Kiherélt vámpír a nő álma

Olvasási idő kb. 5 perc

Tarts velünk a romantikus vega vámpírok emós világába. Wámpírfilozófia órán jártunk a Werk akadémián.

Hatalmas tömeg gyűlt össze a Werk akadémia nagytermében, a Wámpírok a padláson c. kerekasztalbeszélgetésre: még az ablakban is ültek wámpírok (a trend kedvéért most így írjuk), zömében a fiatal korosztályból, azon belül is 16-24 év közötti lányok.
Nem látszott, kicsoda a vámpír és ki nem.

Egy kis vér, és teljes a szett

A műsor egy divatshow-val indult, ami cselesen csak 5 perces volt, és minden bevezető nélkül, egyszer csak beszivárogtak a fekete ruhás modellek és táncolva, egymással üzekedve, vonaglani kezdtek egymáson. Hamarosan le is csaptak a fotelben elalélt fehér ruhás szende szűzre, mígnem az egyik markosabb wámpírfiú a vállára nem kapta, és ki nem szállította a hullát.

{gallery}wampir{/gallery}

Ekkor Réz András, a későbbi kerekasztal beszélgetés egyik résztvevője megjegyezte, hogy a 2010-es divat kimondottan előnyös a vámpíroknak: „Egy kis vér, két megnőtt szemfog, és teljes a szett. A divat nem filozófia, pedig úgy beszélünk róla, mintha a társadalomtudomány része lenne, pedig ez egy állandóan változó jelenség és több fajtája van: létezik művészeti divat, irodalmi divat, lakás-, plakát-, tévédivat."

A kerekasztalbeszélgetés további résztvevői Hadas Kriszta, a TV2 munkatársa, Fabricius Gábor reklámszakember és Marjai Judit fotós volt. Ahogy a filmesztéta bemutatta kollégáját: „Szemtelenül provokatív blogger és fotós, aki mindig ügyel arra, hogy képei ne legyenek nagyon szalonképesek". A sort Lakatos Márk stylist zárta, aki immár szerves része a hasonló eszmecseréknek.

Az ezerarcú vérszívó már szenvedélyes

Réz András szerint az egész kortárs vámpírizmus nem csak a tizenéves lányok körében lett divat. 1976-ban zajlott az áttörés, amikor is Anne Rice megteremette az emberszerű vámpírt, aki már elesett és szenvedélyes is tud lenni.
Marjai Judit elmondta, hogy a vámpírok divathullámban jönnek, kisebb-nagyobb kihagyással. Nem új dolog, már az 1800-as években is kedvelt téma volt, mind az irodalomban, mind a divatban. A tizenéves lányok már ebben az időben is sóhajtozva olvasták a vámpírregényeket, miközben a hálószoba mélyén ábrándoztak. Mi a vonzó a vámpírban? Az, hogy egy erős szexuális töltettel felruházott, nemtelen lény. Hadas Kriszta ekkor azt mondta, hogy a zombikkal ellentétben, akik gyűlöletesek és elpusztítandók, ám karakterükben sosem változó lények, a vámpír egy magányos lovag. „Az elmúlt 10 évben pedig magányra ítélt emós kamaszfiúk lettek: már nem eszik meg a csajt, vegák, romantikusak és önmegtartóztatók, ez éles ellentétben áll a klasszikus vámpírok küldetésével. Az Alkonyat eleje egy szürke tinifilm. És mintha már nem lenne elég, hogy a férfi férfi, már vámpírnak is kell lennie, és ennél cizelláltabb hős már nincs is. Mi lesz ezután?"

A kérdésre válaszolva Réz András elmondta, hogy a régi vágású vámpír harap, nyel, mert nem romantikus hős volt eleinte, hanem egy békebeli szörnyeteg. Bram Stoker Draculájának sztorija a Balkánról érkezik, egy rideg vidékről, és semmi romantikus nincs benne. A 19. században a Grimmet is felnőttek olvasták, mert túl rémisztő volt a sok mérgezés meg égetés. Az a Grimm mese, amit mi olvasunk, az már egy szelídített változat. De ami érdekes a vámpírok fejlődési történetében, az az, hogy a magányos, emós tiniség hogyan jelent meg?

Legális hardcore-drog

Lakatos Márk szerint a 19. sz.-i vámpírt azért teremtették meg, hogy az ember szembenézhessen magával, és lelke sötét oldalával. Itt alakult ki a vámpírizmus átfogó divatja is, mert egy tisztességes vámpír általában elegáns – ez mára átment giccsbe. Ekkor Marjai Judit közbeszólt, hogy a vámpírizmus mitológiája egészen régre visszavezethető, hiszen az ősi asszír birodalomban is ismert volt a sírból visszatérő halott, aki vért szívott. Hadas Kriszta ezekhez még hozzátette, hogy a történelem első vámpírja maga Káin volt: amikor nem kért bocsánatot Istentől testvére meggyilkolása miatt, az Isten megbélyegezte. „Az az érdekes folyamat, hogy ebből a kétségbeesésből milyen úton lett érzékeny, magányos kamasz? Mindezzel napjainkban a sötét kultúra giccse látható, amikor már szenvedünk a saját létünktől."

A vámpírvilág elég tevékenyen részt vesz az életünkben, létezik például vámpírszótár is, melyben külön neve van annak a vámpírnak, aki csak szerelemből szív, és annak, aki lázadó és bírja a napot: „És a vámpírok még mindig egyre csak szaporodnak. Mi tartja életben őket? Talán az, hogy szeretünk félni, sőt csoportosan félni. Olyan ez, mint egy legális hardcore-drog. Már rég nem félelmetes, inkább erotikus, az erotika pedig minden időben piacképes" – mondta Réz.

Marjai Judit szerint megváltoztak a szerepek: régen az erős férfiak és gyönge nők domináltak, de ezek a szerepek mára teljesen felcserélődtek. Lakatos Márk megjegyezte, hogy az androgünség a misztikum része, sőt, az első női vámpír leszbikus volt. De vitathatatlan az erotikus oldaluk is, különösen, amikor egy nő valósággal felajánlja a nyakát egy vámpírnak.

Fabricius Gábor szerint az egész egy mese: az emberek kíváncsiak, szeretnek gondolatban eljátszani egy-egy elmélettel. Az erővonalak logikusak, a keretek pedig felvázolnak egy sztorit. Lett egy vámpír, aki emberi kvalitásokat mutat. A pszichére vetítve, leginkább a másik fél jóleső „megkóstolásáról" van szó, melynek hétköznapi változata a másik „kóstolgatása". Ha elvonatkoztatunk attól, hogy a kívánt anyag vér, akkor mindez napi szinten megtörténik velünk: hatalmi játékokban, amikor a másik elpusztítása a cél, vagy családi viták során. Az egész jelenség egy szimbólum, mely segít ránézni máshogy egy hétköznapi helyzetre.

Kiherélt vámpírok

Réz András elmesélte, hogy szereti különválasztani a klasszikus vámpírt a neovámpírtól. A Bram Stoker-féle, naplóregényben megörökített alak, és a mai változat élesen szembefordul egymással. Lakatos Márk elmondta, hogy mindkét fajta vámpírt az ember teremtette saját magának. Tehát szükség van arra, hogy megmutassuk az ember állati oldalát. Azért ilyen a neovámpír, mert eltelt közben 150 év és a vad figura egyszerűen kiherélődött.

Marjai Judit feltette a kérdést, hogy vajon miért nem akarnak már harapni a vámpírok? Azért, mert már nem a vámpír a főszereplő, hanem maga az áldozat (vagy alany, mert nem mindig jár rosszul az illető). A főszereplő a kislány lett, aki áldozattá akar válni: „legyen saját vámpírom". Így már nem ellenség a gonosz, hanem haver. Az ember szeret áldozattá válni és odadobni magát.

Fabricius Gábor szerint a modern vámpír „ki van herélve", de nem csak ő, hanem más is, többek között az ételek, a tömegkultúrában előbb-utóbb minden legenda felületes történetté válik. „Felgyorsult a világ, és sok patetikus dolog vált paperbacké, tömegcikké. A vámpírból használati tárgy lett. Fölösleges mélyre menni benne. A konzumvámpír azért jó, mert az RTL berakhatja nyolcórási filmnek, mert nem horror. A dolog arra jó, hogy ilyen módon könnyebb a halállal is szembenézni."

Abban teljesen igaza van a szakértőknek, hogy mindez inkább divat, mint mitológia. Láthatóan és érezhetően kezd elmenni üzleti irányba az egész téma – talán már rég el is ment, és csak találgatni tudjuk, hol lesz a vége, és mi jön helyette. A Bram Stoker-féle Dracula volt az alap, aztán jött a Milyen rossz vámpírnak lenni-vonal (Interjú a vámpírral) most meg a 14 éves laza, hányaveti vámpírgyerek a csúcs, aki azt bizonygatja a közönségnek, hogy milyen buli a vámpír élet. Jelenleg a True Blood-féle, Milyen szexi vámpírnak lenni-szériánál tartunk. Kíváncsiak vagyunk, mi lesz a következő állomás.

Fotó: Markovics Balázs

Rimóczi László
Rimóczi László
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.