Csökken egy rettegett ráktípus kockázata ettől az étrendtől

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy friss kutatás igazolta, hogy az alacsony zsírtartalmú étrend csökkentheti a tüdőrák kockázatát. Kiderült az is, nem elég csupán a zsírt csökkenteni a rák elkerülése érdekében. Az sem mindegy, milyen típusú zsírt eszünk.

Bár a rák kialakulásához az esetek többségében az étkezésnél kockázatosabb szokások vezetnek, az új kutatások bizonyos esetekben mégis összefüggést mutatnak az étrend és a daganatos megbetegedés között.

Nem minden zsír ártalmas 

Az alacsony zsírtartalmú diéták a '80-as és a '90-es években értek el népszerűségük csúcsára. A sikerhez azok az új kutatások is hozzájárultak, amelyek egyre nagyobb hangsúlyt fektettek az olyan jó zsírok, mint például az olívaolaj vagy az avokádó általános egészségmegőrző szerepére. A táplálkozástudomány ennek eredményeképpen felhagyott azzal az elmélettel, hogy minden zsír rossz, sokkal inkább azt hangsúlyozták, hogy a telített helyett zsírok helyett egyszeresen telítetlen és többszörösen telítetlen zsírokat fogyasszanak az emberek.

A zsírok sem egyformák, vannak, amelyek segítenek a rák megelőzésében, míg mások épp a rettegett betegség kialakulásához járulnak hozzá
Fotó: mikroman6 / Getty Images Hungary

Ennek ismerete nem csupán azoknak lehet hasznos, akik szeretnének néhány pluszkilótól megszabadulni.

Vannak ugyanis olyan esetek, amikor az alacsony zsírtartalmú diéta indokolt, sőt talán védelmet is nyújt az olyan betegségek ellen, mint a mellrák.

Egy új kutatás eredményéből az is kiderült, hogy nem a mellrák az egyetlen olyan daganattípus, amely az étrend módosításával megelőzhető. A kínai kutatók nemrég annak jártak utána, hogy az alacsony zsírtartalmú étrend csökkentheti-e a tüdőrák kockázatát. Vizsgálatukhoz csaknem száz 65 éven felüli résztvevő prosztata-, tüdő-, vastag-, végbél- és petefészekrák-szűrése során készült leleteit használtak fel. A résztvevők egyikénél sem diagnosztizáltak soha rákot. A vizsgálatba bevont személyek egészségi állapotát átlagosan nyolc év után követték nyomon, figyelemmel a rák előfordulására. 

A diétával elkerülhető a tüdőrák

Azoknál, akik betartották a diéta szabályait, kisebb eséllyel alakult ki tüdőrák
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A megfigyelések szerint azoknál volt a legalacsonyabb a tüdőrák kockázata, akik a legjobban betartották az alacsony zsírtartalmú diétára vonatkozó szabályokat. Ez azt jelenti, hogy az étrendnek mindössze 30 százaléka lehetett zsír. Nem meglepő, hogy azoknál, akik dohányoztak, nagyobb valószínűséggel alakult ki tüdőrák, ám ez a csoport is élvezte a zsírszegény diéta egészségmegőrző előnyeit.

Nem mindegy, milyen zsírt fogyasztunk

A zsírszegény diéta egészségmegőrző szerepét az is befolyásolta, hogy a vizsgálatban résztvevők milyen típusú zsírt fogyasztottak. Azoknál, akik több telített zsírt ettek meg, nagyobb valószínűséggel alakultak ki tüdőrák, mint azoknál, akiknek az étrendje egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírokat is tartalmazott. 

Az avokádóban és az olívaolajban lévő jó zsírok segítenek az egészségmegőrzésben
Fotó: ollo / Getty Images Hungary

A dohányzás káros hatásait nem enyhíti a diéta

A kutatást végző orvosok a vizsgálat eredményeit összegző tanulmányukban hangsúlyozták: azok az emberek, akik szeretnék csökkenteni a tüdőrák kockázatát, ne hagyatkozzanak pusztán az alacsony zsírtartalmú étrendre a védelem érdekében. A dohányosok esetében annak kell lennie az első lépésnek, hogy a dohányzást abbahagyják, hiszen ez a világ legveszélyesebb rákbetegségének legnagyobb kockázati tényezője. 

Kutatások igazolják, hogy a gyulladás csökkentésének egyik legjobb módja nem a gyógyszeres szekrényben, hanem a kiskertekben rejlik. Megfelelő élelmiszerek fogyasztásával ugyanis leküzdhető a gyulladás. Ha szeretnéd tudni, milyen zöldségek és gyümölcsök segíthetnek a gyulladás leküzdésében, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.