Van élet a makkos cipőn túl

Olvasási idő kb. 3 perc

Mit lehet tenni akkor, ha valaki nem éri be az átlagos cipőboltok kínálatával, ha nem sportcipőre és nem elegáns lábbelire vágyik, hanem valahol a kettő között? Ismerőseink körében ez sok férfinak okoz fejfájást, pedig egy kis utánajárással egész izgalmas dolgokat lehet találni. A fővárosban a Wesselényi utca tűnik jó lelőhelynek: aki szívesen róná az utcákat Transformes felirattal a lábán vagy eperillatú, mégis férfias cipőben, annak itt a helye. Persze, hogy melyik üzlet a nyerő, az pénztárcától is függ. Ha pedig valami nagyon egyedire vágyunk, akkor irány egy cipészmester!

A munkatársak és az ismerősök is arra panaszkodtak, hogy nincsenek könnyű helyzetben a férfiak, ha cipőt akarnak vásárolni. Jó, tudjuk, cipőt a cipőboltból, de az üzletek kínálata szokványos sportcipőkből és unalmas félcipőkből áll, ha a polcon mégis feltűnik egy érdekesebb darab, akkor biztos drágább a kelleténél. Igen, persze lehet csináltatni is lábbelit, mert ugyan a kézműves szakmák kiveszőben vannak, azért még lehet jó cipőkészítőket találni, igen ám, de ebben az esetben alaposan bele kell nyúlni a pénztárcába. Egy napos szeptemberi délutánon fogtuk magunkat, és nekivágtunk a fővárosnak jó lehetőségek után kutatva. Kiderült, hogy van remény.

1. Pleasemachine - Siberia

Anna Zaboeva cipőtervező Szibériában született, innen kapta a belvárosban található üzlet a nevét. Eleinte csak saját magának és a barátainak készített cipőket, majd megalapította saját márkáját, a Pleasemachine-t, hogy mindenkinek jusson a jóból. Az üzletben női és férficipők egyaránt találhatóak, de minket most ez utóbbiak érdekeltek jobban. Az egyik legérdekesebb darab mindenképpen a Transformers-lábbeli, ami elég feltűnő, így érdemes alaposan meggondolni, hogy hova vesszük fel. Egyébként nemcsak félcipők, hanem magasszárú, bakancsszerű lábbelik is kaphatóak, és aki túl kényelmes, persze az interneten is rendelhet. A legnagyobb méret a 46-os, és bizony több tízezer forintot is ki kell fizetni egy párért.

Cím: 1077, Budapest, Wesselényi utca 19.

Nyitva tartás: hétfő - csütörtök 11:00 - 22:00,  péntek - szombat 11:00 - 23:00

Honlap: http://pleasemachine.net

Galéria ikon

18

Galéria: Designer férficipők
Fotó: Pleasemachine

2. Cargomoda

Galéria ikon

18

Galéria: Designer férficipők
Fotó: Cargomoda

Pár perc sétányira van az előző üzlettől a Cargomoda, ahol arányaiban lényegesen több a férficipő, sőt, szinte csak az van. Két márka árukínálatából áll össze a készlet: a Maians 100%-ban kézzel készített spanyol vászoncipőiről ismert, az Urge név pedig egy ausztrál tervező kézzel készített, szintén vászon lábbelijeit takarja. A cipők ára egyébként nyolc és tizenötezer forint között van, a legnagyobb méret a 46-os, és kellemes eperillat terjeng az üzletben a gyártók figyelmességének köszönhetően. Aki lábbelije mellé rögtön venne fejfedőt, az Goorin sapkák közül válogathat. A tavasszal nyitott üzletben a Maians őszi/téli kollekciójának darabjai is megtalálhatóak, de kérdéses, hogy mennyire bírják a latyakot a plimsoll cipők. Nos, ha minden igaz, enyhe telünk lesz.

Cím: 1075, Budapest, Wesselényi utca 33.

Nyitva tartás: kedd-szombat 15:00 - 21:00

Honlap: http://cargomoda.hu

3. United Nude - Mono Fashion

Galéria ikon

18

Galéria: Designer férficipők
Fotó: United Nude

A United Nude-ot 2003-ban indította két angol, de az első cipőt évekkel korábban tervezte az egyik alapító egy szerelmi csalódást követően. Említett első lábbeli, a Möbius ugyan női, de férficipőkből is van választék. A UN cipőknél a design, a terméktervezés fontosabb, mint a divat, a végeredmény mindig letisztult, a lábbeliket jellemzően pár érdekes részlet teszi különlegessé. A designt viszont meg kell fizetni, egy bőr férficipő 105 ezer forint körül mozog, és a vászoncipőkért is elkérnek 46 ezer forintot. Pesten a Monóban van a United Nude-tól pár darab, neten jóval szélesebb a kínálat.

Cím: 1054, Budapest, Kossuth Lajos utca 20.

Nyitva tartás: hétfő - péntek 11:00 - 20:00, szombat 10:00-18:00, vasárnap 12:00 - 16:00

Honlap: http://www.unitednude.com http://monofashion.hu

4. És még sokan mások

Mint már korábban említettük, vannak még cipészmesterek országszerte, de többségük elegáns, úri, hagyományos lábbeliket készít, például Vass úr is a Haris közben, de ha kézzel készült lazább cipőre vágyunk, a szegedi Sallay Dániel honlapját is érdemes megnézni. És ott vannak még persze a deszkás boltok és outletek, ahol azért egyre inkább lehet találni olyan darabokat is, amelyek nemcsak húsz év alatt viselhetőek. Sajnos az Irányi utcában található White Label, ahol külföldi gyártók egyedi és limitált példányszámban előállított darabjait lehetett megvásárolni, a napokban bezárt, de szerencsére a Subvibe Shop egy jó opció azok számára, akik nem zárkoznak el az interentes cipőrendeléstől.

View Férficipők másképp: Transformers, eperillat és design lyuk in a larger map

Írjon nekünk!

Ha tud olyan kis üzletről, cipőkészítőről vagy honlapról, ahol különleges, de nem túl drága férficipőket lehet kapni, ne habozzon, írja meg e-mailben nekünk!

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.