Design Hét: A mai nő megint punk

A Manierra jellemző extremitás és humor érezhető volt a Design Hét múlt heti, leglátványosabb divatshow-ján. Azt a korszakot ismertük meg, amikor a nők először döntöttek úgy, hogy rövid hajuk lesz, és a férfiakkal együtt dohányoznak, repülnek, vezetnek autót és káromkodnak.

Cole Porter Let's Misbehave vagyis Légy engedetlen címet viselő, 1927-ben megjelent klasszikusának hangulatát idézte meg Németh Anikó, az haute couture hazai képviselője az azonos nevet viselő 2010-es őszi/téli kollekciójával.

Sosemvolt világ

Az Iparművészeti Múzeum Üvegcsarnokában a Design Hét keretén belül, október 1-jén bemutatott divatperformansz a Manier márkához illően, most is túlmutatott egy hagyományos divatbemutató keretein. A ruhák köré szereveződő hangulat, zene és életérzés egy sosemvolt világba vezette a nézőket. A század eleji jazz klubok dalai mellett felcsendült a '30-as évek nagy hazai slágere is az „Oda vagyok magért” Harcsa Veronika és Frenk előadásában, melyet Sári Péter zongorán és Gyémánt Bálint gitáron kísért. Karafiáth Orsolya versei szóltak.

Emellett a sokszínűség nem annyira a színválasztásokban, sokkal inkább az anyaghasználatban, formavilágban jelentkezett. Továbbá a női archetípusok megjelenítésében legalább olyan erősen jelen volt, hiszen az est háziasszonyai: Karafiáth Orsolya, Bombera Krisztina, Demcsák Zsuzsa a régi-új nőiség egy-egy változataként jelentek meg a színpadon.

Elvetettük a  fűzőt

Bár a tervezőt, Németh Anikót elmondása szerint a '20-as, '30-as évek inspirálta, mégis sokkal nagyobb ívű gondolatiságot és szélesebb korszakmerítést ötvözött kollekciójában. Egyes darabokban a '40-es évek formavilága köszönt vissza, de felfedezhettük a punk, dark irányvonalak stílusjegyeit is. A Manierra jellemző extremitás, frivolitás, heterogén kollekcióépítés és az előadásban végig üdítően ható humor tette különlegessé a bemutatót.

Hogyan értelmezi a tervező?

A Manier bemutatóját a következő, emelkedett gondolatokkal ismertették. „A (megidézett) kor alaphangulatát meghatározó jazz klubok világát, ahol az „új nő”, a garçonne is rövid hajjal, bubifrizurával, vérvörös ajkakkal, forradalmian férfias ruhadarabjaival – melyet a flitterek, gyöngyök, csipkék és selymek mégis frivol nőiességgel ruháznak fel – a férfiakkal együtt dohányzik, repül, autót vezet, mulatozik és féktelenül táncol – Let's Misbehave! A XX. század elején a divat-világtörténelem egyik legfontosabb változása zajlott le a női öltözködés terén: merész formai újítások, lerövidült szoknyák és frizurák, a színvilág és a textíliák átalakulása, az élénk színek használata, Paul Poiret forradalmi újításai, majd Coco Chanel evolúciója jellemezte a korszakot. Az évtized közepe felé a nők is elkezdtek nadrágot hordani. A női divat egyre több férfias stílusjegyet használt fel, míg a feminin jegyek a részletekben jelentek meg. Gréta Garbo a svájcisapka, ballonkabát és lapos talpú cipő összeállításával azonnal divathullámot indított el. A következő évtizedben Marlene Dietrich, a feminista mozgalmak élharcosaként segített elfogadtatni a nadrág viselését.”

A performansz minden eleme azon klasszikus kérdések köré szerveződött, ami folyton – napjainkban talán sokkal erősebben – foglalkoztatja a női nemet. A kérdést mindig a másik nemhez való viszony generálta, amely a 20. századi nőket éppúgy öntudatra ébresztette, mint ahogy mi, ennek örökösei megvívjuk a magunk harcát saját viszonyaink mentén. Annak idején a női test és lélek korlátoltságából való felszabadítása nem csupán gondolati síkon, hanem a fűzőket elvető, lazább öltözködésben is megjelent.

Ezt az eszmeiséget viszi tovább a Manier prêt-à-porter bemutatója, mely a hordható stílus jegyében született meg. Kosztümök, nadrágkosztümök, laza vonalvezetésű ruhák, jól használható kabátok alkotják a kollekció alapdarabjait, melyet a csipke- és selyemblúzok tesznek igazán nőiessé. Az összképet Illés Katalin cipői, Gere Márta táskái formálták még teljesebbé. Ahogy a smink - Titkos Bernadett munkája - és a frizura - Koczka készítette – elmaradhatatlan kellékei a női megjelenésnek.

A Design Hét eseményeiről folytatjuk a beszámolót, a Stylist névjegyek című műsorral.

szerző: Buczkó Linda.

Design Hét: Élj vele!

A főváros egész területén zajló fesztivál október 1. és 10. között várja az érdeklődőket. A programsor a design társadalmi és gazdasági hasznosságára, valamint problémamegoldó szerepére fókuszál, szlogenje: Design – élj vele! A szervezők úgy tartják, „egy ország fejlett designkultúrája egyet jelent a magasabb életminőséggel, valamint az épített és vizuális környezet továbbá a szolgáltatások színvonalának folyamatos emelkedésével.”

Hagyományosan a Design Hét része a Magyar Formatervezési Díj pályázati anyagának és nyerteseinek seregszemléje, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szakmai előadásai, idén Paola Navone olasz tervező a meghívott sztárdesigner. A fesztiválnyitó kiállítás, Design az élhető jövőért címmel környezettudatos technológiákra a fókuszál, amelyek az elmúlt években a fenntartható fejlődés jegyében születtek. A tavaly nagy sikert aratott Nyitott Stúdiók kezdeményezés új szereplőkkel folytatódik tovább. Szintén a kreatív szakemberek munkájának szélesebb körű megismertetését célozza a Stylist névjegyek című kiállítás, amelynek keretében a különféle területek legjobbjai bizonyíthatják tehetségüket.  Nem marad el a kedvezményes vásárlási akció sem, 2010-ben a tavalyinál 20%-kal több, vagyis 72 üzlet, bemutatóterem és designműhely kínálja termékeit a designfesztivál 10 napja alatt 20%-os kedvezménnyel. Forrás.

Oszd meg másokkal is!
Mustra