Veszélyes kórt terjesztő ragadozók miatt rendelnek el ebzárlatot: itt figyelj

Olvasási idő kb. 2 perc

A magyar vármegyékben évente több alkalommal kerül sor a rókák veszettség elleni vakcinázására, általában tavasszal és ősszel, ebben az időszakban ebzárlatot rendelnek el a hatóságok.

Idén 2025. október 4-én indul az őszi rókavakcinázás. A Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal (Nébih) közleménye arról is tájékoztat, mely területeket érinti elsőként a veszettség elleni csalétekszórás. 

A hatóság arról is tájékoztat, hogy az immunizálással érintett területeken egyúttal legeltetési tilalmat és ebzárlatot is elrendelnek. A veszettség elleni készítményekkel ellátott csalétkeket a levegőből, szórásos módszerrel juttatják ki a lakott területektől távol. 

Ebzárlattal jár együtt a veszettség elleni vakcinázás

A veszettség elleni vakcinázás október első két hetében több vármegyét is érint, a Nébih oldalán térképen is mutatják, mikor és hol érdemes figyelni, de közzétették a települések listáját is. Az ebzárlatra és a legeltetési tilalomra helyben táblákkal is felhívják a figyelmet. A keleti és déli vármegyékben így alakul a szórás:

  • Október 4-9. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Hajdú-Bihar vármegye keleti területei
  • Október 8-13. Békés vármegye
  • Október 8-11. Csongrád-Csanád vármegye
  • Október 6-11. Bács-Kiskun vármegye

A korábbi vakcinázások eredményei bíztatóak, a Nébih szakemberei minden esetben a kilőtt állatok terítékének vizsgálata során bizonyosodnak meg arról, hogy felvette-e az adott állat a csalétkekkel az immunizáló anyagot. A korábbi évek tapasztalatai szerinta rókák háromnegyede esetében bizonyulnak az akciók sikeresnek. A veszettséget nemcsak a rókák, de a házi állatok is elkaphatják, sőt emberekre is átterjedhet, kezeletlenül akár halálos is lehet. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.