Zanza!

Sok minden megváltozik, ha gyereked lesz. Legfőképpen te változol meg. És még a vágyaid, a céljaid, az időbeosztásod, a derékbőséged, az ízlésed, az érdeklődésed, meg a munkához való viszonyod. Ez utóbbiról szedtem össze a tapasztalataimat.

Éppen elhagyom a Kecskemét táblát. Ügyfélhez megyek, akinél a következő négy órát tölteni fogom. Megszólal a telefon. A hívó: Mackó óvoda. Ó a francba! – mondom ennél cizelláltabban, de kemény szavaimat némileg hiteltelenné teszi a jeges kő, ami a félelemtől a gyomrom helyére telepedett. Ne aggódj, nincs nagy baj – kezdi rutinosan az óvónéni, de be kéne jönnöd a lányodért, mert piros a szeme. Biztos, hogy piros? Nagyon piros? – esdeklem azt, ami szerintem minden szülőnek az első gondolata, pár év folyamatos nátha, köhögés és megfázás után. Nyilván nem fogja azt mondani, hogy ááá, ha jobban belegondolok, nem is piros, csak kijöttem 25 gyerek mellől, hogy felhívjalak, mert olyan rég hallottam a hangod. De mondhatná. Egy ideális világban ezt mondaná. Nekem pedig nem kéne szembesülnöm azzal, hogy az óvodától száz kilométerre vagyok, a következő pár órában itt is maradok, és mi a fene legyen. Pár telefon, szerencsére az apja „csak” egy megbeszélésen ül a munkahelyén, ott tud hagyni csapot-papot, és rohanhat megmenteni Nyuszi Szemet. És majd dolgozik este kilenctől egyig. Én meg közben békésen végezhetem a munkámat az ügyfélnél, és csak tizenkétezer-hatszázszor jut eszembe közben, hogy mi lehet velük, és ha tényleg kötőhártya-gyulladást kapott, akkor hogyan fogjuk átszervezni a következő hetet, hogyan fogunk ápolni és dolgozni egyszerre. 

Két dolgot nem árt egyértelművé tennem, mielőtt belemegyek abba, milyen volt akkor dolgozni, amikor még nem volt gyerekem, és milyen most. Az egyik, hogy szerencsés vagyok, hogy gyerekeim vannak, hogy ilyen családom van, és nem cserélném el semmiért. A másik, hogy a munkahelyem is sokkal rugalmasabb, mint egy átlagos munkahely. Annyi az összes elvárás, hogy ha ügyfélnél kell lenni, akkor ott kell lenni, mint a fenti történetben; és hogy az elvállalt munkám legyen elvégezve. Hogy éjjel kettőkor, délben vagy vasárnap csinálom; otthon, az irodában vagy a fejemen állva cintányérozás közben, totál mindegy mindenkinek.

Ugyanott dolgozom, ahol még független huszonévesként, és bár sokat változott a cég is, azért valamennyire összehasonlítható, hogy miben más egy munkahely egy szülőnek és annak, akinek nincs gyermeke. Vagyis miben más nekem a két különböző állapotomban.

shutterstock 624682826

Nem csevegsz (annyit)

Mivel az életünk durván nagy részét a munkahelyünkön töltjük, nagyjából képtelenség, hogy a munkahely csak a munka tere legyen. Az egy társas közeg, egyfajta második otthon (ha nagyon utálod, akkor egy szomorú otthon), ahol ugyanazokkal az emberekkel nyomod az életed. Szólsz két szót a kollégához, együtt kávéztok, és jön a nap fénypontja: az ebéd. Ki szoktak alakulni közös rítusok, valamilyen munkától független tevékenység, amit együtt csinálnak a munkatársak. Ha nem jut idő a feladataidat időben befejezni ezek miatt, hát inkább akkor sem hagyod ki őket, legfeljebb kicsit tovább maradsz bent. Vagy hétvégén megcsinálod.

Nem így van ez akkor, ha minden nap jársz egy-két másik intézménybe, ahol a státuszod nem „doktornő” vagy „team leader”, hanem „kedves anyuka/apuka". Valahogy leesik neked is, hogy a munkahelyen doktornő/team leader/buszvezető vagy, és nem barát meg Facebook-felhasználó – sokkal inkább dolgozol, mint hogy mást csinálj. Amióta a munkaidőm úgy tart nyolctól fél ötig, hogy ez a két időpont az óvodából való ki és becsekkolás időpontja, tehát még oda kell érni utána, ahol dolgozni fogok, majd visszaérni, azóta döbbenetesen megnőtt a hatékonyságom. Sokkal ritkábban és sokkal kevesebb időt szúrok el azzal, hogy jaj, neki kéne fogni, de nincs kedvem, csak még két szót valakivel, vagy legalább az Indexet megnézem… Mikor dolgozom, akkor dolgozom, a többi időben meg ide-oda rohangálok, bevásárolok, teregetek, játszótérre megyek stb.

Persze ott a másik oldal is, hogy mivel nincs időd társas tevékenységekre, kávézókba járni, meg e-mailezni az Élet Nagy Dolgairól, akkor legalább a munkahelyen váltanál pár szót felnőttekkel. A munka jellegétől függ, hogy ezt mennyire használhatod ki, de ha azt nézik, hogy kész van-e a feladatod vagy sem, és nem pedig a bent töltött időt, akkor nem igazán élsz a lehetőséggel a csevegésre.

Lopkodod az időt

Innen is, onnan is. És egyáltalán nem a naplopó értelemben. Ez inkább egy kreatív, logisztikai jártasságot, és figyelemfókuszálást igénylő feladat. Vegyük azt, hogy az óvodában bejelentik, hogy úszásbemutató lesz. Ugyanazon a héten, amikor csütörtökön anyák napja van délután fél négytől, valamint minden szülő kedvence: a már nevében is csodálatos „nevelés nélküli nap” pénteken. Vagyis oviszünet. Hogyne oldanád meg kacagva évente ötször azt a nevelés nélküli pénteket. Persze, hogy örömmel mész minden óvoda csúcsünnepére, az anyák napjára, és nyilvánvaló, hogy nem a te gyereked lesz az egyetlen sírósszemű  árva, akinek a szülei még arra sem kíváncsiak, hogy milyen szépen tud siklani a vízen. De azért mégiscsak kihívás, mondhatni challenge, kedden fél tizenegykor felvonulni egy uszodában. Nem baj, neked sikerül. Mint ahogy a csoportba járó huszonöt gyerek összes szülőjének sikerült. Talán egyikük sem munkanélküli. És talán egyikük munkahelyéről nézve sem látszik, hogy LEHETETLEN lett volna kihagyni az úszásbemutatót.

De ugyanígy lopod az időt otthonról is. Magadtól, a gyerekeidtől. A barátaidtól meg aztán végképp. 21 perc a rajzfilm? Pont meg tudsz írni azalatt három e-mailt. El kéne menni valahova barátokkal? Hát ma este nem jó – és te is nagyon sajnálod. Elaludt az úszóbajnok a kocsiban? Éppen alkalmas ez arra, hogy felhívd a főnököd. Találtál egy jó regényt, amit elolvasnál? Apa majd lekapcsolja a villanyt, és gyakorlottan kiveszi a kezedből a könyvet, amiben nem jutottál el a lapozásig.

Ez persze nem szerencsés, hogy így van – de rengeteget fejlődsz helyzetfelismerésben, koncentrációban, figyelem-váltásban és logisztikában. Amit a munkahelyed is értékelhet, nem?

Jobban kiállsz magadért

A kezdeti időszakban rendszeresen este kilenckor, tízkor mentem haza az irodából, annyi volt a munkám. Ha valaki megkért, hogy légyszi, ezt csináld meg még ma, egyetlen válaszom volt: jó, persze. Még ha magamban egész mást is gondoltam, vagy egy randevút kellett lemondanom emiatt. Most aznap, amikor én vagyok soros, tökéletesen biztos vagyok benne, hogy legeslegkésőbb fél hatkor úgy is ott leszek az óvodában, ha a kénköves pokol állt az utamba. És még így is kerek szemek merednek majd rám, mintha az északi sarkon három jegesmedve között hagytam volna magára két védtelen gyermeket. Nyári ruhában.

Ismerek valakit, tulajdonképpen az egyik leglelkiismeretesebb ember az ismerőseim között, aki konkrétan felmondott, amikor a főnöke nem akarta a fia focimeccsére korábban elengedni (és sokkal kiegyensúlyozottabb az élete azóta is). Ha nem is jutsz el idáig, maga a tudat, hogy nincs az az isten, hogy „cserbenhagyd” a gyerekeidet, képessé tesz arra, hogy sokkal magabiztosabban mondj nemet, és védd a határaidat. Ha egy szívességre kérnek meg, és nem fér bele az idődbe, magad számára is egyértelműbben utasítod vissza, mert tudod, ha vállalnád, azokkal szúrnál ki, akik neked a legfontosabbak. Egy munkahelyen általában nagyobb az ember mozgástere, mint azt hinni szokta. Ez legkésőbb akkor világossá válik, amikor gyerekeid lesznek – feltéve, ha nem tolod rá a gyereknevelés felelősségét a másik szülőre.

Persze más is van a nagyobb magabiztosságod mögött. Ott van a sok év tapasztalata. Valószínűleg feljebb állsz a ranglétrán. Meg az is, hogy negyven felé már átgondolod, hogy mit szeretnél az élettől, és mit nem. Szívtam húsz évig, most már normális életet szeretnék. Nekem a leginkább mégis az segít, hogy tudom, otthon is számítanak rám.

Ez a határozottság átszivárog az élet más területeire is. Nem lesz mókuskából oroszlán az ember, de az otthoni megszokás, hogy folyamatosan döntéseket hozol és irányítasz, észrevevődik a munkádban is. Ennek szintén többnyire örülni szoktak a munkahelyek.

shutterstock 316143422

A fáradtság fogalma új dimenziókat nyer

Jól esne, de nem fogok hosszú bekezdéseket írni arról, hogy milyen fárasztó a szülőség. Azért maradjunk annyiban, hogy kimerítő. Bizonyos szempontból az ember pihen munka közben. Lazíthat az örökös készültségen, nem kell percenként válaszolni, háborút megoldani, utasítgatni és résen lenni, hogy mikor kell életet menteni. Míg régen egy fárasztó és stresszes nap után hazamentem, és csak néztem ki a fejemből, elmentem futni vagy barátokkal találkoztam, addig most rohanok, sebeket kezelek, vacsorát készítek, visszaverem a nyaggatást, hogy azonnalkellegykulacsdemoströgtön, fürdést vezényelek, mesét olvasok, könnyeket szárítok. A munkahelyi gondolatokat ezek is eltűntetik, de nem éppen pihentető tevékenységek. Ehhez még hozzájön, hogy minden nap hatkor, vagy még korábban kell kelni.

Tudom úgy érezni, hogy szülőként egy nap három-négy műszakom van. Van egy reggeli loholás, amíg mindenki relatíve maszat-mentesen eljut a maga helyére, a teli hasával és az énekfüzetével együtt. Jön a normális műszak: a munkaidő. Azután egy négyórás, esti játék-háztartás-vacsora-fürdés-lefekvés. És néha kezdődik egy újabb, éjjeli munka-műszak, hiszen nem jutott idő mindenre napközben. Rengeteg öröm van a gyerekekkel, de senki sem vitatja, hogy mondjuk a bébiszitterek munkája, az munka. És a szülők, bár hálásak a sorsnak a saját gyerekeikért, ugyanezt végigcsinálják. Szünnap nélkül.

Így sokan képesek szanatóriumnak megélni egy olyan hetet, amikor a gyerekük erdei iskolában van, és „csak” dolgozniuk kell. Míg gyerek nélkül ugye minden nap ilyen volt. Még talán jobban meg is szeretik a munkájukat, mint korábban.

Mi a tanulság ebből?

Nyilván mindenkinek más. Az enyém például az, hogy mióta gyerekeim vannak egyszerre értékelődött fel és le is a munka a szememben. Jobban élvezem a munkával töltött időt, jobban látom, hogy mit szeretek benne, mint régen. Gyorsabban is dolgozom. De a prioritási listán hátrébb került.

Derűsebb napokon úgy tűnik, hogy egy tökéletes rendszerré állt össze az élet. A sok különböző szerep meg tevékenység szépen kiegészíti egymást. Jólesik egy zajos reggel után belemélyedni valami csendesebb szöszmötölésbe, és délután meg klassz dolog figyelni a fecskéket, hogy indulnak-e már a hosszú útra. A gyerekekkel való lét segít emlékezni, hogy miből áll igazából az élet - mert valószínűleg nem a havi/negyedéves zárás őrülete lesz életed végén fontos emlékként megcímkézve, hiába csesztél rá annyit időt és idegeskedést éveken át.

Rosszabb napokon meg olyan, mintha ráomlana a fejemre a kártyavár, és csapkodok, vergődöm az együtt és egyszerre elvégezhetetlen feladatok között. Olyan persze régen is volt, hogy úgy éreztem, hogy nem vagyok képes mindent megcsinálni, és túl vagyok terhelve - de régen nem kaptam a legváratlanabb pillanatban feloldozást és nyálas puszikat egy nyafogás helyett hirtelen angyallá szelídült ötévestől, hogy Anya, fáradt vagy és kicsit undok, de te vagy a legszebb és nagyon szeretlek... Ettől nagyon messze van, amit bármilyen munkahely adni tud az embernek.

Éppen állást keresel?

Az allas.hu portál nem a klasszikus álláskeresési rendszerek logikájával működik; azt csoportosítja és súlyozza, hogy a piacon milyen tudást és képességeket keresnek és kínálnak fel az érintett felek. A cég az adatbázisában jelenleg több mint 100 ezer (30 napnál nem régebbi) aktív, munkahely váltásra nyitott álláskeresővel és több mint 6 ezer állást kínáló céggel dolgozik.

Blogmustra