Egy szál bikinit hoztam el az útra - tízparancsolat fesztiválozóknak

Olvasási idő kb. 4 perc

Az egész nyarat átszövik a különféle fesztiválok - eltérő világok, amelyekben az a közös, hogy a többnapos partizás és a mindent átható por és sültkolbász szag ellenére sem szeretnénk elveszteni a vonzerőnket. Körülnéztünk az eddigi legnagyobb őrület helyszínén, a Balaton Soundon, hogy ellessük a legjobb tippeket a nyár többi fesztiváljára.

Galéria ikon

22

Galéria: StreetFashion - BalatonSound
Fotó: divany.hu

A fesztivál a túlélésről szól

Még a gyakorlott bulizókat is megviseli az extrém környezet, egy-egy tízórás partizást a negyvenöt fokosra hevült sátorban lehetetlen kipihenni – bár szaunának is beillene, sajnos nem a méregtelenítésről szól, a szörnyű fejfájás garantált. A por mindenre rátapad, már néhány perccel érkezés után vastagon fedi a lábujjainkat, de a nagy melegben a zárt cipőt talán még ennél is nehezebben viseljük el.

A másik kritikus pont: a tömeg. Amint belépünk egy fesztiválra, azonnal telefonálni kezdünk, hogy megtaláljunk mindenkit, de amint megtalálunk valakit, elveszítünk valaki mást, a kétségbeesett telefonálás soha nem ér véget. Ezért sem árt, ha jól felismerhető kiegészítőket választunk.

1. Napszúrásra inni nem menő

A kalap nagyon fontos, a legtöbb fesztiválon (még) délelőtt, délután is majdnem akkora pörgés van, mint éjjel, amikor a nap ezerrel süt, a kalap segít, hogy ne egy enyhe napszúrásra dobjuk rá a fröccsöket. Ezenkívül úgy működik, mint az idegenvezetők esernyője: megspórolhatunk vele egy-egy koncertet kétségbeesetten túlkiabáló telefonhívást, mert egy kalapos lány vagy fiú igazán könnyen szpottolható.

Galéria ikon

22

Galéria: StreetFashion - BalatonSound
Fotó: divany.hu

2. Vedd le az árcédulát a napszemüvegről!

A napszemüveg jelentőségéről kár beszélni, annyira egyértelmű. Egy jó választás szinte felöltöztet, elfedi a fesztiválkarikákat a szemünk alatt, reggel pedig életet menthet. Zamárdiban szembejött velünk egy fiú egy igazán szép napszemüvegben, amiről fityegett az árcédula. Nyilván (másnap) délután öt órakor, befejezve a táncolást ez nem igazán érdekelte – de jobb, ha már előző este gondolunk a kegyetlen napsugarakra.

Galéria ikon

22

Galéria: StreetFashion - BalatonSound
Fotó: divany.hu

3. Mutasd a lábad!

Az extrém körülmények megkívánják, hogy kényelmes szettet állítsunk össze, de ez nem zárja ki, hogy az összhatás szexi legyen, így lett a rövidnadrág az egyik legizgalmasabb fesztiválkellék. A Balaton Sound meglepően jól öltözött közönségét tekintve akár egy teljes összeállítást is szentelhettünk volna a jobbnál jobb sortoknak. Ugyanez vonatkozik a kényelmes, pörgős miniszoknyára is, ami egy egyszerű trikóval viselve nagyon dögös választás.

Galéria ikon

22

Galéria: StreetFashion - BalatonSound
Fotó: divany.hu

4. Mutasd a köldököd!

A kilencvenes évek nosztalgia legalizálásával visszatértek a köldököt mutató, bővebb pólok és ingek, érdemes beszerezni egyet – persze, csak akkor, ha csináltunk előtte néhány felülést. De nem kell megijedni, nem kell hozzá kockahas, csak egy kis önbizalom – bátran válasszunk ilyen darabot.

Galéria ikon

22

Galéria: StreetFashion - BalatonSound
Fotó: divany.hu

5. Színeket a fiúkra!

Nagyon örültem minden olyan fiúnak, aki nem a fekete-barna-sötétzöld-szürke tengelyen közelít a színhasználathoz. Ma már nem csak az extrém vonalon láthatunk színes pasikat, szuper kiegészítők, elképesztő pólóminták jöttek szembe a Soundon is. A fesztiválszezon nem csak megengedi, hanem megköveteli, hogy a férfiak átlépjék a színekkel kapcsolatos korlátaikat. Hajrá!

Galéria ikon

22

Galéria: StreetFashion - BalatonSound
Fotó: divany.hu

6. A Fecske

Tudom, nem vagyunk még felkészülve rá. De itt van, megint, a fecskenadrág. Fotósunknak sikerült megörökítenie egy nagyon pozitív példát arra, hogy nem is olyan nagy tragédia, hogy visszatér a fecske fürdőnadrág.

Galéria ikon

22

Galéria: StreetFashion - BalatonSound
Fotó: divany.hu

7. Egy szál bikinit hoztam el az útra

Ami nem egyértelműen legális a városban – abszolút megengedett egy fesztiválon: szabadon viselhetünk trikó helyett bikinfelsőt. Adúász, harminc fok felett érdemes kijátszani, ugyanis szinte bármit veszünk fel alulra, senki nem fogja figyelni. Szuperkényelmes, sportos cuccokkal is nagyon nőies, hiszen a mellekre kerül a fókusz.

Galéria ikon

22

Galéria: StreetFashion - BalatonSound
Fotó: divany.hu

8. Az overál mindenek felett

Az overál visszatéréséről már sok szó esett - ha betartjuk az alapszabályokat, akkor elkerüljük a pizsama hatást. Mivel kényelmes darabnak számít, tökéletes választás lehet a fesztiválok idején – csak azt kalkuláljuk bele, hogy ezúttal lapostalpú cipővel viseljük majd, illetve a mobil vécében bánjunk óvatosan a leoldott felső résszel!

Galéria ikon

22

Galéria: StreetFashion - BalatonSound
Fotó: divany.hu

9 Neon!

Valószínűleg nincs olyan női magazin, ami ne szentelt volna legalább egy összeállítást idén nyáron annak, hogy a neon színek visszatérését ünnepelje. Kétségtelenül erős trendről van szó, épp ezért óvatosan kell bánni vele. A Balaton Sound közönségében szerencsére több példát is találtunk rá, milyen jól tud elsülni egy-egy rikító szín merész bevállalása. Például nagyon jól működik az áttört, csipkeszerű anyag esetében, vagy amikor apró virágmintás sort fölé került egy neon trikó – mindkét megoldás látványos kontrasztot alkot.

Galéria ikon

22

Galéria: StreetFashion - BalatonSound
Fotó: divany.hu

10. Tilos a tűsarkú

A legkritikusabb kérdést hagytuk a végére: a cipőválasztás dilemmáját. Még a Balaton Sound számít az egyik legkulturáltabb fesztiválnak, de itt is hatalmas kosz és por áramlik a talaj közelében, ami elég gyorsan rárakódik a lábunkra. A küldetés tehát: olyan lábbelit találni, amit nem sajnálunk, de mégis jól néz ki. A flip-flop elsőre jó választásnak tűnik, de valójában rossz ötlet, mert nem lehet benne órákon át táncolni. Több lábon is láttam lyukacsos, könnyű tavaszi csizmát, ami elsőre melegnek tűnik, de valójában nem az. Ez az a cipőforma, aminek szinte csak ebben a szituációban van létjogosultsága: nyáron a városban túl meleg és felesleges, ősszel már hideg, tavasszal beázik… Ide viszont tökéletes. De erről mindenki mást gondol, egyetlen dologban van csak egyetértés: fesztiválra ne csomagoljunk tűsarkút!

Galéria ikon

22

Galéria: StreetFashion - BalatonSound
Fotó: divany.hu
Markó Barbara
Markó Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.