Tarantino meghatározza a magyar bútortrendet

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„A Lakástrend és Design kiállításnak van egy olyan furcsasága, ami az évek során alakult ki. A kezdetben ez határozottan lakberes kiállításnak indult, a bútorokra koncentrált. Ma már sok olyan elem van bennük, ami nem a bútorról, nem az enteriőrről szól, hanem egész átfogóan a trendekről" - mondta Réz András a március 4-7-ig tartó kiállítást bemutató sajtótájékoztatóján a Műcsarnokban.

Csővázas fotelre cuppanunk

A filmesztéta nem módosított pályát, azért volt a bemutató moderátora, mert idén a kiállítás szakmai partnere a Werk Akadémia, amelynek ő saját kifejezésével élve a címerállata és pedellusa. A kiállítást tehát részben az iskola hallgatói kivitelezték szakmai gyakorlat elnevezés alatt, és mivel a vezetőség úgy gondolja, a trend az élet minden területére együttesen terjed ki, így a leendő stylistok és wannabe divatszakemberek is dolgoztak a múzeumban.

„A trend ma már másképp viselkedik, mint tíz évvel ezelőtt. Akkor arról volt szó, hogy a divattrend megmondta, milyen hosszú a szoknyád. A bútortrend megmondta, hogy most csővázas fotelre cuppanunk, és ha nem volt olyanod, akkor úgy érezted, csóró vagy és szerencsétlen. Ma már egymásba folyik a divat, a design, az enteriőr, az utca képe. Az életünk egésze néhány trend mentén rendeződik. Ha az vesszük, az öko, bio, wellness nem egyetlen dologra érvényesek, hanem összefog különféle jelenségeket"- folytatta a bevezetőjét Réz András, mielőtt a legfőbb lakberendezési trendeket bemutatták volna.

A démonikus párosítás

A hangzatos címek idei szakértői négy irányzatot hoztak létre, amelyekről Lovas Cecília design-szakíró beszélt. A négy trendet a hazai bútorkínálatból illusztrálták, így a látogató érezhet néhol hiányosságot. Az első, Magna stílust a sajtóanyagban így definiálták: „Tarantino filmjeinek és a japán animáció színes világának megidézője."

„A szívemhez ez áll a legközelebb. Erőteljes, keleti behatásról tanúskodik, ami a kortárs bútortervezésben már a hatvanas évek óta jelen van: nemes osztásrend, a japán pagoda építészet elemei, a selyem fényessége, a vörös és fekete démonikus párosítása"- mondta a design-szakíró.

A Granny stílusról ezt olvashattuk: „Miss Marple világát kelti életre csipkékkel, levendulaillattal." Lovas Cecília elmondta, ezt a stílust kevésbé szereti. „Egyfajta romantikát kellett megvalósítanunk. A hallgatókat arra szoktam bíztatni, merjenek merészek lenni. Így a régi, klasszikus bútordarabok meghökkentő kárpitozással modern értelmezést kaptak."

A Showtime ismertetője: „mindhalálig show, jazz, flitter és boa minden mennyiségben". Ezek jelzés értékkel jelentek meg a kiállításon, a stílus mintha a giccsművész Jeff Koons és Kalán néni közös ötletelésének az összefoglalója lenne. Lovas Cecília így magyarázta a standon látható bútorokat. „Nagyon élénk, vibráló, az angol terminológia szerint bold színekről van szó, élénk piros, kék, sárga. Ami idehaza fellelhető, abból kiindulva színes plasztikba csomagoltuk ezt a trendet Színes kacsákat és kutyákat lehet látni a standon installációba elrendezve."

A negyedik trend a Film Noir. „A stílusra jellemző sötét, érzéki, monokróm hangulattal -Fritz Lang vagy Hitchcock megőrülne érte"- írták a sajtóanyagban. Az érzékiség éppen nem jutott eszünkbe a kiállított darabokat, főként a beton könyvszekrényt látva. „Ezt a stílust a hatvanas évek amerikai irodaházainak és elhagyott moteleinek a világa ihlette. Az anyagok közül a beton, üveg, az acél a meghatározó. Sikerült egy igazi design klasszikust kiállítanunk: Le Corbusier székjét."

A kiállítás levegősre sikerült, szaknyelven elegánsnak nevezik. A bútorok és enteriőrök mellett kísérőprogramok azonban bőven lesznek, például divatbemutatók és Réz András szavaival élve: „együttgondolkodások." Az idei kiállításon a Műcsarnokon kívül a Király utca is szerepet kap, ahol szombaton 32 üzlet meghosszabbítja a nyitvatartását és kedvezményeket ígér, és ahova riksával lehet eljutni a Műcsarnokból. „Tavaly nyáron kezdődött az utca összefogása, amikor is az üzletek úgy döntöttek, teret adnak annak az akaratuknak, hogy a Király utca kapja vissza a régi kereskedői hangulatát, és hírnevét. A célunk, hogy legyenek saját, tematikus rendezvényeink"- mondta Déri Ágnes, az utcában található egyik üzlet tulajdonosa.

dns
dns
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.