Régóta hazánkban van a következő világjárvány kialakítására képes vírus

Olvasási idő kb. 1 perc

A szakértők már két évtizede azt figyelik, a madárinfluenzából mikor lesz emberekben is terjedő vírus, de a koronavírus fürgébben mutálódott, így előbb okozott világjárványt a szakértő szerint.

Az Inforádiónak adott interjút Rusvai Miklós virológus, aki szerint a Covid elleni védőoltást már nem kell feltétlenül mindenkinek beadatnia, elegendő az, ha a kockázati csoportokba tartozók veszik fel azt.

Az Európába öt éve belépett megbetegedésről azt remélték annak idején, csak lokálisan okoz bajt, de a vuhani, legvirulensebb változat végül letarolta a világot és nagyon sok ember haláláért volt felelős. Az idő múltával sokat változott, szelídült a koronavírus: ragályossága, azaz fertőzőképessége nőtt, ellenben megbetegítő képessége csökkent.

Idézőjel ikon

A várt 5 helyett 3 év alatt végbement folyamat eredményeként mostanra nátha jellegű megbetegedés lett belőle:

Rusvai szerint az influenza nagyobb gond.

Virológus vizsgál egy mintát
A madárinfluenza lehet a következő világjárványt okozó vírus
Fotó: Thomas Tolstrup / Getty Images Hungary

Épp ezért az immunhiányosok, daganatos betegek, szervátültetettek, idősek, magasvérnyomás-betegséggel élők, szervi elégtelenségben szenvedők és túlsúlyosak oltása indokolt még.

Az oltások jelentőségét, főként az első 2-3 vakcináét ugyanakkor hatalmasnak tartja.

Ez a vírus hozhat világjárványt

A szakember szerint a következő pandémiát a madárinfluenzának köszönhetjük majd: most még az emberről emberre terjedés nem valósult meg, de alig pár éven belül ez is be fog következni. Ekkor ismét gyors oltásfejlesztése és mielőbbi immunizálásra lesz szükség, de a Covid kapcsán most inkább testünk természetes védekező mechanizmusára hagyatkozzunk.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.