Így derítheted ki a másik hangjából, tetszel-e neki

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sok apró jel utalhat a két ember közötti vonzalomra, s ezek nem mindig feltűnőek vagy szavakkal kifejezhetőek, főleg az első találkozásokat követően. Kutatások szerint az ember hangszíne sokat elárul arról, mit gondol beszélgetőpartneréről, vagyis ha ki szeretnénk deríteni, vajon tetszünk-e valakinek, füleljünk.

Életstílusunk, általános napi leterheltségünk miatt egyre kevesebb időnk és energiánk jut olyan programokra, ahol társaságban lehetnénk és ismerkedhetnénk. Ugyan a telefonos társkereső appok elterjedésével már csak az ujjainkat kell megmozgatnunk, ha igényünk van a párkeresésre, a tényleges vonzalom online még nehezebben mutatkozik meg, a találkozásig pedig sok esetben el sem jutunk kiválasztottunkkal.

A vonzó külső nem mindig elég

A metakommunikáció és a nonverbális kommunikáció sosem hazudik. Amikor megismerkedünk valakivel, számtalan apró jele lehet annak, hogy kölcsönös-e a vonzódás közöttük. Ha felénk fordul beszéd közben, előredől, hevesen gesztikulál, vagy éppen többször is megérint, egyértelműen jelzi a szimpátiát. A hosszú szemkontaktus, nők esetében a haj tekergetése, az ajkak megérintése is hasonló jel lehet. 

A nonverbális kommunikáció sosem hazudik
Fotó: d3sign / Getty Images Hungary

Több kutatás jutott arra a következtetésre is, hogy a hangszínváltozások, a hangerő módosulásai is jelezhetik, ki kihez vonzódik. Egy, a beszédhangokat elemző vizsgálat során több igazi villámrandevún részt vett pár beszélgetését rögzítették és vizsgálták meg abból a szempontból, hogy van-e különbség az utólag pozitívnak ítélt találkozások és azok között, amiket nem követett második randi. Egyfelől arra jutottak, hogy

a férfiak minden esetben halkabban kommunikáltak, amikor olyan nőkkel beszélgettek, akik iránt vonzalmat éreztek,

vagy a kutatásban részt vevő férfiak többsége vonzalmat érzett – még akkor is, ha ők maguk nemet mondtak a találkozó megismétlésére. A nők ezzel szemben csak azokkal a partnereikkel beszéltek halkabb tónusú hangon, akiket a Tinderen is jobbra húztak volna. A szakértők szerint ez valószínűleg egy evolúciós eszköz, ami a két nemet közel hozza egymáshoz, hiszen a fenti példa alapján a hangszíneik egyértelműen közeledtek kölcsönös vonzalom esetén.

A fenti kutatást végző Katarzyna Pisansky egy másik, a Sussexi Egyetem Pszichológiai Karának megbízásából készített vizsgálata szintén megerősítette az eredményeket, sőt, az is kiderült, hogy az elmúlt évszázadban alapvetően változhatott meg a nők átlagos hangmagassága. 1945-ben ugyanis a Dél-Ausztráliai Egyetemen már vizsgálták a nemek hangfrekvenciáinak különbségeit. A kutatónő valószínűsíti, hogy a hangszín változása az értékek átalakulásával is összefügghet. 

Jobban vonzódunk valakihez, ha vonzó a hangja?
Fotó: Tom Werner / Getty Images Hungary

Dr. George Friedman, a Brit Pszichológiai Társaság evolúciós pszichológus kutatója azt is felvetette, hogy a mélyített hang talán magának a helyzetnek szólt, hiszen többen versengtek egymás mellett egymásért, a nők mélyebben zengő beszéde pedig a dominancia kifejezésére is szolgálhatott. Ő úgy véli, még az is lehet, hogy egy tényleges randevún más tónusban szólaltak volna meg.

„Talán a dolgok változnak, és a nők más értékeket próbálnak reprezentálni azzal, hogy mélyebbre vált a hangjuk” – vélekedik dr. Pisanski.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.