A 38-as méret valójában 36-os a boltokban

Olvasási idő kb. 4 perc

A legtöbb boltban udvariasan számoznak, azaz 38-as méretű emberre a kisebb, 36-os ruha passzol. Az F&F ilyen hely, a New Yorker és a H&M össze-vissza számoz, a Mango és a C&A korrekt. Hat üzletet néztünk meg méretezés szempontjából, a legtöbb helyen elvesztünk a zavaros méretezésben.

Kikerestük a táblázatok erdejében, mekkora hivatalosan a ruhaméretünk: a Wikipedián talált EU szabvány szerint a 92-66-92-es paraméterek a 38-as, vagy M-es méretnek felelnek meg. Az Európai Unió EN 13402-es szabványával kíván hivatalos, egységes mérettáblázatot kialakítani az unióban, de a táblázatot egyelőre kevesen ismerik és használják. Így tulajdonképp minden üzlet úgy számozza a ruhákat, ahogy jó lesik neki: és általában felülszámozzák a kollekciókat, mert egy 40-es nőnek sokkal jobban esik 38-as vagy 36-os ruhát venni, mint 40-est, vagy ne adj’ Isten, 42-est. A jelenségnek neve is van, vanity sizing, vagy size inflation (kábé hiúsági méretezés, és méret-infláció): ezzel a kifejezéssel nagyon jól le lehet írni, miről is szól a méretek változása az utóbbi években. A jelenség után kutatva felkerestem több ruházati boltot, méreteim ismeretében mindenhol felpróbáltam egy 36-os és egy 38-as ruhát, hogy kiderüljön, melyik boltokban mennyire akarnak a kedvemre tenni.

Paramétereim e táblázat segítségével társítottam ruhamérethez (táblázat forrása: wikipedia.org):

UK 8 10 12 14 16
USA 6 8 10 12 14
Európai méretezés 36 38 40 42 44
Japán 7 9 11 13 15
           
mellméret (inch) 32 34 36 38 40
derék (inch) 24 26 28 30 32
derék (centiméter) 61 66 71 76 8
csípő (inch) 35 37 39 41 43
csípő (centiméter) 89 94 99 104 109

Jól látszik, hogy a 92 centis csípő és 66 centis derék a 38-as méret tartományába tartozik. Egy másik táblázat szerint ezek a méretek az M-es tartományba esnek. A 36-os ruhába csak 89 centis csípőjű és 61 centis derekú nőnek kéne beleférnie, nem nekem. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a 92 centis, azaz 36,22 inches mellbőség már 40-es méret, tehát ha konfekcióruhát próbálok, inkább a 38-40-es az én méretem, nem a 36-os.) Ezzel szemben a legtöbb helyen a 36-os pont jó volt rám, vagy csak leheletnyit szorított (ráadásul ebéd után), a 38-as viszont lógott rajtam. 40-es nem is próbáltam, mert minek.

Akik jól számoznak, és akik nem

Első körben a Mango kínálatát néztem meg: emlékeim szerint a spanyol cégnél a 40-es ruhák voltak jók rám, de mint kiderült, tévedtem. Farmerből ebben a szezonban pont jó a 38-as, ruhából az M-es. Az L-es túl nagy, az S-es fájón pici –igaz, rám jön–, de ez így is van jól.

Galéria ikon

23

Galéria: Milyen méret jó?

A C&A-nál is 38-as a méretem. A 36-os ruhán nem tudom felhúzni a cipzárt, igaz, blézerből 36-ost kell választanom, mert a 38-as baromi nagy. Pólóból is inkább S-est kell vennem, az M-es lóg rajtam. De ruhából 38-as kell, tehát a márka csak esetenként ad a hiúsági számozásra, nem minden termékből kell hivatalosan méretemnél kisebbet levennem a polcról.

Akik össze-vissza számoznak

A Tesco F&F márkája nagyon udvariasan van számozva: a 38-as ruhák mind nagyok, egyértelműen 36-os kell. A szoknyák közül a 34-es is rám jön, csak kicsit szorítja a derekamat. 36-os vagyok, és kész. Mármint szoknyák, ruhák terén, merthogy farmerből, nadrágból 38-as kell, az ingek közül pedig a 38-astól a 36-osig, pulóverekből a 38-astól 34-esig minden jó. Kicsit zavaros számozás, de mindenképp hízelgő.

Galéria ikon

23

Galéria: Milyen méret jó?
Fotó: Dívány

A New Yorker is össze-vissza számoz. Farmerből 38-as a méretem, mint a legtöbb helyen, ez megnyugtató, ingekből M-S, rövidgatyákból 36-38-as. Ruhák terén sincs egység. A félvállas darab, amit próbáltam, csak 36-osban mutat jól, a pöttyös tetejű, új kollekciós nyári ruhából viszont M-es kell, mert az S-es rám se jön.

A H&M-et mindenki úgy emlegeti, mint általában a német márkákat: a vanity sizing Mekkája, a 40-es nőre is XS-es gönc kell. Állítólag. Kipróbáltam, és csalódnom kellett, merthogy farmerből pont ugyanúgy 29-es méret kell, mint bárhol máshol. Ingből a 38-as ér össze a mellrészen, és még a 40-es sem néz ki nagyon nagynak. Ruhából viszont bőven elég a 36-os, sőt, van olyan, amiből a 34 is jó. A 38-as egyértelműen túl nagy.

A spanyol Bershkában a farmerméretem szintén 38-as, de chino nadrágból 36-os kell. Felsőből S-es, blézerből 36-os a méretem, pedig a spanyol boltokat mindenki úgy emlegeti, hogy egy mérettel nagyobb kell, mint bárhol máshol.

Nincs egységes méretezés a neten se

Nem csak a boltokban van zavar, mérvadó mérettáblázatot sem könnyű találni: a wikipediás táblázaton kívül rengeteg kering a neten. Az eBay mérettáblázata szerint amerikai 4-es a méretem, azaz európai 34-es, ami mindeképp nagy tévedés, de ők így számolnak. A 36,22 inches csípőm és 25,19 inches derekam egyértelműen az S-es tartományba esik náluk, 36,22 inches mellkörméretem pedig a kicsivel nagyobb M-esbe. Az Otto katalógusból 36-os nadrágot kell rendelnem és 40-es felsőket.

Ezek mellett még rengeteg hasonló, rendelhető ruhamárka táblázatát átnéztem, 40-estől 34-esig bármi lehet a méretem. Viszont találtunk egy hasznos oldalt is: a What size I am?-en inchben vagy centiméterben kell megadni méreteinket, és az oldal megmutatja, melyik márkánál mekkora ruha lesz jó ránk - sajnos a honlap jellemzően amerikai márkák közt navigál el minket, de az ötlet tetszik.

A képre kattintva ön is ismerkedhet méreteivel!
Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.