Kevesen ismerik ezt az isteni magyar gyümölcsöt, pedig régen életeket mentett

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A sulyom egy ősidők óta ismert különleges gyümölcs, amely állóvizekben terem. A holtágak növénye igen bőségesen terem augusztusban a Tisza-tavon, de mivel védett növény, így szabadon nem gyűjthető. Természetvédelmi értéke ötezer forint.

Ehető, gesztenyeízű terméséből desszerteket is készítenek, de számos élelmiszer adalékanyagaként is használják, mert kellemes mandulás-diós ízt ad az ételnek. 

Ma már egyre kevesebb sulyom terem

A sulyom különféle néven ismert hazánkban, ilyen a sulyomlapu, a sólyomcsemege, az istennyila, a vízidió, a vízigesztenye, a vízimogyoró, a jezsuitadió és a szamártövis. Elnevezésében közrejátszott jellegzetes alakja is, általában négy hegyes, szarvszerű csúcsa van, a színe pedig szürkésfekete. A sulyom augusztusban virágzik, termése pedig szeptemberre érik be.

A sulyom augusztusban ellepi a Tisza-tó vizét
Fotó: heckepics / Getty Images Hungary

Mindaddig, amíg szabadon gyűjthető növény volt a sulyom, többféleképpen zajlott a betakarítása. Volt, hogy közvetlenül a növényről szedték le a terméseket. Akkor, amikor pedig már a víz alá merült, a tavak fenékén kellett, hogy összeszedjék. Ehhez egy hosszú botot használtak, melynek a végére textilt kötöttek, ebbe ragadt bele a sulyom. 

Az éghajlatváltozás, az ember különféle környezetkárosító tevékenységei, a vízszabályozás, a tavak elmocsarasodása hosszú idő óta nem kedvez annak, hogy gazdag legyen a sulyomtermés hazánkban. 

Európában rendkívül ritka, Magyarországon azonban bőséggel megterem. A Tisza-tavon olyan mennyiségben termesztik, hogy évről évre gyéríteni kell júniusban és júliusban.

Csokoládét és sört is ízesítenek vele

A sulyom az 1900-as évek elejéig keresett gyümölcs volt hazánkban, az emberek csemegeként fogyasztották sütve vagy főzve, lisztjéből pedig kenyér is készült. Sokoldalúságának köszönhetően a sulyom a háborúk vagy éhínség idején is jó szolgálatot tett, amikor nem volt táplálék, sokszor életet is mentett. 

Élelmiszerhiányos időkben a vízi gyümölcsből lisztet is őröltek
Fotó: sommail / Getty Images Hungary

A sulyom termése régen a szegények eledele volt, például a török hódoltság idején magas keményítőtartalma miatt gyűjtötték, és nyersen, sütve, főzve, de lisztként őrölve kenyérként is fogyasztották. Majd a második világháború után, amikor már bőséggel volt élelmiszer, csökkent a sulyom népszerűsége, de vidéken továbbra is fogyasztották ezt a mocsári gyümölcsöt, sőt éttermek kínálták étlapjukon kuriózumként, főként halételek mártását készítették sulyomból. 

Miután a termés minden része felhasználható étkezésre, ma is a gasztronómia kedvelt alapanyaga.

Használják desszertek, például prémium minőségű kézműves bonbon készítéséhez töltelékként, de karakteres, gesztenyés, mandulás és szegfűszeges ízének köszönhetően Magyarországon a világon egyedülálló módon van sulyommal ízesített sör is. 

A sulyom kedvelt alapanyaga az ázsiai konyhának is, ott vízigesztenye néven találkozhatunk vele például wokban süthető zöldségkeverékekben. 

Fegyverként is használták

A sulyom nem csupán ételként, fegyverként is használható
Fotó: Soumen Tarafder / Getty Images Hungary

A sulyommal a vízparton is gyakran találkozhatunk, bár ez a találkozás nem kellemes, ha belelépünk, mert hegyes tüskéivel akár súlyos sérüléseket is okozhat.

A növény termését régen fegyverként is használták. Aki jól tudott célozni, csúzliból is kilőhette, de önvédelmi célokra volt, hogy a házak környékét is leszórták sulyommal, hogy távol tartsák a betolakodókat.

Naponta egy maréknyi szőlő elfogyasztása megőrzi az erek rugalmasságát, megelőzheti az érelmeszesedést, csökkenti a vérnyomást, a vérrög kialakulását, és véd a szívinfarktustól. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.