A ziláltan szexi stílus a tavaszi trend

Olvasási idő kb. 4 perc

Az előző őszi-téli szezonban a glamrock volt a női húzóágazat, addig idén tavasszal azt a hibrid stílust tanulhatjuk meg merészen viselni, amelyet glamcountry-nak lehetne nevezni. A kockás ing, szürkéskék skinny farmer és - westerncsizma helyett - nyitott orrú, magassarkú bokacsizma az idei sláger. A glamcountry mellett a glamhippy stílustákolmány is népszerű, amelyik a lábszárközépig érő, bő, lenvászon szoknyák és kissé áttetsző, színes, zsabós muszlinblúzok köré szerveződik.

A show jobb, mint a ruhák

Az Aréna Pláza tavasz-nyári divatbemutatóján a bevásárlóközpontban található márkaüzletekből jó néhány bemutatta az új kollekcióját. Az egész estés show olyan tömegeket vonzott, mint egy elektronikus zenei fesztivál, a zene a hangereje pedig is képes volt tenni a halláskárosodásért. A modellek és táncosok ordító szurkolótábora a Való Világ középdöntőit idézte. A táncos divatbemutatót hagyományosan Lakatos Márk stylist és Lukács Gabi koreográfus rendezi évek óta, és jellemzője, hogy maga a show legtöbbször jobb és emlékezetesebb, mint a ruhák, amelyeket a márkák bemutatásra kínálnak.

Az idei slágerviseleteket is alultáplált testalkatra tervezték, a tinédzserek a fő célközönség, ha a márkák ruhát méreteznek, de ezért nem érdemes éhezni (a trendért éhezés veszélyeiről itt írunk bővebben). Az este műsorvezetője, Horváth Éva nagy vonalakban ismertette a tavaszi divatot. Eszerint a pöttyös, virágos, színes anyagok, és a „ziláltan szexi" stílus a menő.

{gallery}arena1{/gallery}

Glamcountry, szafari és a többi klasszikus

Nem igazán hittük el Bahar Shahpar divattervezőnek, amikor arról nyilatkozott, hogy mostantól a fenntarthatóság jegyében az eddigieknél ritkábban váltakoznak majd a trendek. Ezen a bemutatón azonban kiderült, a tavalyi fazonok újrahasznosítása zajlik, lehetséges, hogy azért is, mert sok ruha maradt a korábbi készletekből.

A bemutató alapján a Pull and Bear lesz a glamcountry fellegvára, kockás ingekből, kockás széldzsekikből tetemes tételeket rendeltek. A Stradivarius a korábbi szafari stílust viszi tovább, a tavaszi vászonkabátok ismét két soros gombolásúak, a derékig és a derék fölé érő fazonok újra mennek, és ha már tavaly is jók voltak a virágmintás ruhákban, idén is bedobták ugyanazt a stílust kicsit átvariálva. A show alapján a korábbi slágert, az overált most mellőzik.

Ha már a glamhippy stílust is sikerült kitalálni, megvan annak is a lelőhelye, a Nara Camicie tele van bő szoknyákkal, pasztellszínű és vörös zsabós, ujjatlan blúzokkal. A minden évben szokásos navy stílus nem kopott ki a készletekből, a vízszintes csíkos pólók és fehér vászonnadrágok maradtak, ahogyan a nyaranta szokásos, pöttyös jampecnő kollekciók is újra előkerülnek, legalábbis a C&A-nál.

{gallery}arena2{/gallery}

Boka fölé érő farmer

A mély ülepű nadrágok továbbra is divatosak. A Tezenis a javarészt szürke melegítői szabásában képviseli ezt, a Pepe Jeans fehér farmerokkal, világoskék, koptatott overálokkal, és bézs háremnadrágokkal. A Replaynél most a mély ülepű, de boka fölé érő farmer a menő, a Bershkánál pedig a márványkoptatás technikájában valósították meg önmagukat a tervezők.

A farmerek színe változott, a téli kollekciókban szürkéskék, és indigó színek szerepeltek, ezeket most a Tatuum és a Retro gondolta tovább vinni a tavaszi kínálatában, Gas is maradt a sötét farmereknél, és a klasszikus szabásoknál. Mivel a skinny farmert sem erőltetik, valószínűleg az indie vásárlók nem itt frissítik a ruhatárukat. A Pepe Jeans, a Replay és a Bershka a világos színekre koncentrált, ez utóbbi márka mintha a tavaly őszi kollekció megmaradt darabjait is elővette volna, hogy megszaggassa kicsit. Ebből tudjuk, a grunge stílus még mindig megy.

Amíg a férfiaknál a térd fölé érő bermuda lesz a divatos idén tavasszal, addig a nőknél új nadrághosszt nem hoznak divatba, a kaprinadrágon kívül a sort a divatos, és tavasszal is maradnak a legginsek: a bőrhatásúak, és dominalegginsek egyaránt.

{gallery}arena3{/gallery}

Marilyn Monroe után civilek

Ami a felsőket illeti, a portéval, ábrákkal, feliratokkal díszített pólók és tunikák a leginkább divatosak. A Pepe Jeans kifuttatta végre a Marilyn Monroe-s kollekcióját, a színésznő képe már csak a divatbemutató alatti vetítésen jelent meg. Mostantól civil női arcokat viselhetünk celebek helyett, ilyet még a konzervatívabb Marks and Spencer is kínál, az Oysho tervezői pedig úgy gondolták, már talán hónapok óta nem volt divatos Donald kacsát és Mickey egeret viselni felsőruházaton, ezért visszadobják azt a köztudatba. Aszimmetrikus fazonú ruhák és tunikák ebben a szezonban is lesznek bőségesen.

Ha már a tinédzserek a divattervezők fő ihletforrásai, a Mayo Chix ebben igyekezett a legmesszebbre menni, ez idei szezonra a fémes színű, ezüst, arany, pink testhezálló kardigánokból rendeltek nagy készletet, és felhalmozták a zsebpénzért kapható kék műbőr dzsekiket és színes skinny nadrágokat is. A legdivatosabb idén ugyanis korosztálytól függetlenül tinédzsernek kinézni.

Fotó: Markovics Balázs

dns
dns
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.