Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Önbizalom és szerénység kell ahhoz, hogy egy nő sikeres kutató legyen. A L’Oréal - UNESCO A nőkért és a tudományért idei díjazottjaival beszélgettünk.
Idén Dr. Tóth Szilvia Zita növénybiológus és Dr. Wohner Nikolett vérzékenységet kutató belgyógyász kapta a „L’Oréal–UNESCO A Nőkért és a Tudományért magyar ösztöndíjat". A négymillió forint összdíjazású elismerés nyertesei kemény, sokszor éjszakába nyúló munkával érték el eredményeiket. Többek között arról is kérdeztük őket, mit üzennek a kutatói pályára készülő fiataloknak.
Helló C-vitamin
Dr. Tóth Szilvia Zita növénybiológus, az MTA Szegedi Biológiai Központ Növénybiológiai Intézetének tudományos főmunkatársa a C-vitamin termelését, sejten belüli szállítását és raktározását, valamint növényekben betöltött szerepeit vizsgálja. Kutatásai jelentős mértékben hozzájárulhatnak magas C-vitamin tartalmú zöldség- és gyümölcsfajták előállításához. Szilvia csoportjával azt is felfedezte, hogy a C-vitaminnak jelentős szabályozó szerepe van a zöldalgák hidrogéntermelésében. A nevéhez köthető szabadalom által a biohidrogén-termelés akár ipari méretekben is megvalósulhat.
Helló vérrögök
Dr. Wohner Nikolett a vérzékenységgel járó, von Willebrand betegség vizsgálata közben fedezte fel, hogy a kór kialakulásáért részben egy olyan receptor a felelős, amely egy fontos véralvadási faktor mutációit a vérből kivonja, meggátolva ezzel az alvadást. A kutatásból kiderül, hogy a receptor gátlása jelentős előrelépést jelentene a vérzékenység kezelésében. A vizsgálatok kitértek a trombózist okozó vérrögök összetételére is, ezen összetevők hatásainak kutatásában ért el a kutató jelentős eredményeket, amelyek a későbbiekben segíthetik a trombózis gyógyítását.
- Hogyan döntötted el, hogy a kutatást választod? Milyen pályáról álmodtál kislányként?
Szilvia: Kislányként kifejezetten jó tanuló voltam, versengő típus és maximalista. Leginkább az jellemzett, hogy mindenben a legjobb akartam lenni. Mindezek ellenére nem volt határozott elképzelésem a pályaválasztást illetően. Meglehetősen későn, csak az egyetem alatt ismerkedtem meg a kutatással, és jöttem rá, hogy ez az, ami valószínűleg az egész életemben a megismerés élményét, állandó szellemi kihívást, versenyhelyzetet és mégis elégedettséget nyújthat a számomra.
Nikolett: Gyermekkoromban állatorvos szerettem volna lenni, de ezt egy lovasbaleset megváltoztatta. Sok időt töltöttem kórházban és az ott látottak, illetve az engem ellátó orvosok példaképpé váltak, ezután már csak a humán orvoslás érdekelt. A kutatással másodéves orvostanhallgató koromban ismerkedtem meg a Semmelweis Egyetem Orvosi Biokémia Intézetének véralvadással foglalkozó laboratóriumában. Nagyszerű mentoraimnak köszönhetően ez az érdeklődés nem csappant meg, és azóta is nagyon érdekel a kutatás, a véralvadással kapcsolatos tudományos kérdések.
- Honnan szerzel inspirációt, ha elakadsz egy folyamatban/kísérletben/kutatásban?
Szilvia: Nem emlékszem rá, hogy valaha is elvesztettem volna a motivációmat a kutatás iránt. Vannak persze kutatási témák, amelyek kevésbé tűnnek érdekesnek a számomra, vagy szakterületek, ahol nem rendelkezek elég tudással, ahhoz, hogy például egy folyóirat-cikket részleteiben megértsek. Azonban, ha az abban található információ és tudás szükséges ahhoz, ahogy a kutatási céljaimat elérjem, akkor ezek az akadályok is legyőzhetők.
Nikolett: Mindig nehéz, ha az ember elakad, vagy banális technikai problémák merülnek fel. Nagyon szeretem a művészeteket, a színházat, kiállításokat, komolyzenét, sokat járok előadásokra, koncertekre. Ez sokat jelent nekem és nagy inspirációt ad, előfordult már, hogy a legváratlanabb pillanatban és helyen jutott eszembe egy jó ötlet vagy megoldás az aktuális problémákra.
- Mi volt a legnagyobb akadály/nehézség a kutatás során?
Szilvia: A legnagyobb nehézség szerintem az, amikor kutatóként egy teljesen új területre tévedünk, vagy új irányt választunk, ahol az addig megszerzett tudás igen kevésnek bizonyul. Az egyik legnagyobb kihívást kezdetben a PhD tanulmányaim jelentették a Genfi Egyetemen, amikor ráeszméltem, hogy az itthon megszerzett tudásom igen keveset ér. A másik ilyen az volt, amikor több éves, meglehetősen sikeres kutatási időszak úgy döntöttem, hogy szakterületet váltok, és a biofizika után molekuláris biológiát kezdtem tanulni. Ilyenkor az ember önbizalma romokban hever. A kutatás egyébként sok frusztrációval is jár, amit tudni kell kezelni.
Nikolett: Voltak hosszabb terméketlen időszakok, ezeket mindig nehéz átvészelni, ha az erőfeszítéseink ellenére sem jönnek az eredmények, ez akár hónapokat-éveket is jelenthet, nekem is voltak ilyen időszakaim. Számomra ezek az időszakok jelentették a legnagyobb nehézséget.
- Mennyire kell magabiztosnak lennie egy kutatónőnek?
Szilvia: A kutatáshoz, legyen az illető nő vagy férfi, az önbizalom és a szerénység sajátos keverékére van szükség: bízni kell abban, hogy el tudjuk érni a kívánt célt, de ezzel együtt tisztában kell lenni a gyengeségeinkkel, és ha szükséges tudni kell másoktól tanácsot, segítséget kérni.
Nikolett: Elsősorban az eredmények kommunikációja, kutatók közötti interakciók során fontos a magabiztosság. Különösen, hogy a férfiak által uralt kutatótársadalomban a nők lépéshátrányból indulnak, és be kell bizonyítaniuk, ők is képesek nagy eredményekre és rájuk is érdemes odafigyelni.
- Mit üzensz azoknak a lányoknak, akik erre a pályára készülnek?
Szilvia: Ez egy olyan pálya, ahol racionális döntéseket kell hoznunk nap, mint nap, és nem az érzelmeink alapján határozunk. Ezt a hozzáállást az emberek általában férfias viselkedésnek tartják, szerintem azonban ez az egyetlen járható út a kutatás irányításában. Tehát azt üzenném a kutatói pályára készülő lányoknak, hogy amikor belépnek a munkahelyükre, hagyják otthon „csajos”, érzelmektől és intuícióktól vezérelt önmagukat, és merjenek döntéseket hozni és felelősséget vállalni.
A másik fontos tényező a kritikus és elemző gondolkodásra való képesség, amit a lányoktól általában kevésbé várnak el a tanáraik. Pedig nem elég az, hogy az adott tananyagot jól megtanuljuk, hanem képesnek kell lenni arra, hogy azt mélységében megértsük és kérdéseket tegyünk fel róla. A jól megfogalmazott kérdések feltevése, az elemzőkészség és a kreativitás elengedhetetlen később a kutatói pályán.
Nikolett: Én hiszek abban, hogy ha valaki keményen dolgozik, annak meglesz az eredménye, függetlenül attól, hogy az illető nő vagy férfi. A tehetséges emberek megtalálják az útjukat, még ha időnként az göröngyösebb is annál, mint amire számítottak.
- Hogyan lehet ezt a szakmát összeegyeztetni a családi élettel?
Szilvia: A férfiak esetében igazából fel sem merül ez a kérdés, pedig a gyermekvállalás az ő idejüket is igénybe veszi. A nők általában a gyermekvállalás miatt hosszabb időt töltenek otthon, de ezt viszonylag egyszerű kompenzálni például pályázatok esetében a jelentkezési korhatár megemelésével, ami szerencsére már jó ideje Magyarországon is bevett gyakorlat.
Itt megjegyezném, hogy a kutatói pálya sajátosságaiból fakadóan több évet otthon tölteni valóban nem célszerű, és eközben teljesen el sem szabad szakadni a kutatástól.
Azonban, ha a gyermekvállalás lenne a legfontosabb akadálya annak, hogy a nők vezető kutatói pozícióban kerüljenek, akkor a gyermektelen kollégáink jelentős számban képviseltetnék magukat, de egyáltalán nem ez a helyzet. Szerintem a család és a kutatói karrier összeegyeztethető, amihez erős motivációra és támogató környezetre, társra van szükség.
Nikolett: Egy kutatónő is ugyanúgy bemegy reggelente dolgozni, mint bárki más. A különbség talán annyi, hogy a kutatók ritkán dolgoznak reggel 8-tól délután 4-ig, a munkaidő sokszor kiszámíthatatlan, akár az éjszakába is nyúlik, attól függően, hogy az ember milyen hosszú kísérletet tervez, milyen problémák merülnek fel, vagy épp mi nem hagyja nyugodni annyira, hogy akár késő estig próbáljon egy problémát megoldani. Emiatt a családi élettel sokszor csak nagy nehézségek árán összeegyeztethető ez a pálya, de én úgy gondolom, hogy mindenre lehet megoldást találni, így aki elég ügyes, az nem csak a kísérleteit, hanem a magánéletét is jól meg tudja szervezni.
Mi ez az ösztöndíj?
Az elmúlt 15 évben 43 magyar kutatónő részesült a „L’Oréal–UNESCO A Nőkért és a Tudományért magyar ösztöndíjban”, a vállalat eddig 52,6millió forintot osztott szét a magyar tudós nők között. Az alapítók törekvése a díj megalapításakor az volt, hogy a tudománnyal foglalkozó hölgyeket minél többen megismerjék – támogatva ezzel karrierjüket.
A külföldön már közel 20 éves hagyománnyal rendelkező program hazai változatára minden évben olyan tudós nők nyújthatják be pályázatukat, akik tudományos munkájukkal az élet- vagy az anyagtudományok valamely részterületének feltárásán fáradoznak, és magyar felsőoktatási kutatási intézményekben, illetve az MTA kutatóintézeteiben dolgoznak. Az ösztöndíj csak nőknek szól, magyar kutatónőket támogat és az ország bármely pontjáról lehet pályázni rá.
