagy az ettől függ helyett azt mondom, erről függ. Na és? Majd a helyére kerül, gyakorlás kérdése. De addig, amíg a félelmek vagy a túl magas elvárások irányítanak minket, nem fogunk sokat fejlődni, sem élvezni a nyelvtanulást, emiatt pedig a sikerélményekre is várhatunk."
Szigethy Alexandre édesanyja norvég, édesapja magyar származású, de mivel Genfben született és nőtt fel, anyanyelve a francia lett, az iskolában pedig a másik hivatalos nyelvet, a németet, majd később az angolt is megtanulta. Középiskolában úgy döntött, a spanyolt is szívesen elsajátítaná, majd amikor munkája révén Ukrajnában élt néhány hónapot, az orosz is ráragadt. A nagy és erős nyelvek mellett Alex ma már szülei anyanyelvén is folyékonyan beszél, a norvég hozta magával a dánt és a svédet, szlavisztikai tanulmányai alatt bolgárul is tanult, balkáni utazásai során pedig a szerb, a horvát és a bosnyák is adta magát. A francia és a spanyol miatt az olaszt is jól megérti, nemrég pedig elkezdett törökül tanulni, “mert nagyon tetszik a hangzása”. Ha szívesen tanulnál angolul vagy franciául Alex segítségével, a www.tolktome.com oldalon felveheted vele a kapcsolatot.
Nem akarok megszólalni külföldiül, mert...
„Van kétféle félelem: az egyik a racionális, amikor támad a medve, ebben az esetben teljesen normális, hogy berezelünk és menekülőre fogjuk. A másik az irracionális félelem, amikor nem akarok megszólalni egy idegen nyelven, mert nem beszélek elég jól, mert csekély a szókincsem, mert nem tudom értelmesen kifejezni magam, mert gagyi az akcentusom, és a többi. Gondoljunk a Magyarországon élő, vagy ide látogató külföldiekre! Ugye, hogy mosolyt csal az arcunkra, amikor előveszik magyartudásukat és akcentussal előadják azt a néhány tőmondatot? Ugye, hogy értékeljük ezt? És azt el tudjuk képzelni, hogy mások is értékelik, amikor mi próbálkozunk az ő anyanyelvükön?” – tette fel a költői kérdést az előadó, majd megjegyezte, az akcentus fokozó tényezőként is funkcionál, egy szimpatikus embert például még szimpatikusabbá tehet. Már csak ezért sem kell tőle tartani – feltéve, hogy nem vagyunk rossz arcok.
Az akcentusod az identitásod része, ami csak még egyedibbé és különlegesebbé tesz. Szokd meg inkább, mert egy darabig még ott lesz veled, mint a sár a cipőn.
Merj hibázni!
Általában a tanulással, így a nyelvtanulással is együtt jár a hibázási lehetőség, de egy hétköznapi szituációban komoly baj nem történhet abból, ha az embert csak félig-meddig értik meg.
„Egy francia barátom, akinek a nagymamája magyar, néhány éve Budapestre költözött, mert meg akarta tanulni a nyelvet. Egyszer, amikor meghívta a haverokat egy kis iszogatásra az akkori albérletébe, mindjárt ismertette a legfontosabb szabályt: srácok, legyetek szívesek a hangerővel spórolni, mert tilos a lakásban buzikat rendelni! Pedig csak arra gondolt, hogy tilos bulikat rendezni...”
Erről nekem is eszembe jutott egy ősrégi sztori, ami a családi összejöveteleken elő szokott kerülni. Amikor a német rokonság először járt nálunk falun, a gondos házigazdák fressen (zabálni) felszólítással tálalták fel a jobbnál jobb fogásokat, és egy kicsit későn kapcsoltak, hogy ezt a kifejezést állatok etetésénél szokás használni. A vendégek persze tudták, hogy nem szándékos illetlenséggel van dolguk, és jókat kuncoghattak a bajszuk alatt, mígnem fény derült a bakira.
„Szóval szerintem nemcsak azért érdemes valós helyzetekben gyakorolni, hogy később jókat nevethessünk egy-egy ilyen sztorin, hanem azért is, mert akkor lehet igazán hatékony a tanulás és akkor fejlődünk a leggyorsabban, ha rászoktatjuk magunkat a beszédre, ha aktívan használjuk a nyelvet. Tanítás során éppen ezért a szituációs feladatokra, a beszéltetésre fókuszálok. És hogy legyen még egy plusz stresszfaktor, videóra veszem ezeket a gyakorlatokat, hogy a tanulók hétről hétre nyomon követhessék a saját fejlődésüket, illetve lássák, mi az, amin még csiszolniuk kell. Így, mivel kézzelfogható, bizonyítható a fejlődés, a sikerélmény sem marad el” – mondta a Díványnak Szigethy. És hogy mégis hogyan szabadulhatunk meg azoktól az átkozott gátlásoktól? Erre is van egy jól bevált módszere.
„Az én mankóm az, hogy képzeletben visszafejlődök kisiskoláskori énemre. Egy hatéves gyerek azzal a pár száz szóval, amit ismer, mindenről tud beszélni a maga módján, még az atomfizikáról is. Mivel nincs egy másik, erősebb nyelv, amire támaszkodhat, amihez viszonyíthat, a meglévő szókészletével gazdálkodva, természetes módon, aggályok nélkül igyekszik kifejezni gondolatait és érzéseit. Érdemes ehhez hasonlóan a nyelvtanulásnál is arra törekedni, hogy az adott idegen nyelv már ismert elemeivel próbáljuk megértetni magunkat – ahelyett, hogy azon görcsölünk, mi nem megy. Felejtsük el az anyanyelvünket, vagy más, erősebb nyelveket, amiket ismerünk. Primitíven hangzik, de működik" – tanácsolja a nyelvtanár.
Mit tehetünk még a siker érdekében?
Azzal messzire nem megyünk, ha nagyon szeretnénk megtanulni spanyolul, de közben olyan kifogásokat gyártunk, hogy nincs időm, nincs pénzem, hülye vagyok hozzá, túl öreg vagyok hozzá, stb.
Addig, amíg az ember csak kifogásokat keres, valójában nem is áll készen erre. Ha pedig nagy nehezen bele is vág, de úgy áll hozzá egy-egy gyakorláshoz, hogy essünk túl rajta, akkor nehezen fog menni. Ha viszont egyfajta autentikus kíváncsisággal és nyitottsággal fordulunk az adott idegen nyelv felé, ha utánanézünk dolgoknak és magunktól jövünk rá bizonyos összefüggésekre, akkor sok-sok aha-élménnyel gazdagodhatunk, ez pedig egy komoly tényező a motiváció fenntartásában.
Nyelveket tanulni nemcsak azért jó, mert egy csomó új lehetőség nyílik meg előttünk, hanem azért is, mert egy, a megszokottól eltérő nyelvi rendszerben gondolkodva képesek leszünk más szemszögből megközelíteni a dolgokat, ezáltal a személyiségünk is formálódik
– véli Alex, aki szerint az az egyik legizgalmasabb egy nyelv elsajátításában, hogy idővel kifejlődik agyunkban az analógiák és minták felfedezésének képessége, ami sokszor leegyszerűsíti a tanulási folyamatot.
„Tegyük fel, hogy ismerjük az orosz nyelvet és tudjuk, hogy a молодой (ejtsd: maladój) azt jelenti: fiatal. Aztán szerbiai utazásunk alatt találkozunk a mlad kifejezéssel, ami szintén fiatalt jelent. Még mindig Szerbiában vagyunk és bevásárláskor látjuk, hogy a tejesdobozra az van írva, mleko. Oroszul a tej молоко (ejtsd: malakó). Vegyük még hozzá a város szót, oroszul: город (ejtsd: górod), szerbül pedig úgy mondják, grad. Ezek alapján már látni lehet bizonyos szabályszerűségeket, és persze a szótanulásnak is egyszerű és nagyszerű módja, ha kiélezett érzékszervekkel járunk-kelünk más országokban” – fűzte hozzá.
A lényeg tehát, hogy ne féljünk az idegen nyelvektől, mert nem medvék, és aki most azt gondolja, hogy „persze, neki könnyű, jó nyelvérzékkel van megáldva", annak ajánljuk az alábbi cikkeinket is:
