Minden éjjel lövöldöztek: extrém élmények Brazíliában

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy alkalommal gépfegyveres srácok ugrottak elénk egy lesötétített ablakú furgonból, de szerencsére az ijedségnél több nem történt– számolt be Pesti Balázs néhány évvel ezelőtti, első, brazíliai utazásáról. A capoeira oktató most ismét elutazott, ezúttal egyedül, és egyben volt biztos csak: hogy az óceánparti homok égeti majd a talpát. Online kalandtúra Brazíliából.

Nincs olyan ember, akinek egy brazíliai utazás hallatán ne ugrana be valami tipikus: foci, kávé, Amazonas őserdei, Rio de Janeiro és a karját kitáró Krisztus szobor, a formás fenekű szamba-táncosok, a fergeteges karneválok, a már-már giccsbe hajló tengerparti naplementék és a híres latin szeretők.

Fotó: Pedro Kirilos

Egyedül három hétig

Ha már latin-Amerika, nem maradhat ki a felsorolásból Isaura, a rabszolgalány és a brazil szappanoperák szirupos világa, amely milliókat ültetett a képernyők elé.  Ám a világ ötödik legnagyobb országát érintve említeni kell még a nyomort, a bandaháborúkat, a természeti katasztrófát és a gazdasági és politikai problémákat. Ezekről talán hallottunk már, de ha valaki többre vágyik és kissé szokatlan módon kívánja megismerni az országot, akkor a legjobb helyen jár.

Pesti Balázs capoeira oktató gondolt egy nagyot – tőle nem szokatlan módon - és elindult kalandozni Brazíliába egyedül három hétre. Az ő útját kísérjük nyomon a következőkben.

Brazília

A Brazil Szövetségi Köztársaság a kontinens legnépesebb és legnagyobb kiterjedésű országa. 8,5 millió km² területén kb. 170 millióan élnek, akiknek hivatalos nyelve a portugál. Népességének több mint fele európai, másik fele részben mulatt, mesztic és fekete bőrű. A világ legnagyobb katolikus lélekszámú állama. Éghajlata legnagyobb részén trópusi, ahol a meleg és nedves klíma meghatározó. Átlagos hőmérséklet az egész országban 20 °C, a hőmérséklet-ingadozás alacsony.

Mi is kell egy ilyen úthoz?

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="362" width="600"><param name="allowFullScreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/v/vqmw9JNZkZQ?fs=1&hl=hu_HU"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" height="362" src="http://www.youtube.com/v/vqmw9JNZkZQ?fs=1&hl=hu_HU" type="application/x-shockwave-flash" width="600"/></object>

Pesti Balázs capoeirás nevén Comprido, ami annyit tesz „hosszú, magas”. A nevet Contra-Mestre Malvadeza adta - a valóban szép szál - srácnak első batizadóján (capoeirás keresztelő).

A 25 éves szarvasi fiú életében a sport mindig is meghatározó szerepet játszott. Sok mindent kipróbált, míg 2003-ban Mestre Pontapénél rátalált az igazi „szerelemre”, amiről akkor még semmit sem tudott.

Capoeira Izlandon magyar módra

„A capoeira benne van a testben, arra vár, hogy kitörjön. – mesélte egy korábbi interjúban Balázs. - A capoeira nem az élet része, a capoeira az élet maga! A capoeira mindig megadta nekem azt a szabadságot, amivel teljes mértékben kifejezhettem magamat, önfegyelmet adott és lelki békét."

Capoeira

A trükkös mozdulatokat felvonultató harcművészeti játékot a XVI. században a brazil rabszolgák táncnak álcázva művelték. A capoeira szónak számos jelentése létezik, ezek egyike a szökött rabszolgák erdős búvóhelyére utal. A zene a capoeira szerves része, az általa diktált ritmushoz igazítják mozdulataikat. A ritmus a nagyon lassútól (Angola) a nagyon gyorsig (Sao Bento Regional) terjedhet, ami a capoeira két fő stílusirányát adja. Sokak szerint a break-tánc is ebből származik. Technikailag ugyan ki lehet gáncsolni az ellenfelet, a capoeiristák gyakran csak imitálják a mozdulatot, nem cél az ellenfél elpusztítása, hanem annak egyensúlyából való kimozdítása.

Miután elvégezte Gödöllőn a vadgazda mérnöki szakot elindult szerencsét próbálni. Egy kis Luxemburgi kitérővel 2007-ben Izlandra vetette a szerencse és a szerelem, ahol rendhagyó módon a fagyos sziget fővárosában Reykjavíkben capoeira iskolát alapított.

Fel kell fedeznem Brazília többi részét is

Most ugorjunk egy nagyot az időben. Január 10-én egy fagyos budapesti reggelen kezdetét vette a kaland, ami ötszáz felüléssel, sok várakozással indult Lisboa vagyis Lisszabon érintésével.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="362" width="600"><param name="allowFullScreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/v/ao5WWRdumOU?fs=1&hl=hu_HU&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" height="362" src="http://www.youtube.com/v/ao5WWRdumOU?fs=1&hl=hu_HU&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b" type="application/x-shockwave-flash" width="600"/></object>

Balázs nem először vág neki a kávé-, narancs- és banánültetvények országának. Először 2005-ben mesterét kísérte el Rio de Janeiroba, amelyről A kék madár címmel dokumentumfilm is készült.

„A Santa Teresa favelaban töltöttünk egy hónapot – mesélte Balázs. - Akkor minden este lövöldözés, háború dúlt. Nehéz volt a fegyverek zajára elaludni, de végül győzött a fáradtság. Egy alkalommal gépfegyveres srácok ugrottak elénk egy lesötétített ablakú furgonból, de szerencsére az ijedségnél több nem történt. Két évvel ezelőtt a Muzenza csoport Világbajnoksága kapcsán ismét két hetet töltöttem Rióban, ami akkor csak a capoeiraról szólt.”

Rio: Copacabana és Favela

A brazilok úgy tartják: „Isten hat nap alatt teremtette meg a világot, s a hetedik napon Rio de Janeirót.” Nevét - magyarul Január folyó - egy félreértés folytán adták a gyarmatosítók 1502-ben. Az ország egykori fővárosát ma közel 7 millióan lakják. A Corcovado hegy tetején a város jelképévé vált Krisztus-szobor mellől elénk tárul a kör alakú világváros lenyűgöző látványa. A Cukorsüveg hegy, a híres tengerparti Copacabana, Ipanema, Leblon és a hegyoldalak színpompás házikói, amik közelebbről összetákolt kunyhókból álló szegénynegyedek. Ilyenekben él a rioi lakosok egyharmada. De Favelák nem csak itt, hanem Dél-Amerika nagyvárosaiban egyaránt találhatók.

Egyet tudok biztosan, hogy az óceán homokja égetni fogja a talpamat

„Tisztában vagyok azzal, hogy mire vállalkoztam. Hatalmas kaland lesz. A sok meghatározó élmény, ami ott ért azt mondatta velem, hogy megint menni kell. Fel kell fedeznem ennek a csodálatos országnak a többi részét is.  A mostani utazás során sokkal szabadabb leszek, biztonságosabb helyekre megyek. Annyi biztos, hogy meleg, párás idő lesz és az óceánparti homok égetni fogja majd a talpamat!”

Adódott a kérdés, hogy ez a látogatás mennyire szól majd a capoeiráról, vagy mi sarkallta egy ilyen utazásra. „Elsősorban nem a capoeira miatt utazom. Természetesen keresni fogom a lehetőséget, hogy edzek a helyiekkel. A lényeg, hogy minél többet tanuljak, lássak, érezzek, tapasztaljak. Nem keresem az élet értelmét, nem akartam elvonulni. Jó itthon is, csak kicsit nyugodt az élet, annak ellenére, hogy szinte minden hónapban elutazom, és minél többet utazom, annál inkább látom, hogy mennyi felfedeznivaló van még. Október elején egyik napról a másikra döntöttem el, hogy elindulok.  Megvettem a repülőjegyet és elkezdődött a szervezés. Három Hét Brazíliában!”

Reggeli zacskóból és tíz órás repülőút

Az első igazi megpróbáltatás a tízórás repülőút, amit, ha szerencsénk van, nem kell egyedül töltenünk. Legalábbis Balázsnak nem kellett, hiszen rögtön utazóbarátságot kötött Isaura magyar barátaival. Az is kiderült, hogy ki mit vár egy ilyen hosszú úttól: van aki a végét és van, aki a repülős kosztot, és kiderül, hogy egy ilyen út lehet intelligens is.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="362" width="600"><param name="allowFullScreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/v/llMrIKdpWCE?fs=1&hl=hu_HU&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" height="362" src="http://www.youtube.com/v/llMrIKdpWCE?fs=1&hl=hu_HU&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b" type="application/x-shockwave-flash" width="600"/></object>

Élet egy rioi favelában egy magyar anyuka szemével

A brazil zászlón található egy mottó Ordem e Progresso, ami annyit tesz, Rend és Haladás. Ehhez hűen a rioi városvezetés az elmúlt időszakban valóban elkezdett rendet teremteni a város tiltott negyedeiben. Nekünk kissé meglepő lehet, de az élet hasonlóan zajlik a Favelákban is másutt. Este felé, mikor lehűl a levegő a gyerekek az utcán játszanak és a rájuk vigyázó anyukák jókat beszélgetnek. A helyiek könnyedsége, vidámsága ezek után számunkra talán érthetetlen is. Erre utal a „carioca” kifejezés, ahogy önmagukat nevezik Rio szülöttei.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="362" width="600"><param name="allowFullScreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/v/cBCsTgLD5lk?fs=1&hl=hu_HU&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" height="362" src="http://www.youtube.com/v/cBCsTgLD5lk?fs=1&hl=hu_HU&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b" type="application/x-shockwave-flash" width="600"/></object>

Hamarosan folytatjuk a kalandozást Pesti Balázs Compridoval Dél-Brazíliában.

Buczkó Linda
Buczkó Linda
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.