Az éktalp a nyár trendje: hogyan hordjuk?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Idén tavasszal az üzletek ismét megteltek éktalpú cipőkkel, szandálokkal, mondván, hatalmas divat a telitalp. Az éktalp kényelmesebb, mint a tűsarok, és bumfordisága ellenére sok mindennel felvehető. Utánanéztük, pontosan mivel lehet hordani, és az üzletek kínálatát is feltérképeztük.

A telitalpú platformcipők először időszámításunk előtt 480-ban jelentek meg a görög színházakban, koturnus néven, szóval van történelmük. És sok előnyük is: például nagyon magasak tudunk lenni egy telitalpúban, és ezek a cipők általában elég kényelmesek is. Megnéztük, melyik üzletben milyen telitalpak vannak idén, vannak-e egyáltalán (igen, rengeteg), és kicsit utánanéztünk, mivel érdemes ilyen típusú cipőt hordani.

Előnyök

Mindenképp érdemes beilleszteni pár éktalpú cipőt, szandált a ruhatárunkba, mert sokkal magabiztosabban tudunk mozogni benne, mint egy tűsarkúban, és ha a talp eleje is emelt, akkor a talpunk hajlása is kisebb, mint platform nélkül, tehát kevesebb súly nehezedik az elülső talppárnára és tovább bírunk mászkálni a cipőben. Ha elég vagányan öltözünk fel az éktalp mellé, azonnal szupertrendinek fogunk tűnni, ráadásul a bumfordi ék optikailag nyújtja és slankítja a lábat és a bokát. Felvehetjük miniszoknyával és maxival is, bár utóbbi alacsony lányoknak nem annyira ajánlott.

Galéria ikon

46

A Stradivarius is rengetegféle éktalppal készül a szezonra...
Galéria: Telitalpú cipő a divat - de hogyan hordjuk?

Farmerral a legegyszerűbb összehozni a telitalpat, a mostanság divatos skinny fazonnal pont olyan jól megy, mint a trapézzal, vagy flaire jeansszel. Ha testhezálló nadrághoz vesszük fel az éktalpút, felsőnk legyen kicsit lazább, vehetünk inget is – írja a PerfectingYou.co.uk. Trapézgatya esetében az a lényeg, hogy a cipőt takarja a farmer, csak pár centi látsszon ki a talpából.

Elvileg bármilyen szoknyahosszal jól mutat az éktalp, de azért arra figyeljünk oda, hogy olyan szoknyát telitalpúval se vegyünk fel, ami alapból nem a mi alkatunkra van kitalálva. Ha nagyon színes a cipőnk, esetleg mintás, mindenképp egyszínű, egyszerű ruhát vegyünk fel mellé! Például egy leopárdmintás platformcipő simán közönséges, ha színes göncökkel hordjuk, de nagyon elegáns tud lenni egy kis fekete ruhával. Szinte bármilyen alkalomra mehetünk platformban, a celebek nagy része vörös szőnyeges eseményekre is ebben megy, de bevásárolni sem gáz egy kisebb éktalpban, szóval tényleg egy kihasználható darab.

Amire nem árt figyelni

A Daily Mail azt tanácsolja, hogy ha már amúgy is olyan erőteljes a cipő talpa, a felső része legyen legalább csinos, finoman kidolgozott. És nem kell az óriási magasságokhoz ragaszkodni –pedig extramagastalpú cipőkből nagyobb a választék–, egy kis éktalp sokkal kifinomultabb, mint egy 20 centis. A vékony, hosszú, lábszárra felkúszó pántokat is kerüljük ennek a fazonnak az esetében, mert vastagítja bokánkat, és optikailag összenyom. Nem jó az éktalp ceruzaszoknyával, kaprinadrággal, egyenes szárú nadrággal se.

Galéria ikon

46

Az ő lábai közelről: ez egy szép szandál
Galéria: Telitalpú cipő a divat - de hogyan hordjuk?

Már flatform is van az üzletekben

Az éktalp mellett elkezdett hozzánk is begyűrűzni a flatform, azaz a teljes hosszában emelt talp, mely leginkább az ókori görögök és gésák lábbelijére emlékeztet. A különös forma még sokkal bumfordibb, mint az emelt sarkú éktalp, viseletét csak bevállalósoknak ajánljuk. Tavaly még csak a luxustervezők – Michael Kors, Yves Saint Laurent, Chanel – kollekcióiban jelent meg a furcsa fazon, idén már a Humanicban is beszerezhetünk hasonlót, 10 ezer forintért.

Éktalpú szandált, félcipőt, bokacsizmát egyébként bárhol találni: a legnagyobb és leghordhatóbb választék a Deichmannban várt minket. Itt 6-8 ezer forint között sok színes, alacsony talpú éktalpú közül válogathatunk és a színes lábbeliken kívül van pár fekete is, visszafogottabbaknak.

A Humanicban – a Gamloong márkánál – durvább szandálokat találtunk, amiket tényleg csak a kihívóbban, extrémebben öltözködő hölgyeknek ajánlunk. A Salamanderben és a Branch cipőboltban rengeteg drágább árfekvésű, márkás, jó kidolgozású telitalpú szandált találtunk, 14 és 50 ezer forint közötti áron: ezeknek mind legalább 15 centis talpuk van, tehát inkább alkalmakra hordhatók, mint egy egyszerű rohangálós hétköznapra. Aki pedig igazi különlegességre vágyik platform terén, egy fiatal hazai tervező, Káldy Júlia munkái közül is válogathat. Az üzletek kínálatát megnézheti galériánkban.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.