A mai szépségideál az utcai nő

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szokatlan prezentáción jártunk, ahol intimbetét volt az asztaldísz, de legalább megtudtuk, hogy a Facebook és más közösségi oldalaké a jövő, hiszen a fiatal Y generáció itt éli szociális életét. 99%-uk minimum egy közösségi oldal tagja, ahol a való világtól eltérő szabályok alapján, gyorsabban és egyszerűbben építenek kapcsolatokat. Mennyire befolyásolja ez az online élet a személyiség alakulását? Nánási Pál fotós, az egyik meghívott most azzal foglalkozik, hogy szembeszálljon a „csinált szépséggel", és versenyt hirdet valódi lányoknak.

Az intimbetét és a világháló véletlen találkozása

A MediaCom és Discreet márka friss kutatásából kiderül, hogy ennek a generációnak az internet sok esetben még a TV-nél is fontosabb médium. Az asztalokon titokzatos dobozok hevernek, amiket - a téma miatt - azonnal valamilyen számítógépes kiegészítőnek gondolt az ember, de később kiderült, hogy USB csatlakozók helyett csak intimbetéteket rejtenek.

A szakértők jóslatai szerint fél éven belül a Facebook fel fog jönni az iwiw szintjére, fej-fej mellett fognak haladni.

„A 17-24 éves lányok 93%-a rendszeresen használja a közösségi oldalakat. Minden online magazinnak és közösségi oldalnak van saját célcsoportja. 97% otthonról, vagy a munkahelyéről netezik, és 3 % használja a mobilját intenzív netezésre. A világhálón töltött idő szerint a nők a netgeneráció elsőszámú úttörői. 100 nőből 99 már regisztrált valamilyen közösségi oldalon. A Twitter nálunk nem annyira elterjedt, 48 % Iwiwes - a Facebook talán a nyelvi nehézségek miatt helyezkedik el valamivel alatta" - ismertették az eseményen.

A szexre és a barátkozásra 46% nyitott

„A nők 66% kapcsolatépítésre használja a netet: érdekli, hogy mit csinál a másik, hova utazott, milyen képet töltött fel, azonkívül, ha valamiért segítségre szorul, egyszerűen küld egy kör e-mail-t és kész. A másik oldala a dolognak az online ismerkedés. Végeztünk egy kísérletet, és elkezdtünk bejelölgetni embereket: 64% visszautasította, 33 % pedig a szimpátia alapján döntött. A szexre és a barátkozásra 46% nyitott, 19 % pedig még tovább is menne. Véleményem szerint az otthon ülő netnek vége, hamarosan az információ jön velünk a strandra és a parkokba, ilyen-olyan eszközökön. Forradalmi változás lesz az 'okostelefon' használók körében. A másik oldalon persze azt gondolják, hogy ez egy faszság" - fogalmaztak a megjelent szakértők.

Nagyon érdekes, hogy személyesen sokkal kevesebben „rázzák le" az illetőt, és nagyobb teret engednek a szituációnak: ha elfogadható a „srác", akkor viszonozzák az ismerkedést. Könnyebb online valakiről tudomást sem venni, mint személyesen, ahol a szituáció már adott. A megkérdezettek szerint nem jellemző, hogy valaki csak azért töltene fel képeket, hogy személyiségének egy új oldalát mutassa meg - sokkal inkább, azért, hogy ismerősei minél könnyebben felismerjék. Figyelemre méltó, hogy a második két legnépszerűbb kategória mindegyike 30% közeli gyakoriságot vett fel: az emberek nagy része ég a vágytól, hogy minél részletesebben, azaz vizuálisan is megossza a többiekkel élményeit, emlékeit. A célcsoport számára feltett ismerkedős-szituációs kérdések esetén 16% számolt be arról, hogy alig van önbizalma inkább kudarckerülő és rögtön az jut eszébe, hogy valami gond van vele. A fiatalok mintegy 32% teljesen „neutrálisan" áll az ilyen szituációkhoz, se nem védekezik, se nem kezdeményez online helyzetben. Viszont a célcsoport fele egyértelműen olyan személyiségnek mondható, aki elégedett magával.

Van-e élet a Photoshop után?

Nánási Pál fotós bejelentette, hogy indított egy blogot, mondván hogy a divatmagazinok által diktált fotók egyfajta felelősséget is hordoznak: a mai női lapokat ellepték az agyonretusált fotók. A szépség ideálja manipulálható árucikké lett és ez megtévesztő lehet a nőknek, mert azt hiszik, ilyennek kell lenniük, holott a természetes szépség az igazi báj. „A mai lapok egyszerűen a saját képükre formálják az ideált. A célom, hogy megtudjam, mit gondolnak a mai nők a természetes szépségről és miért szép egy szétretusált arc? Meg szeretném osztani a tapasztalataimat a látogatókkal. Sokan nyílván be fognak szólni, de fel vagyok készülve rá. El fogok mesélni néhány történetet, ami rávilágít a természetes szépség fontosságára. Mit tekintünk szépnek ma? Mit gondolnak az olvasók? Ez érdekel. A természetes szépség a csinált szépséggel szemben. Mert mindenki hordoz magában valami szép vonást, amit megfelelő világítással, beállításokkal elő lehet hozni, nem kell a Photoshop. A csúnyán megcsinált szépség csak műanyag."

Nánási Pál fotográfus

Damjanovich Katalin life coach elmondta, hogy a kampány célcsoportja az Y generáció, akik -Tari Annamária katagóriájához nem passzolva - '90-es évek második felében született lányok. „Én nem mondom meg, hogy holnaptól mit csináljon az illető, vagy mit ne, pusztán kérdéseket teszek fel neki, hogy a saját döntéseit hozza meg. Olyan ez, mint egy személyiségfejlesztő konditerem. A mai fiatalok zömében boldogtalan kapcsolatok és a szülők megromlott házasságának levét isszák, ami nagyban kihat a személyiségükre is. Ezért irreális elvárásokat támasztanak saját maguknak: amíg nem látnak valódi nőket, egy nem éppen életképes szerepbe bújnak. Tájékozottabbak, mint az előző generáció, viszont megdöbbentően nem tudnak bizonyos kulcsfontosságú dolgokról, mint a különböző betegségek, megelőzések vagy az AIDS. A 22-24 éves korosztály örökké siet, és attól fél, hogy valamiről lemarad, kifut az időből. Nem csak 40 fölött nehéz már valamit letenni az asztalra, de lassan 30 fölött is. A mai fiatal lányokban rengeteg lehetőség van, de nincs önbizalmuk, nem ismerik magukat és a lehetőségeiket.

Verseny, csak természetes szépségeknek

Végül kiderült, mit keres az intimbetét a kávézóasztalon. Kiderült, a betétmárka Nánásival együtt kampányt indít annak érdekében, hogy a fiatalok megmutassák valódi arcukat, természetes kisugárzásukat. A lányok a Facebookon június 7. és július 6. között tölthetik fel fotójukat, akik vállalják természetes szépségüket. A kampány célja, hogy bebizonyítsák, nem a tökéletes címlaplányok, hanem a karakteres, egyedi kisugárzású szépség számít igazán. A lányok fotóira az oldal rajongói szavazhatnak (egyszerű lájkolással), aki a nap végén a legtöbb szavazatot kapja értékes Max Factor - Discreet ajándékcsomagot nyerhet, és egy lehetőséget arra, hogy bekerüljön a 12 döntős lány közé, akikről Nánási Pál saját portfolió albumot készít. Fotót feltölteni akár minden nap érdemes, hiszen a szavazás naponta újraindul. A rajongói oldal más meglepetéseket is rejteget a tagok számára. Nánási Pál munkáját - és később a döntős lányok kiválasztását - egy szakértői csapat támogatja.

VJ Ada

A kritikus komment gyökérség

„Én még sosem kommenetlem semmit, szerintem az arctalanul csaholók csak a frusztrációikat vezetik le, ugyanis zömében csak aláznak - mondta egy felhasználó nő, akit arra kértünk, mondja el az első gondolatot, ami a közösségi médiáról eszébe jut. „Ez gyökérség szerintem. Nem éreztem még rá ingerenciát, hogy hozzászóljak bármihez is. Miért? Mit érek el vele? Minek, amikor sok stupid okoska megteszi helyettem? Sokan a neten élik ki azokat a hajlamaikat, amiket a valós életben elnyomni kényszerültek. Ma már ha az apuka hazajön idegesen a munkából, nem a gyereket meg az asszonyt csomagolja össze, hanem felmegy fórumozni és beszól mindenkinek vagy kioktat. Szerintem, akinek elég barátja van, visszafogottabban fórumozik, nem harsogja az egyedüli véleményét és nem is rendszeres kommentelő. Mert nincs rá ideje. Néha nagyon gyerekesek tudnak lenni."

Fotó: Markovics Balázs

Az átlagos nő az új szépségideál

Rimóczi László
Rimóczi László
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.