Vérvörös rúzzsal zárjuk majd a nyarat

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Különös élmény az első, májusi melegfront idején szőrmebundákat, két soros gombolású télikabátokat és maxi kardigánokat nézni egy pálmaházi klímát idéző nagyteremben.

Miután már jó száz éve lecsúsztunk a divatnagyvárosi címről, nem szokás nálunk a következő szezon divatbemutatóját megrendezni, kivéve, ha egy nemzetközi cég nemzetközi modellekkel mutatja be az előttünk álló évszak kínálatát.

A brit F&F őszi-téli kollekciójának a bemutatója óriási tömeget vonzott csütörtök este a VAM Design elé, ahol fél órás várakozás után léphettünk be az épületbe. Az összejövetel a Király utcából látva akár engedély nélküli demonstációnak is tűntehett, de a tömegoszlatást nem tapasztaltuk meg. Tavasszal minden nemzetközi divathét lezajlott, így nagyjából képet alkothattunk már az őszi-téli divatról.

A briteknél sem fair szexinek lenni

Mindenek előtt a vörös rúzs újabb szezonja következik, ez a szín sikeresen elterjedt két éve a sminktrendben, továbbra is divatos lesz a karakteres arcfestés. Idén ősszel a szőrme is nagyobb lendülettel terjed majd tovább, lassan az egész testet beborítja. Az extrém pulcsik, norvég mintás kardigánok évadjára számíthatunk. Az F&F tervezői mintha megirigyelték volna tőlünk a Betonpanda streetfashion blog februári Pulcsi Partijának a sikereit, és kreációikkal hirdetni kezdték, hogy náluk sem fair szexinek lenni. Jó hír viszont, hogy a Dallast idéző válltömések és a nyolcvanas évek egyéb vadhajtásai lassan eltűnnek.

A nemzetközi trendek fő irányait a most bemutatott márka képviseli, ezeket részletezzük. Arra nem vennénk mérget, hogy ez a kollekció hasonló tömeghisztériát okoz majd a Tescóban, mint Alexander McQueen kiegészítői Nagy-Britanniában a tervező a halála után.

Műszőrmefétis

Már az előző téli szezon slágere is a műszőrme mellény volt, most az állatvilágból merített, még látványosabban mű matéria az egész testen megjelenik. A műszörme borítású, antracitszürke és barna táskák, szimatszatyrok és csizmák széles választéka érhető majd el, és a 20-as évek amerikai díváinak a szőrmebundája is megihlette a márka tervezőit, amelyeket költséghatékonyan készítettek el. A hasított bőrrel is kísérleteztek.

{gallery}ruzs_mu{/gallery}

Maxi, kötött kardigán, norvég mintás pulóver

A magyar divattervező Mojzes Dóra télre szánt kollekciójában, az egyszerre vad és szűzies Jeanne D'Arcban is megjelennek azok a kapucnis szettek, amelyekhez hasonlót itt is láthattunk, csak az előbbiek jobbak. A norvég mintás pulóverek inkább a férfiaknak szánt kollekcióban találhatók meg, most ők húzták a rövidebbet. Az előző szezon a nőket büntette a válltöméssel.

{gallery}ruzs_maxi{/gallery}

Minták: kockás és rózsaminta

A tavaszi, ziláltan szexi trendben a kockás ingeknek és széldzsekiknek nagy szerep jut, az őszi divatot is meghatározzák. Ezen a bemutatón főleg a férfi kollekcióban láthattunk kockás zakókat, a női trendben megjelent tyúklábminta utódját egyelőre nem látjuk. A női kollekcióban ősszel a rózsaminták és rózsa applikációk lesznek majd divatosak. Itt ezek főleg a fehérneműkön jelentek meg, a szatén kombinék formázott melltartóval kaphatók, a bugyik Bridget Jones fehérneműkészletét idézik, bár lényegesen jobb ezeket hagyományosan jó alakú modelleken látni.

{gallery}ruzs_kocka{/gallery}

Széles váll, puffos ujj

A Dívány öltözködési tanácsadója lelkesen írt az előző szezon válltöméseiről, az alakformáló hatásukat hangsúlyozva. Jó szolgálatot tehet a vállhangsúlyos szabás, ha valakinek széles a csípője, optikailag ugyanis ez a megoldás keskenyíti. A divatbemutatón válltömés nélküli optikai tuningot láthattunk, csak épp olyan ruhákon, amelyeket a tervezők talán az emigráns nagynénjük szekrényében láttak gyerekkorukban.

{gallery}ruzs_puff{/gallery}

Színek: fekete

Király Tamás divattervező szerint a fekete minden szín egyben. Erre rengeteg megoldást láthatunk minden ősszel és télen. Az F&F-nél most így sikerült a fekete kollekció.

{gallery}ruzs_fekete{/gallery}

Színek: szürke, bézs, rozsdabarna

Tavaly ősszel a Marie-Claire divateseményén arról kérdeztük a divattervezőket, mihez kezdenének, ha egy nap a fekete szín eltűnne a világból. Mint kiderült, a szürkét tartanák az új feketének, mert érdekes szín, kemény is lehet, lágy is, modern is, és klasszikus is, pont azért, mert neutrális. A következő szezon domináns színei a fekete mellett a szürke és a rozsdabarna lesznek, és ezek fémes, metálos változatai.

{gallery}ruzs_bezs{/gallery}

Színek: kék, sárga, vörös, fehér

A pink nem tűnik el nyomtalanul, a vibráló kék és vörös pedig slágerszín marad, és megjelenik az élénk citromsárga is. A tavalyi élénk színű pufidzsekik még egy szezont kihúznak, ahogyan a fehér tornacipők is.

{gallery}ruzs_kek{/gallery}

Fodrok

Az áttetsző blúzok zsabóval, vagy fodrokkal a télre visszatérnek. A fodrok most megjelennek a bőrdzsekik alján, a szoknyákon is, ez valamennyire újdonságnak számít.

{gallery}ruzs_fodrok{/gallery}

Nadrág és szoknyafazonok

A bemutató alapján a ceruzafazon továbbra is divatban marad, de a férfiak és nők kollekciójában is láttunk bokáig érő, szűk fazont. Ezekről nehéz eldönteni, hogy vajon a modelleknek van konfekción kívülre nyúló lába, vagy pedig eleve rövidre tervezték ezeket, bárhogy is, nem kellemes látvány. A női office szettekben a bő szárú nadrágok is mennek, és a szűk szoknyák is. Az A-vonal továbbra is marad az alkalmi ruháknál, ha mindig szép anyaggal párosítanák, nagyon jó ötlet volna.

{gallery}ruzs_nadrag{/gallery}

Fotó: Markovics Balázs

dns
dns
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.