Tízszer annyi fertőzöttje lehet a veszélyes kórokozónak, mint amennyiről tudunk

Olvasási idő kb. 2 perc

Akár 10-20 ezer Lyme-kórtól szenvedő beteg is lehet Magyarországon. A betegséget sokszor nem ismerik fel, ezért nem is kezelik, aminek komoly következményei lehetnek a betegekre nézve.

Magyarországon a kullancsok 10-20 százaléka fertőzött Lyme-kórral, ezek csípéssel terjesztik a betegséget. A jelentett esetek számának a tízszerese lehet a valódi fertőzöttek száma – mondta az Economxnak Bózsik András Pál, a Lyme Diagnostics ügyvezetője.

Egyre többen fertőződnek meg a veszélyes baktériummal

2023 első 36 hetében 1257 Lyme-kórral diagnosztizált beteget regisztráltak Magyarországon, idén ugyanebben az időszakban már 1578 emberről derült ki, hogy megfertőződött.

A kullancsok 10-20 százaléka fertőzött Lyme-kórral, csípéssel terjesztik a veszélyes baktériumot
Fotó: rbkomar / Getty Images Hungary

A Lyme-kór egy, az orvosok által kötelezően jelentendő betegség, a bejelentések száma mégis minden országban elmarad az orvosok által felírt kezelésekhez képest. A ténylegesen feltárt diagnózisok száma tehát többszöröse lehet a jelentett megbetegedésekének, Magyarországon nagyjából 10-20 ezer közöttire becsülik az éves betegszámot, vagyis a valódi fertőzöttek száma a tízszerese lehet a hivatalos adatokban szereplőkének.

A szakértő szerint az is lehetséges, hogy akár a lakosság 10 százalékára is igaz lehet, hogy átesett már a Lyme-kóron.

Milyen tünetei vannak?

A legelső tünet enyhe influenzára emlékeztet. A csípés helyén jelentkezhet egy kokárda-szerű, terjedő bőrpír, ez azonban nem alakul ki minden esetben, sokszor pedig észre sem veszik. Két hét után már az egész szervezetben elterjed a kórokozó, folyamatosan újabb és újabb generációk, új genetikai variánsok jelennek meg a vérben.

További tünetek:

  • az általános fáradtság,
  • a vándorló fájdalmak,
  • ízületi gyulladások,
  • feledékenység,
  • alvásprobléma,
  • memóriazavar,
  • minimális eltérések a laborértékekben, például hormonszintekben.

A legjobb védekezés a zárt ruházat, a kullancs számára erős illat (például kullancsriasztó spray), és a világos zokni-cipő-nadrág kombináció, amin hamar kiszúrható az apró ízeltlábú. Amennyiben valakit kullancs csípett meg, jó, ha mihamarabb és szakszerűen távolítja el azt, a csípés környékét pedig a következő hetekben figyeli, hogy az esetlegesen kialakuló bőrjelenséget észrevegye. A Lyme-kórnak komoly szövődményei is kialakulhatnak, melyek akár autoimmun betegségeketis kialakíthatnak. 

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.