Esküvő: Tíz ruha, amiben sose menj oltár elé!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A napokban ért véget a Cibeles Madrid Novias Fashion Week, ahol a szezon legújabb esküvői ruha kollekcióit mutatták be. A spanyol ruhatervezők idén az eddigieknél is jobban elengedték a fantáziájukat. A sok hagyományos, valamint korszerű, de még esküvőn is viselhető kreációjuk közé elrejtették az igazi gyöngyszemeket azoknak, akik extrém sporteseménnyé szeretnék tenni a ceremóniát, és nem félnek szívritmuszavart okozni az oltár előtt várakozó vőlegényüknek.

Persze aki szívesen hallgatja a pap erkölcsös életről szóló tanácsait fehérneműben, azt nem beszélnénk le arról, hogy formázott melltartóban és combfixben fogadjon örök hűséget. Aki viszont szégyenlős és nem szeretné a násznép jelenlétében megcsókolni a férjét, azt a védelmi szerepet ellátó fém fejdíszről nem szeretnénk lebeszélni, mert az Darth Vadernél is megközelíthetetlenebbé teszi őt. De ha a hétköznapi ízlést és kívánalmakat vesszük alapul, az alábbi fazonokat és megoldásokat érdemes elkerülni a nagy napon még akkor is, ha az esküvői ruharombolók táborába tartozunk.

A galériában látható divatipari csodákat Mathilde Canónak, az M&M-nek, Carlos Harónak, Charo Peresnek köszönhetjük.

{gallery}novia{/gallery}

Esküvő fehérneműben

A hagyományos esküvői helyszíneken, például templomban, házasságkötő teremben zajló szertartásokon érdemes ruhát felvenni még kánikula esetén is, ez annak a jelképe, hogy komolyak a szándékaink. Csak tippelni tudunk, hogy a fehérneműnek, mint menyasszonyi ruhának a szerepe a vőlegény védelme lehet, hogy mielőtt aláírná a házassági anyakönyvi kivonatot, még láthassa maga előtt, mire is mond igent. Ma már azonban a párok az esküvő előtt is együtt szoktak élni, így nem kell attól félni, hogy a vőlegény zsákbamacskát vesz.

Védelmi fejdíszek

A menyasszony mechanikai védelmét szolgálhatja a fejdísz abban az esetben, ha veszélyes országban lép frigyre, ezt meg kell, hogy értsük. Esztétikai okokból sem beszélnénk le senkit arról, hogy mutáns lényként mutatkozzon az esküvőjén. De ha azért választja ezt a divatipari menekülőutat, hogy távol tartsa magától a szagokat, akkor jobb lemondani róla, mert legkésőbb a nászéjszakán úgyis szembe kell nézni a vőlegény feromonjaival.

Habcsók ruha

A menyasszonytáncra nem vágyó menyecskék hasznát vehetik a krinolinos esküvői ruhának, amelyik két méteres sugarú körben demarkációs vonalat képez, és a fizikailag aktív násznép érintése ellen szintén jó megoldás lehet, ha a menyasszony felfújt habcsókot imitáló szettben közlekedik a lagziján. Az esküvői fotózáson azonban nem szerencsések ezek a megoldások, mert nehéz belekomponálni egy normális képkivágásba, és hamis képet nyújtanak a menyasszony valódi alakjáról.

A kutya szájából kihúzott fazon

Közvetlen, laza benyomást keltenek azok a menyasszonyi ruhafazonok, amelyek úgy néznek ki, mintha azokat háziállat rágta volna meg az esőtől felázott kertben, és utána még a centrifuga is becsípte volna. Ehhez azonban nagyon nehéz méltó férfi kreációt választani, hogy a vőlegény se feszengjen. A nadrágját térd fölött illik megszaggatni kicsit, és az inge ujját is eltávolítani. A nyakkendővel nincs dolgunk, ha a kutya szeret játszani.

Az esküvői trend sokat lazult az elmúlt években. Mint arról korábban beszámoltunk, a királynői stílus fölött eljár az idő, a divatos menyasszonyi ruha fémes csillogású, vagy csipkés, aszimmetrikus pántú, vagy a háton mélyen dekoltált. A legdivatosabb kiegészítő a gyöngy, az esküvői fotózás terén pedig a falmászás, vagy aratás közbeni ruharombolás a legmenőbb.

A ruhatervezők egy része szereti hangsúlyozni, hogy színes menyasszonyi ruhát is fel lehet venni a szertartásra, ennek ellenére a színes esküvői ruhák trendje nem terjedt el, a legtöbben tartják magukat az ízlésesnek vélt hagyományokhoz.

Fotó: Getty Images

dns
dns
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.