Szívecskés CD nőnapra, az egyenlőség jegyében

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A negyven éve az amerikai divatszakma elitjéhez tartozó Diane von Furstenberg harmadszorra tervezett szívecskés kollekciót a női egyenjogúság jegyében. Van kistáska, CD, telefontok a büszke nők kollekciójában, a tracklistre mindenképpen vessen egy pillantást!

Diane von Furstenberg a nemzetközi nőnapon, március 8-án indította útjára “Proud To Be Woman”, azaz körülbelül: "Büszke vagyok arra, hogy nő vagyok"  című kampányát. Az orosz apától és görög anyától származó tervezőnő immár harmadik alkalommal vesz részt a washingtoni székhelyű Vital Voices elnevezésű szervezet kampány-programjában. A 2000 óta globálisan működő egyesület a családon belüli erőszak és az emberkereskedelem ellen küzd, alapító tagjai közé tartozik többek között Hillary Clinton is.

Táska, kitűző, iPhone-tok

A limitált kiadású, Furstenberg szívvel ellátott bevásárló táska 40 dollárért (8900 forint), az iPhone tok 25 dollárért (5500 forint) és a nyolc női előadó repertoárjából összeállított album 30 dollárért (6700 forint) egész hónapban elérhető lesz a designer Los Angeles-i, Las Vegas-i, dallasi, bostoni, honolului és Bal Harbour-i butikjában, valamint a DVF.com-on. A termékek bevételéből 10%-ot adományoznak a Vital Voices által létrehozott alapítványnak.

Nőnapi cd

Az átlapolós ruha feltallójaként ismert Furstenberg eredetileg közgazdaságtant tanult, de a hetvenes évek eleje óta ruhatervezéssel foglalkozik. 1973-ban a Metropolitan Múzeum bevette híres gyűjteményébe a tervező legismertebb darabját, egy kötött pulóvert, amit azóta csak „burokruha” néven emlegetnek és nagy hatást gyakorolt a női divatra. – írja a Fashionscandal.

És íme a nőktől nőknek CD tracklistje: a számokat állítólag széles zenei körből válogatták össze, van itt édesbús, romantikusan dúdolós-pengetős és szintipop alapú dal is. Önnek hogy tetszik?

1. "Live it with Love" Ingrid Michaelson
2. "If you have love" Jasmine Ash
3. "Right Woman" Dragonette
4. "Bring Back the Sunshine" Miss Li
5. "Now is the Start" A Fine Frenzy
6. "Mermaid" Yuna
7. "Strength of a Woman" Toby Lightman
8. "Little Lovin' (Scott Hardkiss Remix)" Lissie

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.