Ez a 3 zöldség elhízást okoz bizonyos életkor felett

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy új tanulmány szerint nem minden zöldségféle alkalmas arra, hogy megakadályozza az elhízást. Van három olyan zöldség, melyekről nemrég bebizonyosodott, hogy középkorúaknál sokkal inkább hajlamosít a hízásra, mint az egészséges testsúly elnyerésére vagy megtartására.

A brit kutatóorvosok tanulmányukban nem csupán a hízást okozó zöldségeket, hanem azt az összetevőt is megemlítették, amely egy bizonyos kor fölött súlygyarapodást okoz. A kellemetlen következmények elkerülése érdekében a szakemberek abban is segítettek, mely zöldségeket javasolják fogyasztásra.

A keményítőt tették felelőssé

A kutatók a vizsgálat során mintegy 140 ezer ember étrendjét vizsgálták több mint húsz éven keresztül. A vizsgálatban részt vevők mindegyike 65 évnél fiatalabb volt. A kutatási projekt elején, majd ezt követően négyévente a közreműködők egy kérdőív kitöltésével megosztották kórtörténetüket, személyes jellemzőiket, illetve beszámoltak életmódjukról. A több mint két évtizedig tartó kutatási projektben részt vevők némelyike hajlamos volt a hízásra. Egyesek többet, míg mások kevesebbet híztak. Átlagosan négyévente 1,5 kilogrammos súlygyarapodás volt jellemző.

A keményítőben gazdag zöldségek sokkal inkább hozzájárulnak a hízáshoz
Fotó: Wirestock / Getty Images Hungary

Az orvosok mindezt azzal magyarázták, hogy azok, akik burgonyát, borsót és csemegekukoricát ettek, nagyobb valószínűséggel híztak, mint azok, akik brokkolit, sárgarépát és spenótot fogyasztottak.

Ugyanis azok, akik az utóbbi, nem keményítőtartalmú zöldségeket ették, csaknem három kilogrammal kevesebbet híztak, mint azok, akik a keményítőtartalmú burgonyát, borsót vagy csemegekukoricát ették.

A súlygyarapodás és a zöldségfogyasztás közti összefüggés az elhízott résztvevők és a nők körében sokkal hangsúlyosabban jelentkezett, mint a férfiak és a normál testsúlyúak körében.

Ráadásul a glikémiás terhelés növekedése, vagyis a vércukorszintre gyakorolt hatás is szorosan összefügg a súlygyarapodással.

Így nem fogunk elhízni

A súlygyarapodásért felelős zöldségek és a bennük található hizlaló összetevő megnevezése mellett az orvosok rámutattak arra is, hogyan lehet elkerülni, hogy a középkorúságba lépve felszaladjon néhány pluszkiló. 

A keményítőmentes zöldségek nem hizlalnak
Fotó: Roberto Machado Noa / Getty Images Hungary

A szakemberek azt javasolták, hogy az érintettek a keményítőben gazdag zöldségeket cseréljék inkább magas rosttartalmú élelmiszerekre, például teljes kiőrlésű gabonákra vagy gyümölcsökre; ilyen lehet például az alma.

Bár a vizsgálat csupán megfigyelésen alapult, az eredmények mindenképpen rávilágítanak arra, milyen fontos szerepe van a szénhidrátok minőségének és forrásának abban, hogy hosszú távon megőrizhessük, illetve hogy elérhessük a számunkra ideális testsúlyt.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.